Élet + Mód
Faszesz kivan
23 halott, úgy háromtucatnyi válságos állapotban lévő mérgezett – ez a csehországi metil-alkohol-mérgezés eddigi mérlege, s könnyen lehet, hogy a lengyelországi és szlovákiai esetek sem függetlenek ettől.
Kenyér Harlemből
Marcus Samuelsson évek óta az amerikai gasztronómiai élet egyik legizgalmasabb figurája. Az etióp származású séf háromévesen veszítette el édesanyját, ezt követően jómódú svéd házaspár fogadta örökbe, így a skandináv országban nőtt fel. Huszonkét évesen érkezett New Yorkba, ahol karrierje villámgyorsan teljesedett ki:
Barlang/Vác
"Vácot a XI. századtól említik írott források, városunkat tehát közel ezerévesnek tekinthetjük. A környék a kedvező természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely. A Duna kanyarulatában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál a kezdetektől minden adott az emberi élet alapvető szükségletei biztosítására" - olvassuk a város honlapján, majd miután gyorsan átrepülünk a majdnem ezer éven, a 21. századi csattanó így hangzik:
Ajándék Daninak
Úszást közvetíthetett Athénból 23 évesen, Pekingben pedig már a megnyitót is. Most el sem hagyta a lakását, mégis az olimpia egyik legemlékezetesebb médiaakciója fűződik a nevéhez: Gyurta Dániel világcsúcsát közvetítette a tévé elől, fotelból.
Augusztusi majális
Lehet, hogy csak én öregszem, de a Sziget egyre nyugisabbnak, békésebbnek, komfortosabbnak tűnik.
Öröm nézni
Sokak által vágyott, kevesek által remélt sikert értek el a magyar sportolók Londonban.
"Miért halok meg naponta kétszer"
A KSI SE 22 esztendős sportolója hatévesen kezdett dzsúdózni; kétszeres junior világbajnoki bronzérmes a 70 kilogrammosok közt, ötszörös Európa-bajnok utánpótlás-korosztályban, és kétszeres felnőtt Európa-bajnok a 78 kg-os súlycsoportban. A londoni olimpia negyeddöntőjében amerikai ellenfele ellen waza arival vezetett, amikor súlyosan megsérült, de tovább versenyezve megszerezte az ötödik helyet.
Börtön a szabadban
Valaha uradalmi major volt, később mezőgazdasági rabfoglalkoztató. A hetvenes évek közepétől az itt zajló kényszergyógykezeléssel próbáltak véget vetni az alkoholizmusnak. Jelenleg újra börtön, de itt ápolják a krónikus beteg elítélteket is.
Jobb lator
Hóhérok és meggyötört viaszbábuk ma már számos kínzókamra-panoptikumban borzongatnak, a hazai büntetés-végrehajtás múzeumának azonban nem a szórakoztatás, hanem a szakszerű ismeretterjesztés a célja.
Ilyen a koksz
Az ún. doppingszer nagyon is különböző vegyületeket, hatóanyagokat tartalmaz. Korántsem egyértelmű, hogy mindnek itt volna a helye.