Élet + Mód
Passau püspöke is elgondolkodtatónak tartja a cölibátus felszámolását
Szombattól útjavítási munkák kezdődnek az M0-s, áprilistól pedig az M31-es több szakaszán
A munkálatok június végéig tartanak.
A teniszcsillagok együttéreznek az ukrán versenyzőkkel
Pegasus-botrány: elégedetlen európai parlamenti képviselők
Magyarország marad, Budapest kiszáll a 2024-es női kézi-Eb rendezésből
Ügyvédnek és orvosnak adta ki magát a férfi, kenetet is vett egy sértettől
Vádat emeltek ellene.
Hetek óta a budai agglomerációban kószál egy farkas
A mozgása lelassult. Arról az állatról van szó, amelyik Svájcból kóborolt el.
A közoktatásban is jelen van a vallási propaganda és fundamentalizmus
Feldmár András: „A depresszió nem pszichiátriai, hanem politikai probléma”
Magyar tempó
Ő találta ki és alkalmazta először azt az úszástechnikát, amelynek révén az első magyar olimpiai aranyérmet megszerezte Hajós Alfréd – akit egyébként a hazai versenyeken nemegyszer legyőzött. Gräfl Ödön neve ma jószerivel elfelejtődött.
Mindhalálig műemlék
Budapest legforgalmasabb utcájának, a Kossuth Lajos utcának fénye régen elhalványult, de a legszomorúbb látványt a Szép utca sarkán álló 3-as számú épület nyújtja. Az ütött-kopott homlokzat, az összegraffitizett kirakat láttán inkább szanálásra váró építménynek gondolnánk, mint az egyik legjelentősebb belvárosi műemléknek.
A szökés veszélye
Bár sok új bizonyítékot még nem mutattak be az ügyben, így is feltámadt a világméretű vita a mindközönségesen csak koronának nevezett vírus eredetéről. Ám ennek dacára is csekély a valószínűsége annak, hogy nem a természet laboratóriuma volt a vírus igazi forrása.