László Géza: Visszajátszás

A sáveltolás

  • László Géza
  • 2013.07.20 13:06

Egotrip

2002 igazi választási év volt. Lakástámogatás, minimálbér-emelés, közalkalmazotti bérkorrekció, nyugdíj-kiegészítés, extra költségvetési deficit, egyszóval dübörgött a politikai konjunktúra. Az emberek lelkesen költötték a friss pénzt, nőtt az import, az export le is maradt a romló nemzetközi helyzet és az erős forint miatt.

De mitől volt olyan erős a forint? 2001-ben a jogilag immár nagyon független MNB, amelynek új vezetője biztos, ami biztos, a Pénzügyminisztériumból sétált át a Szabadság térre, az inflációs célkitűzések fokozatosan érvényesülő korszerű rendszerét választotta. Az áremelkedés egy év alatt 5 százalékot csökkent. S bár a 4,5 százalékos 2002-es célérték is tarthatónak látszott, de azért az eminens MNB-vezetés egy kamatlábemeléssel köszönt be az új kormánynak. Járai Zsigmond mindig szerette az erős forintot, szívesen nyilatkozott arról, hogy az erős valuta és a magas bérek jelentik az igazi versenyképesség próbakövét. Egyszerűbben: hulljon a férgese!

Az árfolyam ekkor már egy ą15 százalékos szélességű sávban ingadozott, jobbára az erős szélen. Sőt, január elején egy ügyetlen elnöki nyilatkozat után a spekulánsok már 234 forint alatti árfolyamon is kötöttek üzleteket. Az MNB beavatkozott, a sáv és a monetáris politika hitelessége is megmaradt, duzzadt kebelünk a büszkeségtől. Csak az exportáló vállalatok hörögtek, mert két év alatt 20 százalékkal romlott (euróban) a költségszintjük, és nem tudtak versenyképes ajánlatokat tenni. Pár eseménytelen hónap után, május végén megjelent a bánatos első negyedéves külkereskedelmi deficit- és GDP-adat, majd megindult a forint gyengülése. Aztán az MNB és a kormány 2003. június 4-én váratlanul 2,26 százalékkal, minimális mértékben leértékelte a középárfolyamot, s ezzel eltolta a sávot a gyenge irányba. Bejelentettek egy 76 milliárd forintos mérsékelt költségvetési megszorítást is.

Nem is hangzik rosszul: a kormány megszorított, a jegybank támogatta a sáv eltolását - milyen szép kompromisszum! A megdöbbent külföldi befektetők nem így gondolkodtak. A döntés kiszámíthatatlan volt, és egyértelműen árfolyamcélra utalt, ami az inflációs célkitűzések rendszerének felrúgását jelentette. Az, hogy a sáveltolás mindössze 6 forint volt, csak tetézte az intézkedés körüli értetlenséget. Egy kiszámíthatóan működő monetáris normarendszert csak krízishelyzetben szoktak így megbolygatni. Az árfolyam hamarosan 270 forint fölé gyengült. Az MNB nyilatkozatokkal próbálta kezelni a helyzetet, de miután megindult a drasztikus tőkekiáramlás, egy, majd két héten belül újabb 2 százalékponttal emelték a korábban 6,5 százalékos irányadó kamatlábat. A kormány győzelme - Várhegyi Éva szavaival - pünkösdi királyság volt. Pillanatok alatt összezuhant az ország jó befektetői megítélése, mert a monetáris politika elvesztette hitelességét. A kamatemelés az állam és a többi adós kamatkiadásait jelentősen, akár 30-40 százalékkal is emelhette. Legalább százmilliárdos nagyságrendű kár esett.

Ez a nem kikényszerített gazdaságpolitikai hiba azért is érthetetlen volt, mert a vágyott árfolyamgyengülés már napokkal korábban megindult. Medgyessy motivációiról Járai alig elfogultan ilyeneket ír könyvében: "Ki nyert a bolton? Rebesgettek egynémely telefonhívást a kormányülés szünetében... Egy biztos: a szálak ezúttal nem a Magyar Nemzeti Bankba vezettek, hanem állítólag még magasabb helyekre." Mások meg őt nem kímélték - de a sárdobálásnál fontosabb, hogy ezek az emberek akkor és ott miért tartották elfogadható megoldásnak a sáveltolást.

A miniszterelnökben erős nosztalgia élt a leértékelés technikája iránt, ezért figyelmen kívül hagyta a megváltozott körülményeket és az új monetáris irányítási rendszer működési elveit. Nem értette és nem is akarta őket elfogadni, ezt későbbi megnyilatkozásai alátámasztják. Nem ebben nőtt ő fel, de mint a nagy Gatsby, pályája csúcsán, a fényben akarta a régi történetet folytatni; ott, ahol korábban megszakadt. A 90-es évek sikeres receptje lebegett a szeme előtt, az árfolyam gyengítése, a külkereskedelem mérlegének és a költségvetés helyzetének javítása az infláció finom gyorsításával. Azt hitte, egy ügyes unortodox megoldással a leértékelési csodaszer bevethető: eltoljuk az egész sávot, épp csak egy kicsit. A befektetők kapnak egy árfolyamjelzést, de azért közben minden marad a régiben. S ez volt az a pont, ahol Járai egyetértett vele. Az MNB szabadságról berángatott elnöke először nem támogatta az ötletet, de hamar belement: ő is elhitte, hogy a csekély sáveltolás nem okozhat nagy bajt. Túlságosan bízott magában, talán mert jelentős részben saját személyes sikerének gondolta azt is, ami az új intézményrendszer sikere volt. Úgy vélhette, a kompromisszumuk megnyugtató lesz a piacnak, a szabályok megbolygatását meg ellensúlyozza majd személyes tekintélye és a rendszer, az ő rendszerének fenntartása.

S vajon a Monetáris Tanács tagjai miért szavazták meg - egy kivétellel - a javaslatot, holott többen nem értettek egyet vele? 2003-ban az MNB-ben dolgozó tagok domináltak a testületben. Az összhangot nemcsak barátságok, hanem az új politikai barikádok is erősítették. Nem látszottak arcok, egyéni megközelítések, a stáb és az elnök véleménye döntött. A kormány előterjesztése nagy zavart keltett a tagok körében. Nem volt írásos előterjesztés, sem elemzés. (Egy vállalatunknál - hasonló helyzetben - az egyik amerikai igazgatósági tag két órát a vécében töltött. Telefonálgatott. Aztán kiment a reptérre. Nem volt bátor megoldás, de nem is a legrosszabb.) Járai Medgyessy kérésére átengedte a szót az előterjesztő pénzügyminiszternek, de világos volt, hogy támogatni fogja. A név szerinti szavazásnál az egyik igen már húzta maga után a másikat. A miniszter is meglepődött, mennyire gyorsan. Nem volt forgatókönyv balsiker esetére sem, így pár nap múlva ismét rögtönözni kellett. A drasztikus kamatemelés helyett az újabb eltolás a rendszer hitelességének gyors halálát jelentette volna, a sáv azonnali eltörlése pedig egy esetleges forinterősödés miatt nem jöhetett szóba. Hogyan lehetett volna mindezt elkerülni? Leginkább a szabályok betartásával, tehát a közös céloknak alárendelt szigorú költségvetési politikával vagy végső esetben a szabályok megfelelően előkészített újratárgyalásával.

A 2001-es szabályok elveit egyébként - tisztelet a kivételnek - azóta sem becsülik sokra a miniszterelnökök. 2004 után a kormánypártok a Monetáris Tanács bővítésével kerülték azokat meg. A Bajnai-kormány eredményei után a mostani miniszterelnök is elkötelezte magát a költségvetési fegyelem mellett, de a független jegybankról másként gondolkodik. ' nem nosztalgiázik, mint Medgyessy, hanem mások nosztalgiájára épít. Nála a függetlenség és a többi monetáris szabály olyan, mint egy elhanyagolt kirakat a hatvanas évekből. De, ahogy annak idején az a kirakat is ritkán csalta be az állami áruházba a vevőket, egyelőre ez is kevésnek tűnik a befektetői bizalom visszaszerzésére. Jobb áru kell, jobb kiszolgálás és szavatosság.

Neked ajánljuk