Mire megyünk ketten – Az avarégetés mint istencsapás

Tudomány

Átok a szemnek, a tüdőnek: haszna nincs, kár annál több származik belőle. Valahogy mégis nehéz abbahagyni.

Az ősz tragikus következménye, hogy a fákon megülő levelek előbb elszíneződnek, majd kétségbeesetten a mélybe vetik magukat. Kapásból adódna a kevesek által gyakorolt megoldás: hagyni, hogy csapadékviszonyoktól is függően hadd rohadjon, száradjon ott mind, miként az erdőkben történik, ám a jó gazda ilyenkor inkább összegyűjti a leveleket, majd törheti a fejét, mit is tegyen velük. Nagyjából három eshetőség adódik: feladni csomagban, hadd kezdjen valamit vele a hulladékkezelő, komposztálni háztáji körülmények között, vagy engedni a bennünk lakozó piromániásnak, és jól felgyújtani a gondosan feltornyozott levélhalmokat.

false

A falusi, kertvárosi környezethez, a zöldövezethez általában a "jó levegő" fogalmát társítják a laikusok - s ez az év nagyobb részében biztosan igaz is. Ám késő ősztől kezdve a vegyes tüzelésű kályhák, kazánok beüzemelése sokat ront az összképen - ehhez jön a notórius avarégetők komoly környezeti kártétele. Sokan hajlamosak ezt lebecsülni, pedig az efféle tüzek hatásait nem feltétlenül kéne bagatellizálni.

Levelet kaptam, lájf

A halmokba tornyozott levél csak a legritkább esetben elég száraz ahhoz, hogy simán égjen, a nedves halmok általában lassú égést produkálnak és iszonyú füstölés kíséretében adják vissza anyagukat az anyatermészetnek. Eközben a levélhalmok pirolízisen (hőbomláson) mennek keresztül, s a keletkezett illó matériák csak tökéletlenül vagy sehogy sem égnek el, ezért szerves vegyületek kiszámíthatatlan sora kerül a levegőbe. Itt említenénk meg, hogy a tökéletlen égés másik kellemetlen, az adott körülmények között elkerülhetetlen következménye a szén-monoxid keletkezése. Ez természetesen - hiszen nyílt térben zajlik az égés - komoly tragédiát nem okoz, ám alapos fejfájást annál inkább, s nemcsak a tűzrakó, de a környéken lakó számára is. Azért azt sem becsülnénk le, hogy a Levegő Munkacsoport minapi elemzése szerint egy jó százkilós kupac elégetése közben akár 5-7 kilogrammnyi szén-monoxid is keletkezhet, márpedig az ezzel való érintkezés hosszabb távon károsítja például a koszorúereket. A további, egzotikusabb nevű részleges égéstermékek felsorolásánál természetesen számításba kell venni azt is, hogy egy meggyújtandó szemétkupac a levélen kívül általában némi szénafélét, ágnyesedéket és gyakorta egy kis háztartási szemetet is tartalmaz - ez pedig tovább formálja a bűzlő-füstölő kupacok bukéját. Amúgy nyilvánvaló, hogy ha eltekintünk a környezetvédő szervezetek által felsorolt, néha talán (de csak egy csöppet!) taktikusan túlzó kémiai-élettani hatásoktól, akkor is nyilvánvaló, hogy az orrfacsaró bűzt okozó, szemet-nyálkahártyákat irritáló, a szellőztetést is lehetetlenné tevő napi rendszerességű levélpirolízis rontja az életminőségünket. Bár kétségtelenül akadnak olyan embertársaink, akiknek jó érzést okoz a kupacok felgyújtása, sőt mondhatni, gyarló életükbe ez visz némi melegséget. Tanulságos tehát felsorolni, a fentieken kívül mi kerül még a levegőbe egy halom cseresznye- vagy diólevél jól irányzott felperzselése során. Ott vannak mindenekelőtt a 10 mikrométernél kisebb, a levegőben lebegő részecskék (kódnevükön PM 10), melyek az őszi-téli szmog kialakulásáért felelősek. Az efféle lebegő porszemek magukban is asztmás rohamokat válthatnak ki a rájuk érzékenyeknél, de mindenkinél légúti panaszokat okoznak, s erős a gyanú, hogy a szív- és érrendszeri panaszok gyakoribbá válásáért is felelősek. Avarégetéskor természetesen nem kevés telített és telítetlen szénhidrogén jut a levegőbe - erre elég annyit mondanunk, hogy szervezetünket nem ennek belélegzésére formálta az evolúció. A nitrogén-oxidokat már csak félve említenénk - pedig főként ezek felelősek a füst csípősségéért, szemet irritáló hatásáért. Pláne, hogy még nem is hoztuk szóba a szintén a szemet és a légzőrendszert irritáló metil-etil-ketont, sztirént és etil-benzolt (ezeknek komplexebb belgyógyászati, sőt a reprodukciót károsító hatásuk is van - sok, sok szemétkupac elteltével), vagy a fenolt, ami szív- és vesebántalmakat is okozhat. A dibenzo-furán (illetve ennek poliklórozott származékai) vagy a benzopirén (3,4-benzpirén) pedig nemcsak rákkeltő, de még utódainkban is visszaköszön a hatásuk. Ráadásul a környezetvédők számításai szerint az avarégetés rendkívül hatékony módja annak, hogy egy település levegőjét élvezhetetlenné tegyük. Az imént említett mázsás szemétkupac elégetésével annyi sunyi (önmagában szagtalan) PM10 részecskét juttatunk a levegőbe, ami egy kisváros teljes légkörét képes elszennyezni az egészségügyi határérték fölé.

Annyit még érdemes tudni, hogy az avarégetés nem afféle önfeledten gyakorolható szabadidős tevékenység: amennyiben egy településen az önkormányzat nem alkot rendeletet az avarégetésről, alapértelmezésben tilos, ha viszont megtette, szigorúan be kell tartani az abban foglaltakat.

A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 306/2010-es kormányrendelet további rendelkezéseket tartalmaz az avar- és kertihulladék-égetés hatósági ellenőrzésével, bírságolásával kapcsolatban. Minden érintett számára melegen ajánljuk ennek tanulmányozását, mert kemény bírságolási tételeket tartalmaz - pláne, ha a piromán cselekedet mondjuk a romló levegőminőség idején elrendelt tűzgyújtási tilalom, szmogriadó stb. idején valósul meg. Mondjuk ez még mindig nem szól akkorát, mint némely, a problémát már korábban észlelő nyugat-európai és tengerentúli ország gyakorlata, ahol a gatyájukat is ráfizethetik az óvatlan gyújtogatók.

Egy kétségbevonhatatlan eredményről be tudunk számolni: az amúgy sem delikát levegőminőségű Budapesten 2011. december 1-jétől véglegesen betiltották az avarégetést. Máshol azonban általában szabad gyújtogatni, ésa helyi rendeletek nem nagyon vesznek tudomást az efféle elvetemült hulladékkezelési eljárások egészségügyi kockázatairól.

Komposzt, rekord

Az avarégetés másik kára sem lebecsülendő: páratlan, trágyaként, tápanyagként hasznosítható szervesanyag-tartalékokat változtat füstté és hamuvá. Mondjuk a hamu önmagában - már csak erősen lúgos kémhatása miatt is - korlátozott mennyiségben még alkalmas volna talajjavításra, ám tápértéke így is messze elmarad a háztartási lombhulladékból nyerhető komposztétól. Pedig nincs olyan levélféle vagy kerti hulladék, ami ne volna alkalmas komposztálásra. E folyamat során az elhalt növényi részeket kedves kis mikroorganizmusok bontják le, s eközben a kerti maradék talajjavításra használható humusszá lényegül át: ez jó ideig a növény számára is felvehető formában tárolja a növekedéséhez szükséges ásványi anyagokat, ráadásul a tömegének többszörösét kitevő víz megkötésére is képes. Komposztáláshoz mindössze pár négyzetméter árnyékos helyre van szükség: a komposztálandó anyagot aprítani, keverni kell, s ajánlatos nedvesen tartani, valamint megóvni a tűző napsütéstől. A komposztgödröt ajánlatos a földbe vájni - már csak a lebontó organizmusok megfelelő utánpótlása miatt is. Alapesetben egy év elég egy nagy kupac levél elbontásához, de némely szívósabb matériák több időt igényelnek. A gallyakon felül itt kell említenünk a diólevelet, mely sokak hiedelmével szemben igenis komposztálható: egy fiatal kutató, Ruszkai György vizsgálatai szerint kilenc hónap bomlás után már nyugodtan használható. Az már igaz, hogy a diólevél és a növény más részei is úgynevezett allelopatikus anyagokat tartalmaznak, amelyek szelektíven gátolják más növények megtelepedését a környéken, ám kitartó komposztálás nyomán ezek is lebomlanak. Alaptalan az a félelem is, hogy a komposztálás életben hagyja a kártevőket: ezek zömmel éppen az élő szervezeteken élősködnek, a holttal ritkán tudnak mit kezdeni. Ráadásul a komposztálást kísérő anaerob bomlás komoly hőtermeléssel jár, ami halálos az avar között megbújó legtöbb kártevőre nézve.

Neked ajánljuk