Várhegyi Éva: Ekotrip

Mire való a verseny?

Egotrip

A mai magyar kormány képviselőinek egészen más fogalmai vannak a piaci verseny értelméről, mint amit a standard közgazdaságtan sugall, mely szerint a gazdasági verseny növeli a társadalmi jólétet.

A versenypolitikával és szabályozással foglalkozó szakemberek között ugyan máig folyik a vita arról, hogy a jólétbe milyen mértékben kell beleértenünk a fogyasztók és a termelők hasznát, abban azonban egyetértés van, hogy jó, ha a verseny rászorítja a piaci szereplőket arra, hogy jobb minőségű és/vagy olcsóbb termékeket, szolgáltatásokat kínáljanak. A vita tárgya csupán az, hogy a versenyszabályozás során a fogyasztói jólét mellett a korlátozott verseny termelőknél lecsapódó hasznára is tekintettel legyenek-e, ami a magasabb árak miatt elérhető nagyobb profitból fakad.

Sokak - például a Versenypolitika c. könyv szerzője, Massimo Motta - szerint ez több okból kívánatos. Egyrészt a modern gazdaságokban a vállalatok tulajdonosai között - részvényesként vagy különféle befektetési alapokon keresztül - maguk a fogyasztók is megtalálhatók, így a profitból ők is részesednek. Másrészt azért sem ildomos teljesen negligálni a termelői érdekeket, mert a (persze csak papíron létező) tökéletes verseny mellett előbb-utóbb eltűnne a profit, és ezért az összes termelő elhagyná az adott piacot, de legalábbis megszűnnének a beruházásokhoz és új termékek kifejlesztéséhez szükséges ösztönzők. Ezek az érvek indokolhatják, hogy a versenyhatóságok ne kizárólag a fogyasztói jólétre tekintettel döntsenek például a felvásárlások, összeolvadások engedélyezése során; bár az USA és az Európai Unió fúziós szabályzataiban mégis ez a legfontosabb kritérium.

Hogyan vélekedik az Orbán-kormány a gazdasági versenyről? Meglehetősen eklektikusan: ahogy éppen a pillanatnyi politikai-üzleti érdeke szolgálja. Van, amikor a termelői szempontokat negligálva kizárólag az árak csökkentése a cél, és van, amikor nyilvánvalóan a termelők-szolgáltatók érdekei diktálnak.

A rezsicsökkentés jelszavával meghirdetett hadjáratban például a (reményeik szerint a választói szavazatokban is lecsapódó) fogyasztói jólétre hivatkozva fosztják meg a közmű-szolgáltatókat a befektetett tőkéjük megtérülésétől. Megtehetik, hiszen ezeken a területeken azért van életben központi árszabályozás, mert nem (vagy csak nagyon nehezen) alakítható ki olyan fokú verseny, amely képes megvédeni a fogyasztókat a szolgáltatók erőfölényétől. Normális esetben azonban, amikor nem rövidlátó politikai céllal történik a szabályozás, az ilyen piacokon működő cégeket sem fosztják meg a hatóságok a fejlesztéseikhez szükséges profitjuktól, mert tudják, hogy annak előbb-utóbb a fogyasztók látják kárát.

Bár a verseny általában az árak leszorításával növeli a fogyasztói jólétet, a versenyhatóságok a túlságosan alacsony, ún. kiszorító árak ellen is felléphetnek. Ilyenkor ugyanis az adott piac meghatározó szereplője azért diktál alacsony, a költségeket sem fedező árakat, hogy elüldözze a piacról a kisebb tartalékkal rendelkező, ezért kevésbé ellenálló versenytársait, majd amikor egyedül marad, újból megemeli az árakat, hogy kárpótolja magát a korábban elszenvedett veszteségért. Ennek speciális esete, amikor a piac "ura" az árak leszorításával egy felvásárlásra kiszemelt céget tesz veszteségessé annak érdekében, hogy elriassza a potenciális felvásárlókat, és egyúttal lenyomja a megvásárolni kívánt vállalat piaci árát.

Az viszont normális demokráciákban elképzelhetetlen, hogy maga a kormány próbáljon hatalmi eszközökkel cégeket kiszorítani a piacról. Ahogyan a magyar kormány teszi, amikor méretes különadóval lehetetleníti el a piacról kiszorítani, esetleg felvásárolni kívánt külföldi nagybankokat - és ezt még nyíltan hangoztatja is. Vagy amikor progresszív reklámadóval segíti elő, hogy kormányközeli cég vásárolhassa fel a kiszemelt tévétársaságot. Vagy amikor rezsicsökkentésnek titulált a hatósági árszabályozással a fogyasztói érdekek védelmén túl a veszteségessé tett közműcégek állami felvásárlásának is megágyaz.

Az eddig tárgyalt esetekben legalább látszólag a fogyasztói jólétet szolgálták a magyar kormány piactorzító beavatkozásai. Vannak esetek azonban, amikor a szabályozási környezet alakításával nyilvánvalóan a termelői-szolgáltatói érdekek kerülnek előtérbe. Például, amikor a versenyképes áraik miatt népszerű nemzetközi kereskedelmi hálózatok rovására hozta helyzetbe a kormány a CBA-kat, holott együttes forgalmukkal azok már a diszkriminatív különadó bevezetése előtt is dobogós helyezést értek el hazánkban. A versenyt korlátozó plázastop sem a fogyasztók érdekét szolgálja, miközben az egyedi elbírálások révén a korrupciónak is melegágya.

Szintén nem a fogyasztói jólétet, hanem a haverok pénztárcáját táplálja a most lezajlott trafikosztás. A dohánytermékek forgalmazási jogának - a korrekt versenyeztetést mellőző - leosztását azzal tetézte meg a kormány, hogy négyről tíz százalékra növelte a dohányárukra engedélyezett kiskereskedelmi árrést, persze ezt is a fogyasztók számlájára. A Magyar Narancs információja szerint (Jönnek a nemzeti italboltok!, május 30.) szeszesital-ügyben is hasonló "mutyira" készül a kormány - és a pálinkafőzés támogatása után itt már végképp nehéz lesz egészségügyi szempontokra hivatkoznia.

Az Orbán-kormány versenykorlátozó beavatkozásai során is előszeretettel hivatkozik a "magyar érdekre". Arra, hogy helyzetbe kell hoznia a nemzeti vállalkozásokat a külföldiekkel szemben, meg a kicsiket a nagyokkal szemben. Mindez jól hangzik - vevő is rá a magyar társadalom nagy része. Pedig a verseny gyengítése, az egyenlőtlen piaci erőviszonyok kialakítása tartósan csökkenti a fogyasztói jólétet. A válság hatására bekövetkező piaci konszolidáció szükségszerűen mérsékli a versenyt a bankszektorban, ahol eddig sem volt rózsás a helyzet, amint azt a nemzetközi összevetésben magas kamatmarzsok is tükrözik. Különösen akkor gyengülne a verseny, ha bejönne a legnagyobb magyar bank vezetőjének prognózisa, és 3-4 (bankadóval és végtörlesztéssel kivéreztetett) nagybank is távozna az országból. És főleg akkor számíthatnánk a versenyhelyzet romlására és a banki marzsok növekedésére, ha a távozók valamelyikének piacát - a versenyhatóság engedékenysége miatt - a terjeszkedésre készséget mutató piacvezető bankunk vehetné át.

Ami jó a CBA-nak vagy az OTP-nek, az nem biztos, hogy jó az országnak - fordíthatnánk ki az amerikai General Motors egykori fejének híres mondását. Ma Magyarországon még az sem állítható, hogy ami jó a kormánynak, az jó az országnak. Bár elég sokan hajlandók ezt elhinni.

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!