Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Macduffra várva

Egotrip

Orbán Viktor 1994-es fordulata óta folyamatosan a morális haladás történelmi szelével szemben határozza meg magát. A nyugatos, érzékeny, haladó, fiatal, iskolázott, városi populáció körében ez mára közhely. Kicsit konkrétabban: a Fidesz-kormány egy sor morális kérdésben – a fák építkezési okokból végrehajtott tömeges kivágásától az egyneműek házasságáig, az egyházak és az állam viszonyától a feleségverés súlyosságának megítélésén át a halálbüntetés eltörléséig – olyan maradi álláspontot foglal el, vagy – például a halálbüntetés esetében – olyannal kacérkodik, amely e csoport szerint nyilvánvalóan ellentétes a világ haladásának általános irányával. Lehet-e ebbe nem belebukni?

Sajnos, lehet. Arról írok alább, hogy miért.

Először is, a kiinduló állítás nem minden területre igaz. Igenis van, ahol a Fidesz is az erkölcsös jövő felé menetel. A süngyújtásért immár példás büntetés jár itthon – és ez csak az egyik példám. A második Orbán-kormány akkor is többet tett például a dohányzás visszaszorításáért, mint a megelőző kettő, ha a kocsmai cigizést betiltó, jövedékiadó-emelő, haldokló képével riogató intézkedések mellé ügyesen beillesztette a híveket jutalmazó, a korábbi trafikosokkal kibabráló új, monopolizált dohányelosztási rendszert is – márpedig a dohányzás visszaszorítása éppúgy a haladó baloldali ortodoxia része mára, mint az, hogy sünt felgyújtani súlyos bűn.

Arról nem is beszélve, hogy a morális haladás iránya csak azok előtt teljesen egyértelmű, akik tévedhetetlennek érzik magukat a történelem útjának topográfiáját illetően. Ők vagy sose gondoltak bele ezekbe a morális kérdésekbe, vagy valamely kételyt nem ismerő hitrendszer (ideértve a marxizmust is) buzgó hívei – de lehet, hogy csak nem ismerik a történelmet. Hiszen a marihuána betiltása, a rabok megbélyegző kényszermunkára kényszerítése, az eugenetikai alapon végrehajtott állami kasztrálás vagy a függetlenül gazdálkodó parasztok kolhozba kényszerítése valaha sok millió embernek ugyanúgy a morális progresszió következő lépcsőjének tűnt, mint most nekem (és ha nem tévedek, az olvasók zömének is) az, hogy egynemű párok is örök hűséget esküdhetnek egymásnak, és hogy építkezéskor érdemes áldozni az élő fák védelmére. Tegyük a szívünkre a kezünket: ki tudja egészen biztosan, merre van az előre?

Harmadrészt pedig – és ez a legfontosabb érvem – a történelem tele van olyan példákkal és olyan országokkal, ahol a morális haladás végül diadalmaskodó, mára megkérdőjelezetlen folyásirányával szembeni lokális limányok sok-sok évtizedig fennmaradtak. Ez éppenséggel még félig-meddig demokratikus rendszerekben is előfordult; még inkább autokráciákban. Kwame Anthony Appiah híres könyvében (The Honor Code: How Moral Revolutions Happen) a rabszolgaság, a párbaj és a lábelkötés példáján mutatja be, hogy az érdekek, a megszokás, a többiek morális nyomásának – „a becsület” diktátumának – kényszere hogyan tartotta fel ezeket az intézményeket hosszú évtizedeken át. Annak ellenére és az után is, hogy a helyi felvilágosult kisebbség már régen belátta a globális vélekedés igazát: ezek erkölcsileg elfogadhatatlan, barbár szokások. A legszebb példa talán a párbaj. A 19. századi Európában a férfiúi nem színe-virága érezte kötelességének, hogy a sértésért párbajra hívja a másikat – jóllehet elvi szinten már mindenki tisztában volt azzal, hogy a modernitásban nehezen védhető gyakorlat füllevágással kezelni az effajta sérelmeket. Az amerikai Délen a polgárháborúig kiközösítéssel járt a rabszolgaság intézményének elutasítása. Az orosz elit és a jog ma is úgy viszonyul az egyneműek kapcsolataihoz, mint a nyugat-európai – hetven éve. Azok pedig, akiket e retrográd erkölcsök a legmélyebben háborítanak fel, gyakran el is költöznek (már ha megtehetik), tovább erősítve így a sajátos helyi véleményhegemóniát. A történelmi példák óvatosságra intenek: akármennyire nyilvánvalónak tűnnek a helyi kozmopolita kisebbség számára, megesik, hogy a globális morális haladás érvei hosszú évtizedekig szinte érintetlenül hagyják a helyi társadalom szokásrendszerét.

S végül: ha Orbán rendszere mára az autokratizmus jeleit mutatja, úgy sokkal könnyebben tud hatalma megroppanása nélkül ripsz-ropsz álláspontot váltani az efféle morális kérdésekben, mint az a demokratikus politikai vezető, akinek a saját pártja, parlamenti frakciója és – választáskor – a mediánszavazó előtt kellene U kanyart bemutatnia. Ugyan hogyan adná el a hivatalban levő amerikai elnök a híveinek, hogy hirtelen megváltozott a véleménye az egyneműek házasságáról? És ha egyik napról a másikra mégis átértékelné álláspontját, vajon miért ne merülne fel a szavazóiban a kétely, hogy a többi morális ügyben sem a meggyőződés, hanem a közvélemény-kutatások diktálják a kiállását? Demokratikus pártok jellemzően ellenzékben váltanak pozíciót ilyen kérdésekben – ráadásul, ahogy A Csárdáskirálynőben éneklik: „új műsorhoz új férfi kell”, azaz az új álláspontot gyakran új politikus képviseli.

Még az olyan, világnézeti elemet csak nyomokban tartalmazó ügyben is, mint a vasárnapi boltbezárás, nagyon erősnek és a közvélekedéstől nagyon függetlennek kell lennie annak a politikusnak, aki minimális támogatásvesztéssel végre tudja hajtani a pálfordulást. Ha valakiről, Orbánról el tudom képzelni, hogy ha érdeke úgy kívánja, egyszer majd zéró toleranciát hirdet a feleségverés ellen, az élő magyar fa legnagyobb istápolójaként ébred, vagy azt kezdi el fennhangon hirdetni, hogy a meleg magyar is jó magyar. A leszalámizott sajtó és a centrális állampárt felé lejtő választási rendszer gondoskodik majd arról, hogy egyik ilyen fordulatba se remegjen bele a hatalma.

Akármennyire is hiszünk erejében, a haladás passzátszele egyedül nem fújja el Orbánékat soha. A felháborodott erdő, mint azt a boszorkányok jövendölik a Macbethben, nem kel fel az uralkodó ellen. Macbeth megbuktatásához Macduff kell. És egy sereg.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.