Élet + Mód

Van itt egy költő, egy nő, aki - lássatok csudát - nem akar, mi több, látványosan nem akar trendi lenni; aki nem űz velünk szójátékokat, aki nem bújik remegő szívvel az érdes irónia maszkja mögé, aki, úgy is mint költő, szereti nevén nevezni a dolgokat, s aki így, mondhatni, szeret hű lenni önmagához. Ironikus önreflexió helyett őszinte önhűség: vajon van-e, legalábbis napjaink megmondói szerint, valami, ami ennél jobban passé lenne? "A tárgy tekintetemtől gyarapodik. Szemem / egészíti ki. A figyelem, a kiemelés. A viszony. Az a / tény, hogy valami elemien fontosra emlékeztet. [...] Az én tárgyam az, amelyet meglátok. / Amelytől nem tudok szabadulni. Amelyből verset írok. Mint a / régiekkel a lovat, a serleget, a függőt, úgy temetik el / majd velem azt, amit láttam" - írja a kötet záródarabjában, a formailag feszes, zárt versek után következő egyetlen prózaversében, mely egyszerre búcsú és ars poetica. Különös, ugyanakkor helyénvaló, hogy éppen itt, az ars poetica-darabban fordul a prózavershez, mintegy "prózaivá", azaz természetessé téve költői stratégiáját, amelyre nincs jobb szó, mint a megemelés. A kötet egyik alfejezetcíme Az ünnep előérzete, s Ballánál minden vers születése egyben az ünnep előérzete, ígérete is. Az előérzet azonban vonatkozhat baljós dolgokra is, és itt rögtön beugrik a Dickinson-féle presentiment, mely költői világ oly nyilvánvalóan közel áll Balla Zsófia világához (amit a kötetben található Emily Dickinson című vers is megerősít). "Milyen kemény reteszt nyit, mint a vasfű, / később egy véletlen találkozás! / Az ész eldugott, hátsó traktusában / le-föl jár a cseléd remény" - ilyesmikre gondolok. Meg még Sylvia Plathra ("Ahogy tóra inni hajlik az éj, / úgy hűlt rám, mint a szenvedély / a magány. / Hideg bőre most felszakad. / Az égre szállok"), és úgy általában az amerikai költészetben jelen lévő, erős női vonalra. Ugyanakkor ott világlanak a kötetben a magyar költészeti hagyomány térképére rajzolt magánútjelzései is: József Attila, Pilinszky, Nemes-Nagy és mindenekfölött és -előtt, Petri (lásd az emlékének szentelt, tíz versből álló, Csöndfoltok című ciklust.). Talán meglepő, mert Balla hangja nem Petrié, de az őszintesége, a szelleme igen.

A Nemzetközi Paralimpiai Biztottság (IPC) nem engedi a 2004-es athéni játékokon indulni az értelmi fogyatékos sportolókat. Az eltiltás mindaddig érvényben marad,

A világ egyik legősibb, a Távol-Keletről származó stratégiai játéka a gó. Európában a XIX. században vált ismertté, nálunk azonban leginkább csak kétbetűs szó a keresztrejtvényben. Pedig akadnak magyar játékosok, sőt hazai versenyek. Suh Dae Von, Dél-Korea magyarországi nagykövete idén már második alkalommal karolta fel azt a versenyt, amely a hangzatos II. Budapesti Nemzetközi Badukverseny nevet kapta.

Ha megkérünk egy karikaturistát, rajzolja le, biztosra vehetjük, hogy a képen egy "balek típusú" férfit láthatunk, aki pizsamában és hálósipkában, előrenyújtott karral araszol

Mi sem ellenszenvesebb a kávéházi nosztalgiánál. Azok a bizonyos idők ugyanis visszavonhatatlanul elmúltak, a mai, újrapumpált kávéházakban nincs és soha nem is lesz szellemi élet, és aki ezen kesereg, a korszellem gyászhuszárja csupán. A visszarévedés mégsem kárhoztatható, mert ha hagyományt akar teremteni az ember, előbb vissza kell nyúlnia a hagyományokhoz. Nagyjából ez a gondolat hozta létre a Zila kávéházat Pestszentlőrincen.

Nem csupán az amerikai űrrepülőgép-programot, de általában az emberi űrrepülést is megkérdőjelezi a Columbia szombati balesete, melynek során immár másodszor veszítette életét egy amerikai űrsikló teljes személyzete. Miközben a NASA megpróbálja kideríteni a katasztrófa közvetlen kiváltó okát, a stratégák már arról vitatkoznak, hogy a presztízs- és píárcélokon túl van e egyáltalán értelme embert küldeni a világűrbe.

A magyar parlament múlt év december 23-án elfogadott drogjogi módosítása nyomán 2003. március 1-jétől hatályba lépő új szabályok kétségtelen enyhítést jelentenek a kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi szabályozásában. Hogy hazánkban drogliberalizálásról mégsem beszélhetünk, annak elsősorban az az oka, hogy a hatalmon lévő politikusok ismét elmulasztottak egy fontos lépést: nevezetesen az egyes dogok közötti törvényi különbségtételt. A marihuána tehát az új jogszabály szerint is a heroinnal és a kokainnal tartozik majd azonos kategóriába. Tőlünk függetlenül azonban az élet a kenderszármazékokkal kapcsolatos politikák tekintetében nem állt meg. Könnyen elképzelhető, hogy az elemzők 2003-at rövidesen a "kender évé"-nek fogják nevezni.

A magyar lakásállomány a gépjárműparkhoz hasonlóan öreg és korszerűtlen. Aki új otthont akar, rendszerint a lépten-nyomon épülő kisebb-nagyobb társasházak, lakóparkok valamelyikében keres magának. Ha jó lapot húz, azt kapja, akkor, és annyiért, ahogy ígérték. Bár az építőipar szereplőinek többsége jó minőségű lakásokat ad át, a piaci lakásépítés az alulszabályozottság és az állami felügyelet teljes hiánya miatt pazar megélhetést kínál a linkeknek és szélhámosoknak is.

Az emberiség nagy, kollektív vágya, hogy lehetőleg egy helyre gyűjtsön össze minden teremtett lelket, lélekkel nem bíró követ, tárgyat s általában mindent, amelynek létrehozásához még az Úrnak is hat napra volt szüksége. A gigantikus terv most egy újabb lépcsővel bővült: megnyílt az Újpesti Lepkemúzeum - kicsiny lenyomata lassan pusztuló világunknak.

Este tíz előtt két perccel esek be a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. II. kerületi, Kisrókus utcai felvételi irodájába. A hómunkások által csak "káté"-ként emlegetett helyiségben vagy harmincöt alkalmi munkás várja, hogy csoportokba osszák. Szerencsére kevesen vannak, így én is leadhatom az irataimat (személyi, taj- és adókártya), és leülök a többiek közé. A szomszédom, egy alacsony, foghíjas férfi, rám néz, lassan végigmér, megint hosszan az arcomba bámul, de a gondos mustrát semmilyen megjegyzés nem követi. Ülünk egymás mellett a neonfényes teremben, olyan érzés, mintha frissen bukott diák lennék az első tanítási napon az új osztályban. Az asztalon magnó, a halk férfihang duruzsolásából egy szót sem érteni. Mint később kiderül,

Ismertem egy lányt, valamikor sokat leveleztünk. Nemcsak azzal szórakoztatott, hogy szellemesen írt, hanem hogy a borítékot és benne a levelet mindig kidekorálta - tulajdonképpen illusztrálta a vele történteket. Ügyesen rajzolt, azt tervezte, hogy jelentkezik a képzőművészetire. Aztán egyszer csak nem jött több levél. Tudtam, készül az érettségire. Jóval később hallottam, hogy a lány - noha jó eszű volt - valahogy nem tudott a tételekre koncentrálni. A komolyabb gondok akkor kezdődtek, amikor a lány megbukott az érettségin. Tanárhoz járt, pótérettségi várt rá, kiborult. Pszichiátriára került. Megállapították, hogy skizofréniában szenved. Miután kijött a kórházból, és beállították a gyógyszereket, megpróbált munkát találni. Dolgozott itt-ott, de sehol sem bírta sokáig. Leszázalékolták. Aztán találkozott egy fiatalemberrel, egy fizikussal. Rajongott a lányért, aki egy vasárnap mégis levetette magát a sokadik emeletről. A fiú ragaszkodott hozzá, hogy üvegkoporsóba fektessék. "Hiszen olyan szép."

Afeminizmusnak Magyarországon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, másrészt mert félreértik és félreértelmezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezeli. Mások, még némely szimpatizánsok is, a 60-as, 70-es évek polgárjogi és életforma-forradalmi megmozdulásaira szűkítenék le. De miért is kellene neki jobb sajtó? És miért kellene nekünk feminizmus? Mire jó az? Hisz a nemzet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfilibidót; kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminizmus, csínján kell vele bánni. Maggie Humm, az első brit nappali tagozatos Women´s Studies megalapítója szerint a XX. század legnagyobb változását képviseli a társadalmi és politikai gondolkodásban, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a "férfi" és "nő" fogalmát és azokat a társadalmi szerkezeteket, melyek a köztük fennálló különbségeket konzerválják. Ez meglehetősen elméletinek hangzik, és az is. A feminizmus mind politikai, mind elméleti síkon működik. És van feminista irodalom is, és van feminista olvasata a legtöbb tudománynak, főleg a társadalomtudományoknak - Maggie Humm "feminizmusokról" beszél. Mindez nem más, mint a nők egyenjogúságáért való kiállás; pedigréje a felvilágosodásig nyúlik vissza, az emancipáló metanarratívák egyik vonulatának, eszmeáramlatának tekinthető. Ennélfogva nem a férfiak igába hajtása, lealázása kitűzött célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is muszáj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpolitika, az esélyegyenlőség, a demokratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egészéé. Ennél fogva számos férfi feministát ismer a világtörténelem. Timothy Leary elhalálozott popsztár szerint abból a nőből, aki egy férfival akar egyenlő lenni, hiányzik az ambíció. De ha a nők életminősége radikálisan javulna, e változás visszfényében talán a férfiaké is megszépülne, megújhodna; jobb, szebb, szellemileg és érzelmileg árnyaltabb férfiegyéniségek is épülhetnének - és akkor már érdemes lenne velük egyenlőnek lenni.

A magyar nők háromnegyedének saját bevallása szerint minden rendben van a szexuális életével - legalábbis ezt állítja a Nők Lapja november eleji számában közölt Medián-elemzés. Nőkkel készített mélyinterjúinkban ezzel épp ellenkező eredményre jutottunk. Huszonhárom, többségében fővárosi értelmiségi és heteroszexuális nőt kérdeztünk saját szexualitásáról. Sorozatunk első részében orgazmusukról, a közösülésről és az orális szexről vallanak a megkérdezettek. Beszélgetőtársainkat nem nevük kezdőbetűjével jelöltük, és sokak korát saját kérésükre nem tüntettük fel.

Tűsarok: Te voltál az első kereskedelmi média arc, olyan