Szeged legnagyobb találkozóhelye: a „Raki”

Csak lépcső legyen

Lokál

Teraszosan kialakított zöld sávokat, vízi sétányt, mászófalat, „att­raktív lágyszárú növénytársulást” is rajzoltak a tervezők a majdani szegedi Tisza-partra, hogy vonzó legyen. De most is az: a lépcsőkön tizen- és huszonévesek kis csoportokban esznek, isznak, beszélgetnek estétől hajnalig.

„Boldog születésnapot!” – erre, és a koccintás hangjára áthajol a járókelő a rácsos korláton, megnézi a lépcsőre telepedett nyolcfős társaságot, mert világos abroszt hoztak, üvegpoharakat, bort. Ünneplés pénteken este hétkor a rakpart betonlépcsőin; ez mintha a város vendéglátóhely-kínálatának a kritikája lenne. Pedig háromszáz méteres körzetben háromféle teraszos szórakozóhely is működik, egy a vízen kikötve lebeg. És mintha Szegeden évről évre több kocsma, söröző, étterem, büfé lenne, bár ezt a benyomást nem erősíti meg a polgármesteri hivatal. A Narancs kérdésére azt válaszolta Szeged önkormányzata, nincs olyan nyilvántartása, amelyből kiderülne, 10–15 évvel ezelőtt mi volt a helyzet, de „az elmúlt pár évben nem volt kiugró változás”. Most ezer fölött jár a vendéglátóhelyek száma a százhatvanezres egyetemi városban; ha a cukrászda, étterem, gyorsétterem, italüzlet/bár, kávézó és zenés-táncos szórakozóhely üzlettípusokra szűkítjük le a kört, akkor 392. A minap adta hírül a helyi sajtó, hogy szakácshiány miatt bezárt a város legrégebben működő étterme, a Gulyás csárda, viszont ismét megnyitott a Szeged étterem, amely hasonlóan „ikonikus” egység a Széchenyi téren.

 

Enni a Budi büféből

A rakparton kétségtelenül nagyobb a tér. Több száz méter hosszan lépcsősor húzódik a mellvéd tetejéig, mint egy lelátó. Kétsávos út vezet a rakparton, de este nincs nagy forgalom, le lehet menni a víz széléig. Ott is beton, illetve kő és (lágyszárú) növényzet van, vadkacsák és sirályok úsznak, röpködnek. A Tiszát lehet nézni, az újszegedi oldalon a partfürdőt és a Lapost, tengerparti stílusú napernyőivel, a két hidat. Ezt a helyet a város a tűzijátékok idején, illetve a halfőző fesztivál alkalmával használja rendezvényhelyszínnek, egyébként pedig fő a feje, mit kellene vele kezdeni (lásd a Szeged főutcája című keretes írásunkat). Akik ide járnak, azoknak így is megfelel. Nem probléma, hogy az enni- és innivalót meg a zenét is hozni kell.

Miért jó itt? „Csak nézzél szét. Mindig van elég hely a Rakin, pedig néha nagyon sokan vannak, jó a levegő, el lehet különülni a társasággal, de át is lehet járni, ha ismerőst látunk. Egy idő után biztosan látunk” – mondja a Narancs újságírójának egy csöndes, szemlélődő fiútársaság „szóvivője”.

Kilenc óra körül kezdenek folyamatosan érkezni az 5–10 fős csapatok, de akadnak nagyobbak is. Vannak, akik csak rövid időre néznek ki ide, majd mennek tovább, mások eleve a rakpartra készülnek. Este tíz körül egy időre fogyatkozik a tömeg, és emelkedik az átlag­életkor. Ilyenkor indulnak az utolsó buszok az agglomerációba. Szóval a rakparton szórakozó fiatalok jelentős része nem szegedi, és talán azért szeret itt, mert eleve nagyobb személyes térhez szokott – ez nem az én következtetésem, hanem azoké, akikkel beszéltem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.