Forrai Éva: Kékharisnyák, agitátorok, istennők (Miért kell nekünk feminizmus?)

publikálva
2003/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Afeminizmusnak Magyarországon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, másrészt mert félreértik és félreértelmezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezeli. Mások, még némely szimpatizánsok is, a 60-as, 70-es évek polgárjogi és életforma-forradalmi megmozdulásaira szűkítenék le. De miért is kellene neki jobb sajtó? És miért kellene nekünk feminizmus? Mire jó az? Hisz a nemzet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfilibidót; kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminizmus, csínján kell vele bánni. Maggie Humm, az első brit nappali tagozatos Women´s Studies megalapítója szerint a XX. század legnagyobb változását képviseli a társadalmi és politikai gondolkodásban, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a "férfi" és "nő" fogalmát és azokat a társadalmi szerkezeteket, melyek a köztük fennálló különbségeket konzerválják. Ez meglehetősen elméletinek hangzik, és az is. A feminizmus mind politikai, mind elméleti síkon működik. És van feminista irodalom is, és van feminista olvasata a legtöbb tudománynak, főleg a társadalomtudományoknak - Maggie Humm "feminizmusokról" beszél. Mindez nem más, mint a nők egyenjogúságáért való kiállás; pedigréje a felvilágosodásig nyúlik vissza, az emancipáló metanarratívák egyik vonulatának, eszmeáramlatának tekinthető. Ennélfogva nem a férfiak igába hajtása, lealázása kitűzött célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is muszáj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpolitika, az esélyegyenlőség, a demokratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egészéé. Ennél fogva számos férfi feministát ismer a világtörténelem. Timothy Leary elhalálozott popsztár szerint abból a nőből, aki egy férfival akar egyenlő lenni, hiányzik az ambíció. De ha a nők életminősége radikálisan javulna, e változás visszfényében talán a férfiaké is megszépülne, megújhodna; jobb, szebb, szellemileg és érzelmileg árnyaltabb férfiegyéniségek is épülhetnének - és akkor már érdemes lenne velük egyenlőnek lenni.

Afeminizmusnak Magyarországon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, másrészt mert félreértik és félreértelmezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezeli. Mások, még némely szimpatizánsok is, a 60-as, 70-es évek polgárjogi és életforma-forradalmi megmozdulásaira szűkítenék le. De miért is kellene neki jobb sajtó? És miért kellene nekünk feminizmus? Mire jó az? Hisz a nemzet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfilibidót; kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminizmus, csínján kell vele bánni. Maggie Humm, az első brit nappali tagozatos Women´s Studies megalapítója szerint a XX. század legnagyobb változását képviseli a társadalmi és politikai gondolkodásban, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a "férfi" és "nő" fogalmát és azokat a társadalmi szerkezeteket, melyek a köztük fennálló különbségeket konzerválják. Ez meglehetősen elméletinek hangzik, és az is. A feminizmus mind politikai, mind elméleti síkon működik. És van feminista irodalom is, és van feminista olvasata a legtöbb tudománynak, főleg a társadalomtudományoknak - Maggie Humm "feminizmusokról" beszél. Mindez nem más, mint a nők egyenjogúságáért való kiállás; pedigréje a felvilágosodásig nyúlik vissza, az emancipáló metanarratívák egyik vonulatának, eszmeáramlatának tekinthető. Ennélfogva nem a férfiak igába hajtása, lealázása kitűzött célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is muszáj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpolitika, az esélyegyenlőség, a demokratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egészéé. Ennél fogva számos férfi feministát ismer a világtörténelem. Timothy Leary elhalálozott popsztár szerint abból a nőből, aki egy férfival akar egyenlő lenni, hiányzik az ambíció. De ha a nők életminősége radikálisan javulna, e változás visszfényében talán a férfiaké is megszépülne, megújhodna; jobb, szebb, szellemileg és érzelmileg árnyaltabb férfiegyéniségek is épülhetnének - és akkor már érdemes lenne velük egyenlőnek lenni.

H

Ma Magyarországon a feminizmus nem lehet lejárt lemez, mert még egyszer sem játszották végig. Márpedig a feminizmus - a nagy emancipáló törekvések és mozgalmak egyike - addig tart, míg az egyenjogúság meg nem születik. Aktualitása Magyarországon annál is égetőbb, mert a rendszerváltás óta a nők helyzete nemhogy javult volna, de romlott. A bársonyért, ami ebbe a forradalomba kellett, a nők, a gyermekek, a kisebbségek fizettek: őket tartom a rendszerváltás veszteseinek. Habár a rendszerváltás az emberi szabadságjogokat tűzte zászlajára, e csoportok emberi jogainak érvényesítési lehetősége visszaszorult. A választás jogát ugyan már nem kérdőjelezik meg kortárs társadalmaink, de a választhatósággal vannak még bajok. A női parlamenti képviselők aránya nem éri el a 9 százalékot. A magyar nők jelentős része nem tudja sikeresen érvényesíteni a lét-biztonsághoz, a munkához, a félelem nélküli élethez való jogát. Keresetük 40 százalékkal kevesebb, mint a férfiaké. A társadalom legszegényebb rétege a gyermeküket egyedül nevelő anyáké, ők ötször szegényebbek az átlagnál. A magyar gyermekek több mint fele szegénységben nő fel. Az esetek zömében a bűnüldözés és a jogalkalmazás nem nyújt hathatós védelmet és orvoslatot a házasságon belül elkövetett erőszak ellen. A prostitúció virágzik, a prostituáltak hervadoznak. A HIV-fertőzöttség terjed.

Egyenlőtlen helyzetünk tükröződik a nő képének megjelenítésében is. A mai magyar politikai-kulturális közbeszéd tele van lekezelő, tárgyiasító kitételekkel. Reklámok, kabarék, esszék hemzsegnek a nők ostobaságáról, szőkeségéről, felületességéről, ürességéről szóló kitételektől. A női test gyorsan és észrevétlenül tárgyiasítható, senkinek szeme sem rebben. A nőgyűlölet, a mizogínia nem rí ki, de természetesen simul a közbeszéd képrendszerébe, melyet tudat alatt vagy fölött mélyen átitat a férfisovinizmus, legyen szó politikáról, munkáról, fogyasztásról, családról, férfivágyról - vagy bármi másról.

Hogy a nők maguk mint társadalmi csoport vagy mint egyének mennyire veszik észre a női emberi méltóság leárazását, mennyire tudnak és mennyire akarnak ellenállni neki, vagy mennyiben felelősek ezen társadalmi paraméterek és kulturális beidegződések elfogadásáért és újratermeléséért, mennyiben kiszolgálói ők maguk is annak a rendszernek, amely kiszolgáltatottá és jogfosztottá teszi, tárggyá alázza őket, már sokkal bonyolultabb kérdés.

H

Közhely, hogy egyes társadalmi csoportok, melyek tagjait etnikai hovatartozásuk, nemi vagy szexuális beállítottságuk különbözteti meg a többiektől, még a liberális demokráciákban is kevésbé képesek érvényesíteni emberi jogaikat, s így gyakorlatilag jogfosztottá válnak. E csoportok általában szociális és anyagi hátrányban is vannak a társadalom egészéhez képest. Az egyenlő esélyek intézményének e történelmileg kialakult társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása a célja. Az esélyegyenlőségi törvény, melyet, ha igaz, rövidesen elfogad a magyar Országgyűlés, a rendszerváltás óta felhalmozódott problémák válaszaként született - külső/felső nyomásra, hisz feltétele uniós tagságunknak. Ettől persze még orvosolhatná társadalmunk krónikus betegségeit, és sokan nagy reményeket is fűznek hozzá. A törvényhozás normateremtő szerepe, bármilyen ihletésű is, megkérdőjelezhetetlen. A bökkenő ezekkel a felülről bevezetett normákkal az, hogy betartásuk nem túl sikeres: hiányzik hozzá a megfelelő intézményi rendszer, a részletes szabályozás és végül a társadalom jogismerete és jogtisztelő magatartása. Ha követtük Morvai Krisztina kampányát a családon belüli erőszak ellen, láthattuk, hogy maguk a bíróságok is rendszeresen, már-már következetesen a törvény szellemének ellentmondó döntéseket hoznak. És ha maga a törvényalkalmazó rest a normakövetésre, akkor hogyan várhatnánk ezt el az átlagpolgártól?

A törvény elfogadása a feminizmus második hullámának, a tudatosság emelésének ad sajátos aktualitást. A mai Magyarországon a feminizmus feladata az, hogy segítse e normák társadalmi elfogadását. Azt, hogy ezek a normák, a törvénnyel párhuzamosan, társadalmi igényként, kultúraként jelenjenek meg. Hogy elvárás legyen a nők egyenlő bánásmódban való részesítése, egyenlő esélyeik biztosítása. Hogy a társadalmi-politikai diskurzus állandóan jelen levő részévé váljon a feminista, nőszempontú kritika.

H

Jogaink érvényesítése felé az első lépés természetesen jogaink ismerete. Ma még az értelmiség nagy része sincs tisztában avval, hogy Magyarország milyen nemzetközi nővédelmi, szociális és gazdasági jogokat biztosító egyezmények részese, és ezek milyen kötelezettségeket rónak az országra. Legtöbbünkben még az sem tudatosodott, hogy a létbiztonsághoz szükséges szociális és gazdasági jogok - emberi jogok, éppúgy, mint a politikai képviselet vagy a szólásszabadság joga. Hogy ezeket a jogokat alkotmányunk is garantálja és alkotmányos jogaink bármilyen bíróságon bevasalhatók - elvben. Most már "csak" az alkotmányos, jogállami viselkedést kéne megteremteni ahhoz, hogy ne érje a nőket folytonos diszkrimináció politikai, személyes, szociális és gazdasági jogaik érvényesítésében. De ehhez önmagunknak is hinnünk kell abban, hogy a közéletben érdemesek vagyunk ugyanarra a bánásmódra, mint a férfiak, és, túl ezen, olyan értékeket is képviselünk, mint például az anyaság, melyek külön társadalmi megbecsülést és jogi védelmet érdemelnek - a formális egyenlőségen túl. Mert mi is érünk legalább annyit, mint a társadalom másik fele. A l´Oréal reklámját a magyar nőknek így fordították le: "Mert megérdemlem." Az eredeti változat - a női öntudat marketing célú felhasználásának ékes példája - így szól: "Mert érek ennyit!" A női emancipációtól elcsent szlogent visszavéve, jogainkat nem lehet "meg-" vagy "kiérdemelni". Alanyi jogon, elévülhetetlenül, elidegeníthetetlenül női, emberi méltóságunknál fogva megilletnek minket. Érünk (legalább) annyit. Hajrá.

publikálva
2003/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...
https://ad.doubleclick.net/ddm/trackclk/N9356.3064282ADA-MANCS-ROS-DES/B20258930.204432256;dc_trk_aid=404585362;dc_trk_cid=92488506;dc_lat=;dc_rdid=;tag_for_child_directed_treatment=