H
Ma Magyarországon a feminizmus nem lehet lejárt lemez, mert még egyszer sem játszották végig. Márpedig a feminizmus - a nagy emancipáló törekvések és mozgalmak egyike - addig tart, míg az egyenjogúság meg nem születik. Aktualitása Magyarországon annál is égetőbb, mert a rendszerváltás óta a nők helyzete nemhogy javult volna, de romlott. A bársonyért, ami ebbe a forradalomba kellett, a nők, a gyermekek, a kisebbségek fizettek: őket tartom a rendszerváltás veszteseinek. Habár a rendszerváltás az emberi szabadságjogokat tűzte zászlajára, e csoportok emberi jogainak érvényesítési lehetősége visszaszorult. A választás jogát ugyan már nem kérdőjelezik meg kortárs társadalmaink, de a választhatósággal vannak még bajok. A női parlamenti képviselők aránya nem éri el a 9 százalékot. A magyar nők jelentős része nem tudja sikeresen érvényesíteni a lét-biztonsághoz, a munkához, a félelem nélküli élethez való jogát. Keresetük 40 százalékkal kevesebb, mint a férfiaké. A társadalom legszegényebb rétege a gyermeküket egyedül nevelő anyáké, ők ötször szegényebbek az átlagnál. A magyar gyermekek több mint fele szegénységben nő fel. Az esetek zömében a bűnüldözés és a jogalkalmazás nem nyújt hathatós védelmet és orvoslatot a házasságon belül elkövetett erőszak ellen. A prostitúció virágzik, a prostituáltak hervadoznak. A HIV-fertőzöttség terjed.
Egyenlőtlen helyzetünk tükröződik a nő képének megjelenítésében is. A mai magyar politikai-kulturális közbeszéd tele van lekezelő, tárgyiasító kitételekkel. Reklámok, kabarék, esszék hemzsegnek a nők ostobaságáról, szőkeségéről, felületességéről, ürességéről szóló kitételektől. A női test gyorsan és észrevétlenül tárgyiasítható, senkinek szeme sem rebben. A nőgyűlölet, a mizogínia nem rí ki, de természetesen simul a közbeszéd képrendszerébe, melyet tudat alatt vagy fölött mélyen átitat a férfisovinizmus, legyen szó politikáról, munkáról, fogyasztásról, családról, férfivágyról - vagy bármi másról.
Hogy a nők maguk mint társadalmi csoport vagy mint egyének mennyire veszik észre a női emberi méltóság leárazását, mennyire tudnak és mennyire akarnak ellenállni neki, vagy mennyiben felelősek ezen társadalmi paraméterek és kulturális beidegződések elfogadásáért és újratermeléséért, mennyiben kiszolgálói ők maguk is annak a rendszernek, amely kiszolgáltatottá és jogfosztottá teszi, tárggyá alázza őket, már sokkal bonyolultabb kérdés.
H
Közhely, hogy egyes társadalmi csoportok, melyek tagjait etnikai hovatartozásuk, nemi vagy szexuális beállítottságuk különbözteti meg a többiektől, még a liberális demokráciákban is kevésbé képesek érvényesíteni emberi jogaikat, s így gyakorlatilag jogfosztottá válnak. E csoportok általában szociális és anyagi hátrányban is vannak a társadalom egészéhez képest. Az egyenlő esélyek intézményének e történelmileg kialakult társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása a célja. Az esélyegyenlőségi törvény, melyet, ha igaz, rövidesen elfogad a magyar Országgyűlés, a rendszerváltás óta felhalmozódott problémák válaszaként született - külső/felső nyomásra, hisz feltétele uniós tagságunknak. Ettől persze még orvosolhatná társadalmunk krónikus betegségeit, és sokan nagy reményeket is fűznek hozzá. A törvényhozás normateremtő szerepe, bármilyen ihletésű is, megkérdőjelezhetetlen. A bökkenő ezekkel a felülről bevezetett normákkal az, hogy betartásuk nem túl sikeres: hiányzik hozzá a megfelelő intézményi rendszer, a részletes szabályozás és végül a társadalom jogismerete és jogtisztelő magatartása. Ha követtük Morvai Krisztina kampányát a családon belüli erőszak ellen, láthattuk, hogy maguk a bíróságok is rendszeresen, már-már következetesen a törvény szellemének ellentmondó döntéseket hoznak. És ha maga a törvényalkalmazó rest a normakövetésre, akkor hogyan várhatnánk ezt el az átlagpolgártól?
A törvény elfogadása a feminizmus második hullámának, a tudatosság emelésének ad sajátos aktualitást. A mai Magyarországon a feminizmus feladata az, hogy segítse e normák társadalmi elfogadását. Azt, hogy ezek a normák, a törvénnyel párhuzamosan, társadalmi igényként, kultúraként jelenjenek meg. Hogy elvárás legyen a nők egyenlő bánásmódban való részesítése, egyenlő esélyeik biztosítása. Hogy a társadalmi-politikai diskurzus állandóan jelen levő részévé váljon a feminista, nőszempontú kritika.
H
Jogaink érvényesítése felé az első lépés természetesen jogaink ismerete. Ma még az értelmiség nagy része sincs tisztában avval, hogy Magyarország milyen nemzetközi nővédelmi, szociális és gazdasági jogokat biztosító egyezmények részese, és ezek milyen kötelezettségeket rónak az országra. Legtöbbünkben még az sem tudatosodott, hogy a létbiztonsághoz szükséges szociális és gazdasági jogok - emberi jogok, éppúgy, mint a politikai képviselet vagy a szólásszabadság joga. Hogy ezeket a jogokat alkotmányunk is garantálja és alkotmányos jogaink bármilyen bíróságon bevasalhatók - elvben. Most már "csak" az alkotmányos, jogállami viselkedést kéne megteremteni ahhoz, hogy ne érje a nőket folytonos diszkrimináció politikai, személyes, szociális és gazdasági jogaik érvényesítésében. De ehhez önmagunknak is hinnünk kell abban, hogy a közéletben érdemesek vagyunk ugyanarra a bánásmódra, mint a férfiak, és, túl ezen, olyan értékeket is képviselünk, mint például az anyaság, melyek külön társadalmi megbecsülést és jogi védelmet érdemelnek - a formális egyenlőségen túl. Mert mi is érünk legalább annyit, mint a társadalom másik fele. A l´Oréal reklámját a magyar nőknek így fordították le: "Mert megérdemlem." Az eredeti változat - a női öntudat marketing célú felhasználásának ékes példája - így szól: "Mert érek ennyit!" A női emancipációtól elcsent szlogent visszavéve, jogainkat nem lehet "meg-" vagy "kiérdemelni". Alanyi jogon, elévülhetetlenül, elidegeníthetetlenül női, emberi méltóságunknál fogva megilletnek minket. Érünk (legalább) annyit. Hajrá.
