A Magyar Bankszövetség már 2012-ben, egy előző évi uniós ajánlás nyomán javasolta tagszervezeteinek, hogy korlátozott szolgáltatásokkal nyissanak alapszintű fizetési számlát a bankkapcsolattal nem rendelkezőknek. Persze korábbi uniós dokumentumra is támaszkodhattak volna: az Európai Közösség 2007. áprilisi ún. zöld könyve már „mind a fogyasztók, mind a pénzügyi szolgáltatók szempontjából” hasznosnak nevezte az „olyan választható, egyszerűsített és szabványosított pénzügyi szolgáltatásokat, mint az alapbankszámlák”. (A bankok érdekképviselete a 2006 őszén–telén működő bizottságunk munkáját is nyomon követte, sőt javaslataink vizsgálatára azon frissiben létrehozta saját szakértői csoportjait – de hát a malmok lassan őrölnek.)
Az még érthető, hogy a bankszövetség nem kapkodta el a dolgot, hiszen a hitelezés felfutása idején tagjainak jobb dolguk is volt, mint a sok macerával járó alapszámlák megnyitása „csóró” ügyfelek számára. Az viszont kevésbé érthető, hogy a magát a kisemberek védelmezőjének valló Orbán-kormány miért halogatta a jogszabály kidolgozását, holott a számára fontos ügyekben pár nap alatt tud törvényeket alkotni. És még most is csak olyan rendeletre futotta, amely egy később megalkotandó jogszabállyal válik életszerűvé: a vonatkozó kormányhatározat szerint majd csak októberben definiálják a rászorulók körét, akik „legkorábban” jövő év elejétől ingyenesen vehetik igénybe az alapszámlához kapcsolódó szolgáltatásokat.
De ne kekeckedjünk, örüljünk annak, ami végre megszületett. Vagy mégse? Az alapszámlához való hozzáférésről, az alapszámla jellemzőiről és díjazásáról szóló, most vasárnap hatályba lépett 262/2016. (VIII. 31.) számú kormányrendelet ugyanis olyan „hoztam is, meg nem is” megoldásnak látszik, amilyennel az agyafúrt okos lány örvendeztette meg Mátyás királyt.
Tény, hogy a magyar kormány e rendelettel formailag eleget tesz „a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról” szóló 2014/92/EU számú irányelv egyik fontos követelményének. Arra kötelezi a hitelintézeteket, hogy a bankszámlával még nem rendelkező lakosok számára nyissanak fizetési alapszámlát, kívánságra adjanak hozzá bankkártyát, és limitált díj fejében nyújtsanak meghatározott számú és összegű szolgáltatásokat. A kormányrendelet az alapvető szolgáltatások körébe sorolja az ATM-ből történő havi kétszeri, együttesen 150 ezer forintot nem meghaladó vagy a bankfiókból történő, legfeljebb ötvenezer forint értékű készpénzfelvételt, továbbá négy átutalási megbízást, amelyek együttes összege (a rendszeres megbízások alapján teljesítettekkel együtt) nem haladja meg a százezer forintot. Mindezek havidíját legfeljebb az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százalékában állapíthatja meg a bank, ami ma havi 1575 forintot jelent.
És itt van az első bibi. Vajon ez az összeg tényleg megfelel-e az EU-irányelvben meghatározott, „a fogyasztók lehető legszélesebb köre” számára elérhetőséget biztosító „észszerű” díjnak? (Az unió által javasolt másik opció, a „kiszolgáltatott fogyasztóknak” járó díjmentesség feltételeinek kialakítása, mint jeleztük, még folyamatban van.) A bankszövetség 2012-es „önszabályozó” ajánlásában még 1,1 százalékos díjlimit szerepelt; ezt tornászta föl a kormány 1,5 százalékra, bő 400 forinttal megfejelve a bankok önkéntes konstrukciójának díjplafonját. Az ok sejthető: ötvenezer forint felvétele fiókból igen drága, az azenpenzem.hu gyűjtése szerint 600-1100 forintba kóstál manapság. Azzal, hogy a kormányrendelet ezt a lehetőséget is betette az alapvető szolgáltatások közé, jócskán megnövelte a kötelező alapszámlával kapcsolatos banki költségeket.
Igaz, nehezen hagyhatta volna ki, minthogy az uniós irányelv az alapszintű fizetési számlához tartozó szolgáltatások körébe az ATM mellett a fiókban történő készpénzfelvételt is beleérti. Ám a direktíva ugyanezen cikkelye azt is kimondja, hogy a fogyasztók az alapszámlához tartozó alapvető szolgáltatások terén „korlátlan számú fizetési művelet végrehajtására legyenek jogosultak”, a magyar rendelet mégis havi kétszeri pénzfelvételt és négyszeri átutalási limitet szab meg. De ha a fiókból történő készpénzfelvétel előírásához mindenáron ragaszkodni akart, megtehette volna, hogy annak költségét magára vállalja annak érdekében, hogy az ATM-et használó alapszámlásokat ne terhelje az extrém magas havidíjjal. A rendeletben kialakított csomaghoz megszabott díjnál ugyanis a bankok jóval olcsóbb, 400–700 forintos havidíjú „önkéntes” alapszámla-konstrukciókat kínálnak, legalábbis akkor, ha az ügyfél rendszeres jövedelemátutalással rendelkezik. E csomagok nem tartalmaznak ugyan fiókban történő készpénzfelvételt, ám a rendeletben előírt alapszámla legfeljebb ötvenezer forintja aligha segít az erre vágyóknak, különösen, hogy az ingyenesen járó bankkártyával ATM-ből ennek a háromszorosához is hozzájuthatnak.
Az új alapszámla használhatóságát az is jócskán korlátozza, hogy csak egyetlen személy rendelkezhet felette. A házastársak nem nyithatnak közös számlát, nem használhatnak hozzá társkártyát, így a jövedelmüket közösen használó „kisnyugdíjas” párnak vagy két számlát kell működtetnie kétszeres költséggel, vagy az egyik fél nem fér hozzá a számlához.
Mostani formájában az alapszámla-rendelet csak az uniós előírás kipipálására alkalmas. A bankkapcsolattal nem rendelkező polgárokat nem ösztönzi számlanyitásra és készpénzkímélő fizetési módszerek használatára, pedig Magyarországon jókora tér nyílna még erre, minthogy a lakosság 20 százalékának (az uniós átlag duplájának) nincs bankszámlája. Egy valóban olcsó, a rászorulóknak ingyenes konstrukció elterjedésével a nyugdíjakat és szociális ellátásokat is nagyobb arányban lehetne bankszámlára folyósítani, a költséges készpénzhasználat és a sárga csekkes fizetések visszaszorulása pedig jelentős társadalmi megtakarítással járna. És persze a kispénzű polgárok életét is megkönnyítené.
