A "nemzetek versenyében" a szokásos eredményjelző a megszerzett olimpiai érmek száma. Az országok zömében az aranyérmek alapján számolnak, egyenlőség esetén a több megszerzett ezüst-, majd bronzérem dönt. Vannak, akik az összes érem száma szerint rangsorolnak; a magyar sport nagy találmánya pedig a ponttáblázat - az első helyezett sok pontot kap, a többiek arányosan kevesebbet a 6., újabban a 8. helyig -, de erre valójában kevés helyen hivatkoznak.
Az éremtippelés régóta kedves diszciplínája a magyar sportközönségnek, a részvételt elvárjuk a sportvezetőktől is. A sportszakemberek rangsorok, legjobb egyéni és idénybéli eredmények, formák alapján jósolnak, vagy határozzák meg a célokat. A közvélemény az aranyra esélyesek számát felezi, és abból nem engedne; a pesszimisták harmadolnak. Meglepő, de most a magyar sportvezetés is így számolt: "Ma név szerint ismerjük azt a 10-12 sportolót, akiknek ha összejön minden és jó napjuk lesz, akkor akár aranyat is nyerhetnek. Ha ezt elosztjuk hárommal, kijön a pekingi három" - nyilatkozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára az origo.hu-nak tavaly októberben. És vannak a közgazdászok, akik az országok lakosságszáma, gazdasági ereje, olimpiai hagyományai és egyéb gazdasági változók alapján becsülnek. Bármelyik módszert is tekintsük, az aranyérem-táblázaton a 8 arany-, 4 ezüst-, 5 bronzéremmel megszerzett 9. vagy a 17 éremmel az éremtáblázaton elért 14. hely (majdnem) minden várakozást felülmúlt.
Minek köszönhető a nem várt siker?
1. A magyar olimpiai jutalmazási rendszer az egyik legösztönzőbb a világon. Az éremszerző sportoló nemcsak egyszeri jutalmat kap - amiről az olimpia végéig nem tudtuk meg, hogy mennyi lesz, csak azt, hogy sok -, hanem a 35. életévétől az érmek számától és minőségétől függően az előző évi hazai átlagkereset alapján kiszámolt, élethosszig tartó járadékot is.
2. A kudarcosnak tekintett pekingi olimpia első hisztije után - "a Magyar Olimpiai Bizottság csak egy utazási iroda volt" - érdemleges, higgadt szakmai elemzések készültek. Ezek alapján komoly felkészítés folyt az olimpiai sportágak meghatározó műhelyeiben.
3. Az első Orbán-kormány idején az új utánpótlás-nevelési stratégia egyik elemeként Szabó Tamás irányítása alatt 2001-ben elindult a Héraklész-program, amely mára már húsz olimpiai sportágat menedzsel. A Héraklész a legtehetségesebb 14-18 éves sportolók hosszú távú pályafutásának kezdeti szakaszát segíti, rendszeres edzőtáborokat és keretedzéseket biztosít, főállású edzők foglalkoztatását segíti, tudományos méréseket és vizsgálatokat tesz lehetővé. Az egyes sportágakban is kiemelt, központosított utánpótlás-képzési programokat indítottak, jó példa erre a Mr Tus Birkózóiskola. A londoni olimpián beértek e központosított utánpótlás-nevelési programok első gyümölcsei.
4. Az orvosi, tudományos eredmények felhasználásában is sikerült előrelépni. Nem látszik nagy dolognak, de az: a korábbinál több sportpszichológus utazott Londonba, akik több időt, nagyobb figyelmet tudtak egy-egy versenyzőnek szentelni. Több győztesünk nem is felejtette el megköszönni nekik a segítséget. De a Sportkórház és az úszószövetségi kapitány szóváltása - ki a hibás Cseh László "beállításában" - is a tudományos háttér megerősödését jelzi.
5. Az utóbbi két évben megváltozott a sport társadalmi környezete. A második Orbán-kormány időszakában kiemelt figyelem jut a sportra: jelentősen nőtt a közvetlen és közvetett állami támogatás, a számos gesztusról, a mindennapi politikai kommunikációról nem is beszélve. A sok feszültséggel terhelt, gazdasági válsággal küszködő magyar társadalom számára is felértékelődött a sportsiker, újra fontossá váltak azok a sportolók is, akik egyébként nem valódi üzleti bevételekből fedezik nemzetközi szintű sporttevékenységüket.
6. Fontos hatás az erősödő patriotizmus. A londoni megnyilatkozások alapján a mindig, minden magyar olimpikon számára fontos hazaszeretet számos győztesünk számára különösen jelentős. Közülük nem egy szűkebb környezetét is megemlítette: jó volt hallani, amint Risztov Éva, Lőrincz Tamás, Ungvári Miklós és a többiek köszönetet mondanak Debrecen, Cegléd vagy Tatabánya városának.
7. A good feeling faktor. Meggyőződésem, hogy Szilágyi Áron sikere, a cselgáncsozók menetelése és Gyurta Dániel magabiztos úszása sokat dobott a magyar csapat hangulatán. Nemcsak az eredményekről van szó, hanem az elszántságról, a küzdeni tudásról is. Sokat jelenthettek a magyar szurkolók is, akik szinte hazai környezetet teremtettek, ahogy az itthoni felfokozott érdeklődés híre is feldobhatta a versenyzőinket.
8. Ez a legtudománytalanabb tézisem, de azt hiszem, Londonban többször állt a szerencse mellénk, mint Pekingben. Amivel persze tudni kellett élni is - és úgy láttam, a magyar sportolóknak most ez is jobban ment.
Rendszer, menedzsment és büszkeség
Vajon "benne volt-e" ez a szereplés a magyar sportban, vagy sem? Van, aki szerint a londoni teljesítmény "jóval a csoda felett van", mivel a magyar sport gazdasági háttere, infrastruktúrája nem igazolhatja az eredményeket. Mások szerint nem voltak csodák, csak munka. Ugyanakkor a siker az előző pekingi olimpián elért eredmények távlatában és az alacsony elvárások fényében látszik különösen nagynak. Bármilyen gonoszul is hangzik, nem történt más, mint hogy a pekingi kisiklás után a helyünkre kerültünk. A Pekinget megelőző három alkalommal Atlantában 7, Sydneyben és Athénban 8-8 aranyat szereztünk, összesen 21, 17 és 17 érmet. Négy évvel ezelőtt ezért is gondolhatta jogosan Schmitt Pál az elhíresült "6 arany, 6 ezüst, 6 bronz" jóslatát, és ezért volt blamázs, hogy Pekingben elmaradtunk ettől.
Az előző olimpia tehát kisiklás volt; a magyar sport tendenciáit ismerőknek tudniuk kellett (volna), hogy a feltételrendszer alapján nagyjából ez a 17-18 érem Londonban is reális. (Ezért több mint kínos, hogy másfélszer annyi érmet, és majd háromszor több aranyérmet nyertünk, mint amennyit a sportvezetés előzőleg nem hivatalosan tippelt.) A létesítményhelyzet az olimpiai felkészülést illetőleg nem romlott, sőt némileg javult is az elmúlt évtizedben, a Maty-éri kajak-kenu pálya, a debreceni uszoda és atlétikai központ, a tatai edzőtábor - és a sor folytatható - állja a nemzetközi összehasonlítást. A magyar sport olimpiai menedzselése koncentrált, központi költségvetési forrásokból erősen támogatott, ezért rengeteg a jó színvonalú edzőtáborozás, versenyzés, köztük sok külföldi helyszínnel. A háttér is tartja a lépést: érdemes az öttusában bronzérmet szerzett Marosi Ádámra figyelni, aki így nyilatkozott: "Egy olyan kis Forma-1-es team állt mögöttem, amilyen talán csak Michael Schumachert segíti." Félreértés ne essék, tényleg sok gond van a magyar sport általános létesítményhelyzetével, a sportorvoslással, sok minden mással - de ez sokkal inkább sújtja a szabadidős sportot, benne az utánpótlás-nevelést.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a sportsikerekből túlságosan messzire menő következtetéseket vonjunk le: mintha a megszerzett érmek száma egyben az országokat, nemzeteket rangsorolná, gazdasági, hovatovább politikai rendszereket értékelne. (Remélem, ez a késztetés nem ragadja magával a következő hetekben a politikát.) Ez helytelen: hiszen az éremtáblázatokon elfoglalt hely az olimpiai sportágak teljesítményéről mond összesített véleményt. Nem állít mást - sem többet, sem kevesebbet. Az egyes országok olimpiai eredményei mögött sokszínű sportélet, sportrendszer áll. A népesség alapján számolt alternatív aranyérem-táblázaton elfoglalt 5. hely önmagában nem bizonyítja, hogy a magyar ember "genetikailag" alkalmasabb lenne a sportsikerekre, nem bizonyítja, hogy a "magyar talajból" különleges, más talajokon nem tenyésző tehetségek sarjadnak ki. Azt viszont jó eséllyel bizonyítja, hogy hatékonyabban találjuk meg a sporttehetségeket, sportolóink többet, jobban készülnek, hogy bizonyos sportági kultúrák erősebbek, gazdagabbak, komolyabb hagyományokkal rendelkeznek, mint nagyon sok más országban. És ez épp elég ok a büszkeségre. Londonban visszafoglaltuk az olimpiai sportmozgalomban korábban kivívott helyünket, a világ tucatnyi legeredményesebb országa közé tartozunk. Nagy dolog ez, hisz mindenütt egyre fontosabbak az olimpiai sikerek, és mindenhol egyre többet is tesznek értük. De tartjuk a lépést! És joggal lehetünk büszkék arra is, ahogyan a magyar sportolók az olimpián jelen voltak. Jól kommunikáltak gyakran angolul is, szimpatikusak voltak, némely megindító, a sport legnagyszerűbb lényegét elővarázsoló gesztusuk bejárta a világsajtót. A pályán kívüli felkészítettségük a mögöttük álló menedzsmentnek is köszönhető - ebben is sikerült előrelépnünk.
Egyszóval öröm, igazi öröm volt nézni őket. És persze az olimpia végül is csak szórakoztatás, játék, a neve is ez: nyári olimpiai játékok; és e sikerektől nem lesz olcsóbb a kenyér meg a gáz, és senkinek nem lesz könnyebb az élete. De valahogy, valamiért picit jobb mégis lett.
A szerző sportközgazdász.
