Élet + Mód

Almás palacsinta, almás palacsinta

A máig legnépszerűbb, amerikaiak milliói által készített palacsinta receptjét 1966. április 10-i számában közölte a New York Times. Szerzője Craig Claiborne, az újság gasztronómiai rovatának első férfi írója volt, aki 1957-ben vette át az addig szinte kizárólag háziasszonyokat célzó oldal szerkesztését.

Csillagösvényen

Az első magyar utcalap a Menhely Alapítvány támogatásával 1993 tavaszán jelent meg, bár alapító-főszerkesztője eredetileg nem a nagyközönségnek szánta. De az eltelt húsz évben nemcsak a szerkesztőség ars poeticája, de a lap tartalma és formátuma is megváltozott. No, és a terjesztői hozzáállás is.

Sárkánytojások Kubában – Társasjátékok ünnepe

A városszéli színház kiürített és átrendezett termei ugyanis nemcsak a legrutinosabb, a Társasjátékos Olympián versengő játékosok számára állnak nyitva, de a legszélesebb közönség előtt is.
  • Kovács Bálint
  • 2013. december 1.

Dolgavégezetten – 100 éves az Óbudai Gázgyár

Október 18-án volt száz éve, hogy megkezdte a gázszolgáltatást az Óbudai Gázgyár, amely akkoriban az ország messze legnagyobb gázgyártó üzeme volt, ma pedig a legszebb ipari műemlékek közé tartozik így, kihasználatlanul, mindössze a legszükségesebb állagmegóvás által védelmezve is.
  • - kovácsy -
  • 2013. november 30.

"Hozott anyagból" - Donorbankok Magyarországon

A donorspermabankban ismeretlen férfiak mintájából választhatnak egyedülálló nők, nemzőképtelen párok, illetve akiknek olyan genetikai betegségük van, ami veszélyezteti a születendő gyermeket. Magyarországon két ilyen intézmény működik, de száz donorjelöltből kevesebb mint tíz felel meg szigorú követelményrendszerüknek.
  • Simonyi Balázs
  • 2013. november 27.