Jövő héten indul a rókák vakcinázása veszettség ellen

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. március 19.

Élet + Mód

Ebzárlat és legeltetési tilalom is lesz az érintett megyékben. A helyieket és a kirándulókat is figyelmeztetik, hogy vigyázzanak.

Jövő hét szombaton, március 27-én kezdődik a tavaszi rókavakcinázás, ezért az ország déli és keleti részén ebzárlat, és legeltetési tilalom lép életbe - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A program Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére terjed ki. Április 10-ig összesen több mint 27 ezer négyzetméterre szórják le repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.

Az egyes területekre vonatkozó ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról a járási  állategészségügyi hivatalok, és az önkormányzatok tájékoztatnak, a kirándulókat külterületi plakátokon figyelmeztetik majd.

A közlemény szerint a vörös rókák a fő terjesztői a veszettségnek, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinázással. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

Ember egyébként már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel - olvasható a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.