Több mint ötszáz festményt loptak egy lezárt budai lakásból, Kovács Dezső műgyűjtő hagyatékát, mivel az örökösök évek óta nem tudtak megegyezni. Valószínű, hogy ennyi kvalitásos képet (a festményeket itt tekintheti meg) legfeljebb a második világháborúban raboltak egy helyről, de lehet, hogy akkor sem. A listán a 19–20. századi magyar képzőművészet legfontosabb művészei szerepelnek, de mások mellett Tintoretto és Utrillo egy-egy alkotását is ellopták, vagyis az eset már most méltán pályázhat az „évszázad műkincsrablása” címre. Erről azonnal beugrik egy harminc évvel ezelőtti rablás, mert azt is így nevezték. Akkor csak hét képet loptak el, ám a tetthely a Szépművészeti Múzeum volt. Visszatekintve inkább az évszázad pancserségének neveznénk.
Éljen november 7.!
| ||
Szombati napra esett 1983. november 5., ekkor adták át a paksi atomerőmű egyes blokkját is. és mivel a nagy októberi szocialista forradalomnak köszönhetően hosszú hétvégéhez jutott a lakosság, az öröm is nagy volt. Nem tudni, hányan terveztek látogatást a Szépművészeti Múzeumba, de biztos nagyot néztek, amikor az vasárnap – vélhetően technikai okokra hívatkozva – nem nyitott ki. Nem tudni, hogy a jegypénztárnál bővebb felvilágosítással szolgáltak-e, elkezdtek sugdolózni a népek, de talán felesleges lett volna. Noha akkoriban a titkolózás ugyanúgy hozzátartozott a rendőrség munkájához, mint a gumibotozás, az eset nyilvánosságra hozatalával nem vártak napokat, pedig ilyen szenzációkról csak moziból értesülhetett a szocialista tábor: Raffaello Esterházy Madonnájának és Ifjú képmásának, Giorgione Önarcképének, Tintoretto Női képmásának és Férfiképmásának, valamint a barokk festő, Giovanni Domenico Tiepolo két képének – Szeplőtlen Szűz hat szenttel, Pihenő szent család – nyoma veszett. A képeket, melyeknek akkori (!) összértékét 1,5 milliárdra becsülték, egyszerűen ellopták. Pontosabban, egyszerűen el tudták lopni.
Hamar kiderült, hogy az elkövetőknek egyáltalán nem volt szükségük a krimikben látott high-tech berendezésekre vagy valami elképesztő furfangra, mint ahogy az egyiptomi gyűjteményből sem Belphegor magyar rokona szabadult el. A rablók egész egyszerűen felmásztak az állványzaton az épp tatarozás alatt álló múzeum első emeleti – olasz termének – ablakához, üvegvágóval kivágták, majd nyugodt körülmények között leakasztották a festményeket, s ahogy jöttek, ugyanúgy távoztak. Nem törődtek ujjlenyomatokkal, sőt egy csavarhúzót és egy olasz feliratos zsákot is ott felejtettek.
A következő napokban rendőrségi közleményektől volt hangos a sajtó, azt pedig el sem akarták hinni, hogy ilyen könnyen lehetett világhírű műkincseket ellopni. Pedig lehetett. November eleje óta nem működött a a múzeum biztonsági berendezése – egyszerűen elromlott, és négy nap alatt sem tudták megjavítan –, s talán ha egy éjjeliőr akadt, aki szolgálatot teljesített, minden bizonnyal kalitkájában a Junoszty tévé előtt.
Olasz zacsi
A rendőrök öt nap múlva Százhalombattánál a Dunában egy ugyanolyan zsákot fogtak ki, amilyet a tetthelyen is találtak, benne a képek vakkereteivel. A fordulatot azonban december elején, egy eltűnt 17 éves lány, J. Katalin megtalálása jelentette, aki nem tett lakatot szájára, az olaszul tanuló kamasz volt ugyanis a közvetítő a magyar rablók és olasz megbízóik között. Nem sokkal később letartózatták R. Józsefet és K. Gusztávot, akik szintén vallomást tettek, sőt Törökbálinton egy ház udvarából előkerült Raffaello Ifjú képmása, amit a rablók egyszerűen a földbe ástak – afféle zálogként, hogy az olaszok valóban fizessenek (húszezer dollárt).
A képek végül januárban kerültek elő egy bőröndből a Panagia Tripiti kolostor kertjében, miután az olaszok egy Ladával és egy Fiattal kivitték őket Görögországba. A megrendelő az ottani millárdos, Efthimiosz Moszkoklaidesz volt, ám őt nem vonták felelősségre. A négy olaszt hazájukban ítélték el, K. Gusztáv 12 év fegyházat, R. József hét év börtönt, J. Katalin hat hónap felfüggesztettet kapott.
Az eset a filmesek fantáziáját is megmozgatta, Szurdi András és Szurdi Miklós 1985-ben Képvadászok címmel készített felejthető komédiában, a Markos–Nádas-duó pedig Teremőr című kabaréjelenetében emlékezett az esetre, amin utólag tényleg csak röhögni lehet.
