Élet + Mód

Rozsdás Kakas

Amikor a nagytétényi templom tövében megláttuk a Rozsdás Kakas feliratot, először azt gondoltuk, hogy csakis kocsma lehet, ahol maximum ropit, Mars csokit árulnak.
  • ételhordó
  • 2015. február 17.

Itt a Meyer citrom!

Januártól kb. február végéig kerül be a zöldségesekhez a különleges citrom. A többség nincs vele tisztában, hogy milyen ínyencséget árul, amikor ilyen szállítmány érkezik.

„Kiapadhatatlan nemzeti erőforrás” - Kulcsár Szabó Ernő akadémikus

Nemrég Lovász László matematikus, az MTA elnöke vette védelmébe a bölcsészeket, akiket a kormány romkocsmákban merengő munkanélküliként képzel el, és akiknek a képzését a költségvetés ennek megfelelően támogatja. A múlt héten kerekasztal-beszélgetést is tartottak az Akadémián a bölcsészettudományok hasznáról – mi erről kérdeztük az ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatóját, a Fideszhez közeli Professzorok Batthyány Körének tagját.
  • Urfi Péter
  • 2015. február 17.

Elszabadult zászlóshajó

Egy nálunk józanabb utókor majd úgy fogja számon tartani a Városligetet múzeumokkal beépítő gigavállalkozást, mint a fordított logika mintapéldáját, ahol minden fordított sorrendben, felcserélt preferenciák szerint működött.
  • Götz Eszter
  • 2015. február 15.

„…műszer, mellyel mindez jól megmutatható”

Amerikában egymilliárd dolláros piacot jósolnak nekik a következő tíz évben, ám a távolról irányított légi járművek, vagyis a drónok használatának szabályozása még igen kezdetleges. Olcsó játék gazdag gyerekeknek, vagy lehetőségek korlátlan tárháza?
  • Kovács Bálint
  • 2015. február 15.

Gépek a viharban

Az indonéz repülőgép év végi tragédiája ismét rávilágított arra, mennyire kiszolgáltatott még mindig a légi közlekedés az elemek háborgásának.

Születésnapi köszöntő

Alapításának 25. évfordulóját ünnepli ma a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola. Ez alkalomból az iskola egyik legjobb osztálya, a Nodedim üdvözli az iskola minden egykori és jelenlegi diákját, tanárát. Boldog születésnapot, Lauder!
  • 2015. február 13.

Az emberi értelem ünnepe

Charles Darwin születésnapja, február 12. a tudományos gondolkodás napja 2000 óta. Az alábbiakban A fajok eredete szerzőjéről közölt 2009-es cikkünket olvashatják.
  • Hraskó Gábor
  • 2015. február 12.

Egyszer véget ér - Déli pályaudvar

A lokálpatrióták úgy mondanák: a Várnegyedet választja el a Hegyvidéktől. Ám ettől sem lesz jobb kedvünk. Az agyonhasznált egykori Déli Vasút nyomvonala úgy ékelődik be Buda egyik legértékesebb területére, mint valami koszos fúrófej az aranyfogba, ám mintha mi sem lenne ennél természetesebb.
  • - legát -
  • 2015. február 10.

Mazsolás, fűszeres, elegáns

Spenótos, ananászos, uborkás, zöldcitromos, petrezselymes zöldturmixrecepttel (igen, ez így mind együtt, és még finom is!), a legjobb nullkalóriás levestippekkel (csilis, gyömbéres savanyúkáposzta-leves), lenyűgöző salátákkal (sült brokkoli, pirított mandula, mozzarella) illene indítani az évet.