Ég és föld – A múzeumi negyed tervpályázatának kudarca

  • Schneller István
  • 2015.02.22 01:28

Lokál

Mivel a következőkben a célom a nemzetközi építészeti pályázat értékelése, egy pillanatra megpróbálom félretenni fenntartásaimat azzal a fejlesztési alapvetéssel szemben, amely – a plázáktól kölcsönzött gondolattal – tematikus élményparkot akar csinálni a kikapcsolódás valódi élményét biztosító városi parkból. A pályázatot kiírták, elbírálták, és önálló életet kezd élni, azt a látszatot keltve, hogy tulajdonképpen minden rendben van és megy a maga útján. Ezért is van szükség az eredmények kritikus áttekintésére.

Alapok

Ha az összesített eredményt vesszük szemügyre, ez az előbb említett pillanat gyorsan tovaszáll. Maga az alapötlet bizonyult ugyanis hibásnak. Öt különböző funkciójú és nagyságrendű, egymástól távoli, de a helyszín által összefogott épületegyüttesre nem lehet úgy kiírni egy pályázatot, hogy az eredmény sokszínű, mégis harmonikus legyen. Az is gond, hogy nem egyetlen abszolút nyertes van, hanem több különböző felfogású, a helyszínnel és a feladattal más-más viszonyt kialakító építészcsapat. Így a nyertes épületek között nincs és nem is lehet kohézió, hisz annak épp az alkotói felfogásból és a helyi karakterből kellene fakadnia. Ha egyáltalán beszélhetünk itt „genius lociról”, semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a hely szelleme a Városligetben az új épületek által jobban kifejeződik, erősödik. A nyertes tervek egymástól is nagyon eltérő építészeti szándékot s így karaktert képviselnek. Persze lehet, hogy ez volt a szándék, hiszen így a park nemcsak a múzeumlátogatók számára sűrített élmény, hanem egyfajta kortárs építészeti divatbemutató is.

Az egyes tervek kritikája előtt kezdjük a közös értékekkel. A nyertes tervek közös vonása, hogy a terepszintet igyekeztek minél jobban felszabadítani, átjárhatóvá, de legalábbis a park felé nyitottá tenni. Szintén közös bennük, hogy sok állandó használatra szánt helyiségük került a terepszint alá, ezzel mérsékelve a terepszint feletti négyzetméterek számát. Ez a törekvés pozitívan hatott az épületek magassági viszonyaira is. Az épülettömegek és bejáratok szervezésénél mindannyian figyelembe vették a park úthálózatának logikáját és a bejárati „kapuk” kitüntetett helyét.

Fotómúzeum Budapest, Magyar Építészeti Múzeum

Ha a díjazott épületeket a legfontosabb szempontokat összegezve akarjuk értékelni, úgy a Közti Zrt. magyar tervezői által alkotott ikerépület a pályázat leginkább elfogadható terve. Elsősorban azért, mert mind elhelyezése, mind külső és belső térszervezése logikus, és kevésbé borítja fel a városi park eredeti koncepcióját. A felszín felett megjelenő két hasonló épülettömeg úgy alkot kapuzatot a Városligeti fasor felől ­érkezőknek, hogy egyúttal méltó keretbe helyezi a most kissé magányosan álló 56-os központi emlékművet. Ez a konstrukció azért is hatásos, mert felidézi az emberiség egyik legősibb építményét, a kaput, ami méltóságot ad a belépéshez. Az épületek rombusz alaprajzú, de kocka jellegű tömege rímel a szemközti oldal villaszerű épületeire, de valamiképpen a szemben álló egykori szakszervezeti székházra is.

false

Mindemellett a kortárs építészet világában jártas szemlélőnek támad egy kis déjà vu érzése, hiszen a végsőkig letisztított formájú kubusok és a fátyolszerű homlokzatkiképzés sok előképre emlékeztet. Az építészetben azonban az előképek alkotó tovább gondolása minden korban megszokott volt. Sőt, az építészet nem is tud igazán másból táplálkozni, mint azokból a korábbi térbeli tapasztalatokból, amelyeket – Füst Milánt idézve – „a mindenkor jelenlevő térben az emberi lény kedvére, vagy kedve ellenére, mindenkor szerezni kénytelen”. A Liget-projekt indítói megannyiszor hivatkoztak a bécsi MuseumsQuartier-re, az itt a történeti keretben elhelyezett két „kocka” szintén előkép lehetett. Látszólag úgy tűnik, minden rendben van. Csakhogy ezek a funkciók itt fölöslegesek, hiszen ilyen nagyságrendű, magas színvonalú, üres vagy alulhasznosított épület számos van Budapesten, méghozzá a közelben, vagy más kulturális együttesek közelében is. Elég, ha csak az Andrássy út menti palotákra vagy a helyreállított Várbazárra gondolunk.

Itt tehát egy nívós, nagystílűnek látszó épületegyüttes születne – amely azonban fölösleges, és a későbbiekben komoly fenntartási gondokat vetít előre. Rá­adásul a kapuépítmény funkciója tájépítészeti eszközökkel is megoldható lenne, mert az 56-os emlékmű mögötti Rondó és az egykori főbejáratnak tervezett rész a lebetonozott felvonulási tér át­alakításával méltó fogadóhellyé válhatna.

A Magyar Zene Háza

A japán Sou Fujimoto Architects építészcsoport által tervezett épületnél igazán nem lehet a déjà vu érzést emlegetni, hacsak nem a 2001: Űrodüsszeia világát idézzük fel képzeletünkben. És tényleg ez a pályázatcsokor leg­eredetibb formavilágú épülete. Mintha egy repülő csészealj szállt volna le a Városligetben, hogy látogatást tegyen egy kissé elmaradottnak látszó országban.

false

Ha közelebb lépünk e valóban formabontóan újszerű épülethez, láthatjuk, hogy szerkesztése rendkívül ötletes, hiszen a tetőként lebegő önálló szint úgy válik el a terepszint alatti helyiségektől, hogy közben az összeköttetés is biz­tosított a két szint között. Az összekötés szivacsszerű kialakítása eközben át is engedi magán a park látogatóit, sőt a rafinált látványrajzok szerint a park látványát is.

Ám ha alaposabban szemügy­re vesszük a sokfajta látványtervet és a földszinti funkciókat, a helyzet közelről sem ilyen rózsás. A látszólag lebegő, de önálló funkciókkal is rendelkező tetőépítmény vagy tetőszint nem tud „csak” lebegni, hiszen egyrészt le kell támaszkodjon egy oszloprendszerre, másrészt az épületnek a terepszinten egy bejárati előtérre, az azt kiegészítő helyiségekre és egy nagyobb előadóteremre is szüksége van. Ha pedig a látványtervek csalóka áttetszőséget mutató látványai helyébe a valóságot képzeljük, keményen csillogó üvegfelületeket, szükséges berendezési tárgyakat, árnyékoló és a belátást gátló felületeket látunk, amelyek meg fogják szakítani az átjárható és átlátható világot. Mindezzel együtt a vertikális és horizontális kapcsolatok szellemes megoldása az épület földszintjét izgalmas térbeli világgá varázsolja.

Az épület nemcsak látványával, hanem szofisztikált technikai felszereltségével is a környezetbarát szemléletet hirdeti. Az árnyékolás és a benapozás mellett a vízelvezetésre és a temperálásra is gondoltak a tervezők. Ám itt is vannak buktatók. A speciális anyag­használatot igénylő, lebegő tetőszint előállítása és folyamatos karbantartása súlyosan anyag- és energiaigényesnek tűnik. Ezen túlmenően az épület tetőszinti átlyukasztottsága, a szellemes teraszok, de maga a pulzáló terepszint, a hatalmas üvegfelületek állandó karbantartást és tisztítást igényelnek. Üzemeltetése valószínűsíthetően drága lesz.

Összességében az épület po­zitív és negatív értelemben egy­aránt kirí a mezőnyből. Ez az eltérő jelleg nemcsak a pályázati nyertes tervektől választja el, hanem a Városliget többi épületétől is, ami lehetne erény, hiszen ez a kor is hozzátehet valamit a hely szellemi karakteréhez. A probléma az, hogy ez a funkció nemcsak itt fölösleges, hanem Budapest egészében is. Elég, ha végiggondoljuk a közelmúltban épített vagy helyreállított zenei központok sorát a Művészetek Palotájától a Zeneakadémián át az Operaház–Erkel Színház együttesig, s hozzátesszük a Vigadó és a BMC épületeit, s fel se soroljuk a kisebb zenei központokat – ennyiből is nyilvánvaló, hogy erre sem itt, sem másutt nincs szükség, de igény sem.

A Néprajzi Múzeum

A Vallet de Martinis DIID francia tervezőcsoport első díjas pályaműve a Néprajzi Múzeum jövőbeni épületének látomása lehetne, s mint ilyen, a legfontosabb és legsúlyosabb eleme a zsűrizett pályaműveknek. Ezért kiemelt kezelést igényel jövőbeni sorsa.

A nyertes terv tömegében, térszervezésében jól szerkesztett, úgy fogja meg a park meglehetősen forgalmas, de jellegtelen sarkát, hogy össze is zárja a csomópont körüli térfalakat, és ki is nyitja azokat a park felé. Nemcsak áttört földszintjei révén biztosítja az átjárhatóságot, hanem átlyukasztott emeleti szintjei révén is bepillantást enged a fák világába. Ezeken túl azonban nem sok jó mondható el építészeti megformálásáról. A terepszint fölé hídként feszülő és ezzel a park felé óriási kaput nyitó épület megint csupa déjà vu. Az egyszerű és hatalmas téglatest homlokzati kialakítása nem eszköztelenséget mutat, hanem sivárságot és unalmat áraszt. A homlokzat arculata éppen úgy sugallhatna korszerű munkahelyi vagy kórházépületet, mint egyéb funkciójú középületet. Belső tereit pásztázva mintha orvosi rendelőben lennénk, a fehér falak fertőtlenített légkörében. A látványterveken megjelenő népművészeti tárgyak mintha kötelező tárhelyet kapnának. Arra, hogy ez múzeum, amely bármiféle koncepcióval rendelkezik, s egy nép hagyományának örökségét akarja bemutatni, semmi jel nem utal.

false

Pedig lenne jó előkép, elég, ha csak a Musée du Quai Branly etnográfiai múzeumot magunk elé idézzük. A Jean Nouvel által a Szajna-part Eiffel-toronyhoz közeli részére tervezett épület azt hirdeti magáról, hogy atipikus építészeti alkotás, hiszen küldetése van, méghozzá az, hogy hidat építsen a kultúrák között. Erről a budapesti pályázatra benyújtott épületről semmiféle küldetéstudat, például a népművészet örökségének bartóki vagy lechneri átlényegítése, de tulajdonképpen semmilyen magyar vagy budapesti, esetleg városligeti karakter nem olvasható le. Pedig ebben az esetben erre szükség lenne. Éppen úgy, ahogy magára a Néprajzi Múzeumra is szükség lenne a Kossuth téri épület megújítása miatt – csak nem így és nem itt. Már maga a helyszín is kiesik – nemcsak a Városliget súlypontjából, de a budapesti turisztikai att­rakciók fő vonulataiból is. A park perifériájára kerülne, szinte minden eseménytől távol. Jobb helyszínt és hitelesebb épületet kellene keresni.

*

A nagy hírveréssel beharangozott pályázat középszerű eredménnyel zárult. Áttételesen azt mutatta meg, hogy nem Múzeumligetre, hanem a Városligetnek mint városi parknak a rehabilitá­ciójára és a budapesti kulturális együttesek térben kiegyensúlyozott fejlesztésére lenne szükség.

S hogy mit lehet ezek után tenni?

Újra lehet gondolni az egész koncepciót! Mi a teendő a Városligettel és Budapest egyéb attraktív közparkjaival? Hol lehet elhelyezni az egyébként szükséges kulturális funkciókat a történeti épületállomány felhasználásával? És ha új múzeumépületre van szükség, az hol épüljön? Egy változat lehet a Szépművészeti Múzeum teljes felújítása, a Nemzeti Galéria megtartása a budai várban, és a Néprajzi Múzeum számára új helyszín és új épület keresése. Ha pedig a Városliget lenne ez a helyszín, akkor a Petőfi Csarnok helyén a japán nyertes megtervezhetné a formabontó, az „eget a földdel összekötő”, új Néprajzi Múzeumot.

A szerző a Corvinus Egyetem Településépítészeti Tanszékének egyetemi tanára, 1994 és 2006 között Budapest főépítésze.

Neked ajánljuk