Az otthon-maratonfutás után itt az otthon-hegymászás
200409091349-everest-climb-spt-intl-exlarge-169_top_story_lead.jpg
Rory Southworth otthoni hegymászása

Az otthon-maratonfutás után itt az otthon-hegymászás

  • narancs.hu
  • 2020. április 10.

Élet + Mód

Maradjunk és lépcsőzzünk otthon!

A koronavírus miatt a világ legtöbb részén minden jelentősebb tömegsportrendezvényt töröltek, így elmaradtak a futóversenyek és városvédő futások is - sokan pedig ahelyett, hogy azt találgatták volna, milyen távolságot is kell tartani egymás között, ha a szabadban sportolunk, inkább otthon próbálták bepótolni a testmozgást. Tele az internet az egyedi körülmények között véghezvitt sportteljesítméynekkel: van, aki saját lakásában futotta le a maratont, más ugyanezt az erkélyén teljesítette. Akad már magyar pályázó is: Tóth Kinga 16 méteres garázsbejáróján teljesítette a 42 kilométeres távot.

Van, aki futás helyett inkább mászik - hegy híján, az otthon maradást betartva, lépcsőket. A CNN adott róla hírt, hogy az 53 éves John Griffin úgy döntött, három emeletes, 30 lépcsős házában igyekszik teljesíteni a Mount Everest megmászását. Napi hat és fél órát lépcsőzött, négy nappal alatt 1,363-szor ért fel a ház tetejére, 40,846 lépcsővel pedig nagyjából 8,850 métert tett meg, ami megfelel a világ legmagasabb hegycsúcsának magasságával. Teljesítményével egy helyi jótékonysági élelmiszerbanknak igyekezett pénzt gyűjteni.

Nem Griffin az egyetlen brit, aki kreatív kardióval igyekszik a karantén alatt is fitt maradni: Rory Southworth otthonának lépcsőin először az Egyesült Királyság legnagyobb hegycsúcsát, a Ben Nevist mászta meg, majd Wales legmagasabb pontjára, Snowdonra igyekezett virtuálisan feljutni. Instagramján meghirdetett akciójához több tucatnyian csatlakoztak.

Nézzünk együtt a jövőbe!

Mit tesz, és mit tehet a járvány ellen az ellenzék, a honvédség, az önkormányzat? Olvasni jó. Elgondolkozni a jövőn pedig szerfelett izgalmas is lehet, és még a hétköznapokban is jól hasznosítható dolgok sülhetnek ki belőle. Belelátni a jövő bármely kicsiny szeletébe: nincs is annál kecsegtetőbb dolog.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”