Vádat emeltek a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó kapitánya ellen
Az ukrán kapitányt 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.
Az ukrán kapitányt 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.
Az Mfor.hu számításai szerint milliomosokkal van tele az NB 1.
Teraszosan kialakított zöld sávokat, vízi sétányt, mászófalat, „attraktív lágyszárú növénytársulást” is rajzoltak a tervezők a majdani szegedi Tisza-partra, hogy vonzó legyen. De most is az: a lépcsőkön tizen- és huszonévesek kis csoportokban esznek, isznak, beszélgetnek estétől hajnalig.
Déjà vu-nk lehetett: hirtelen megint úszó-világbajnokságot rendeztek Budapesten. Most nem volt óriási csinnadratta, mint 2017-ben, nem épült új uszoda, fából készült állatszobrok sem kerültek ki a köztérre – Szőke Gábor Miklós már rég aranyvonatban utazik –, és a rakparton sem akadályozza majd évekig a forgalmat a toronyugrás hűlt helye.
Amikor még csak három pho-levesező volt Budapesten, és mindhárom úgy hirdette magát, hogy „a város legjobb levesezője”, nem volt nehéz dolgunk, akár háziversenyt is rendezhettünk saját kontóra.
Egy magyarországi szójalecitin-szállítmányra vezették vissza a fertőzést.
Az elmúlt héten 4663 új beteget azonosítottak.
36 fokban futott a mezőny, Lóci 5 órán belül teljesítette a távot. Magyarországon nem állhatna rajthoz.
A víz alatti kutatást fel is függesztették.
A tűzoltók éjszaka némileg megfékezték a lángokat, de a veszély nem múlt el.