Szeged legnagyobb találkozóhelye: a „Raki”

Csak lépcső legyen

Lokál

Teraszosan kialakított zöld sávokat, vízi sétányt, mászófalat, „att­raktív lágyszárú növénytársulást” is rajzoltak a tervezők a majdani szegedi Tisza-partra, hogy vonzó legyen. De most is az: a lépcsőkön tizen- és huszonévesek kis csoportokban esznek, isznak, beszélgetnek estétől hajnalig.

„Boldog születésnapot!” – erre, és a koccintás hangjára áthajol a járókelő a rácsos korláton, megnézi a lépcsőre telepedett nyolcfős társaságot, mert világos abroszt hoztak, üvegpoharakat, bort. Ünneplés pénteken este hétkor a rakpart betonlépcsőin; ez mintha a város vendéglátóhely-kínálatának a kritikája lenne. Pedig háromszáz méteres körzetben háromféle teraszos szórakozóhely is működik, egy a vízen kikötve lebeg. És mintha Szegeden évről évre több kocsma, söröző, étterem, büfé lenne, bár ezt a benyomást nem erősíti meg a polgármesteri hivatal. A Narancs kérdésére azt válaszolta Szeged önkormányzata, nincs olyan nyilvántartása, amelyből kiderülne, 10–15 évvel ezelőtt mi volt a helyzet, de „az elmúlt pár évben nem volt kiugró változás”. Most ezer fölött jár a vendéglátóhelyek száma a százhatvanezres egyetemi városban; ha a cukrászda, étterem, gyorsétterem, italüzlet/bár, kávézó és zenés-táncos szórakozóhely üzlettípusokra szűkítjük le a kört, akkor 392. A minap adta hírül a helyi sajtó, hogy szakácshiány miatt bezárt a város legrégebben működő étterme, a Gulyás csárda, viszont ismét megnyitott a Szeged étterem, amely hasonlóan „ikonikus” egység a Széchenyi téren.

 

Enni a Budi büféből

A rakparton kétségtelenül nagyobb a tér. Több száz méter hosszan lépcsősor húzódik a mellvéd tetejéig, mint egy lelátó. Kétsávos út vezet a rakparton, de este nincs nagy forgalom, le lehet menni a víz széléig. Ott is beton, illetve kő és (lágyszárú) növényzet van, vadkacsák és sirályok úsznak, röpködnek. A Tiszát lehet nézni, az újszegedi oldalon a partfürdőt és a Lapost, tengerparti stílusú napernyőivel, a két hidat. Ezt a helyet a város a tűzijátékok idején, illetve a halfőző fesztivál alkalmával használja rendezvényhelyszínnek, egyébként pedig fő a feje, mit kellene vele kezdeni (lásd a Szeged főutcája című keretes írásunkat). Akik ide járnak, azoknak így is megfelel. Nem probléma, hogy az enni- és innivalót meg a zenét is hozni kell.

Miért jó itt? „Csak nézzél szét. Mindig van elég hely a Rakin, pedig néha nagyon sokan vannak, jó a levegő, el lehet különülni a társasággal, de át is lehet járni, ha ismerőst látunk. Egy idő után biztosan látunk” – mondja a Narancs újságírójának egy csöndes, szemlélődő fiútársaság „szóvivője”.

Kilenc óra körül kezdenek folyamatosan érkezni az 5–10 fős csapatok, de akadnak nagyobbak is. Vannak, akik csak rövid időre néznek ki ide, majd mennek tovább, mások eleve a rakpartra készülnek. Este tíz körül egy időre fogyatkozik a tömeg, és emelkedik az átlag­életkor. Ilyenkor indulnak az utolsó buszok az agglomerációba. Szóval a rakparton szórakozó fiatalok jelentős része nem szegedi, és talán azért szeret itt, mert eleve nagyobb személyes térhez szokott – ez nem az én következtetésem, hanem azoké, akikkel beszéltem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.