Jó üzleti hírnév
Tíz évvel ezelőtt a törvényalkotók úgy gondolták, bimbózó bankszektorunkat meg kell védeni az olyan vezetőktől, akiknek nem makulátlan az üzleti hírnevük. Az akkor született pénzintézeti törvény Személyi és tárgyi feltételek című fejezetébe ezért bevették azt az előírást, hogy a pénzintézet "ügyvezetését legalább két, jó üzleti hírnévvel és megfelelő szakképzettséggel, valamint gyakorlattal rendelkező (...) vezetőnek kell ellátnia".
Pedig 1991-ben többségünknek még semmilyen üzleti hírneve nem lehetett, se jó, se rossz, hiszen a megelőző évtizedekben nemigen üzletelhettünk. Legfeljebb meggymaggal, amiért viszont a hetvenes években még börtön is járt; és ha külkereskedők voltunk, illett magunkat távol tartani az olyan gyanús ügyletektől, mint a kesudió importja, mert különben hónapokig tartó társadalomelméleti viták kereszttüzébe kerülhettünk az ÉS hasábjain.
A nyolcvanas évek már némi megnyugvást hoztak: a kispolgáriság-vádakkal együtt a vállalkozásellenes politikai kampányok is lekerültek a napirendről. Sőt a politika által is támogatott Demján Sándor az állami kereskedelmet megcsúfoló Skála létrehozásával legalizálta az üzletet mint olyat. Nem kőkorszaki MDF-piacokkal akarta letörni az árakat, mint később Zacsek és társai, hanem valódi piaci eszközökkel: nem átallott a paradicsom hazai csúcsidényében paradicsomot importálni, és azt olcsóbban árulni, mint mások a jóféle magyart. Tojt a hazai nagy- és kistermelők fejére, a szocializmusban elsőként nemcsak hirdette, de tevőlegesen demonstrálta is: a fogyasztó a fontos.
Az üzleti életben egyszerre minden szabad lett, ami direkt nem volt tilos. Módjával lopni (főleg az államtól), mértékkel csalni nemcsak tűrt, hanem támogatott magatartásforma lett: az vált gyanússá, aki nem élt a szabadság eme kis köreivel.
Ilyen közegben bimbóztak hát üzleti erkölcseink akkoriban.
Ezért volt érthető, hogy a rendszerváltás utáni első parlament legalább azokat az intézményeket meg kívánta védeni az üzleti etikában rosszul szocializált polgártársaktól, amelyek a mások pénzét kezelik, vagyis a pénzintézeteket. Egészen az 1996-os törvénymódosításig volt hatályban az idézett passzus a jó üzleti hírnévről, amikor is úgy döntöttek a honatyák, idejét múlt az ilyen megfoghatatlan, a szubjektív mérlegelésnek tág teret adó szempont a pénzintézeti vezetők kinevezésénél.
Igaz, akkor már nyitott kapukat döngettek. Még bőven hatályban volt a törvénynek ez a szakasza, amikor olyan urak kerülhettek egyik állami nagybankunk élére, akiknek mindenük volt (így szakértelmük, évtizedes szakmai gyakorlatuk), csak éppen a jó üzleti hírnév hiányzott. Egyikük, aki gyakori szereplője volt a gazdasági sajtó botránykrónikáinak, ugyan mindig rágalmazási pert nyert a gyanús üzleti összefonódásait feszegető újságok ellen, de üzleti hírneve ettől nem javult. Az már nem őt minősíti, hogy kormányunk oszlopos tagjaként mostanság éppen a PHARE-pénzeket kezelheti.
Most már, hogy a ´96-os módosítás jóvoltából az engedélyező hatóságnak elvileg sem kell olyan gumifogalmakkal bajlódnia, mint a jó üzleti hírnév, még egyszerűbb a dolga. Ha akarná, se tudná megakadályozni, hogy Simicska Lajos (büntetlen előéletű, megfelelő szakismerettel és szakmai gyakorlattal rendelkező személy) ezután az OTP Lakástakarék-pénztár élén öregbíthesse üzleti hírnevét. Végül is szabad országban élünk, minden bankvezér és tulajdonos maga dönti el, milyen vezetővel próbálja vonzóvá tenni leánypénzintézetét. Ha ők úgy látják, jó cégér a Simicska név, miért ne akasszák ki a portálra. Aztán vagy bemegy a kuncsaft, vagy nem. Az meg már az ő dolga.
Hogy ezt a príma vezetőválasztást hogyan kommentálja az OTP elnök-vezérigazgatója a bank tulajdonosainak - az amerikai nyugdíjalapoknak és a magyar kisbefektetőknek -, nem tudom, nem is igazán érdekel. Az OTP Bank a múlt évben 32 milliárd forint adózott profitot termelt (a tulajdonában lévő lakástakarék-pénztár még plusz egyet), és az utóbbi években a hazai bankok között a legmagasabb tőkemegtérülést biztosította tulajdonosainak.
Simicska nélkül.
Engem igazán az érdekelne, mit gondol a sikeres OTP vezetője arról: ki fogja pénzét jó szívvel egy Simicska vezette lakástakarék-pénztárra bízni? Önként és dalolva. Mert eddig is bíztunk rá pénzt, csak nem önként. Pénzünk a jobb sorsra érdemes költségvetésen csorgott át a Simicska Lajostól befolyásolt MFB-be. Ott azért legalább formailag nem ő volt a vezető, csak tanácsadóként tüsténkedett, szépen meghúzódva a háttérben. Most viszont (nem először életében, hiszen volt már APEH-elnök is) kiáll a nyilvánosság elé, és immár minden kényszerítő eszköztől megfosztva, tisztán üzleti alapon kéri majd el pénzünket.
Valahogy így: Hölgyeim és uraim, csak a kezemet figyeljék, nem csalok! Ha rám bízzák a pénzüket, ígérem, kamatostul adom vissza.
Hát, bizarr egy ötlet. Hogy mi szülhette, elgondolni is rossz.
