Interjú

„A depresszió politikai probléma”

Feldmár András pszichoterapeuta a hatalomról  

Belpol

Az alávetettség, a kiszolgáltatottság a zsarnokságnak megbetegít – de panaszkodni csak a gyerekeknek van joguk. A felnőtt attól felnőtt, hogy felelősen rá tud tekinteni helyzetére, s cselekszik. A Kanadában élő magyar szakembert arról is faggattuk, hogyan tudunk megszabadulni a stressztől, amit a félrecsúszott politika, buta és gonosz emberek uralma kelt bennünk és másokban.

Magyar Narancs: Nemrég egy interjúban így fogalmaztál: „Azok a pácienseim, akik alapvetően félelemben élnek, kezdik egyre jobban érezni magukat, mert most minden ember azt csinálja, amit ők mindig is tesznek.” Nagyobb lenne a félelem bennünk manapság?

Feldmár András: Ha én kétezer évvel ezelőtt élnék, a praxisom nagyjából ugyanaz lenne, mint most. A pszichoterápiában nincs fejlődés, az emberi problémák alapvetően nem változnak. Ami egy családban történik, ahogy egymással bánunk, az mindig problematikus volt, most is az. Ami a félelmeinket illeti, én például úgy negyvenéves koromig majd’ minden döntésemet félelemből hoztam. Tehát ha volt alternatíva, elkerültem a félelmetes helyzeteket. Tulajdonképpen az evolúció erre késztet minket. Az evolúciót nem érdekli a boldogság, csak az, hogy mielőtt meghalsz, legyen gyereked. Ahhoz, hogy ne halj meg idő előtt, arra vagy ráhangolva, hogy kerüld el azt, ami veszélyes – vagy ami annak látszik. Erre való a félelem.

De az evolúció hibája – ami miatt lehet, hogy mi, az emberek ki fogunk halni, mint a dinoszauruszok – az az, hogy általánosítunk: ha valaki egyszer bántott, akkor elkerüljük mindazokat a nőket, férfiakat, helyzeteket, akik, amik emlékeztetnek rá. Maradunk inkább egyedül, mintsem reszkírozzunk. Nem tudjuk megkülönböztetni, hogy kiben lehet bízni és kiben nem. Mert ha nem engedlek be, akkor sosem tudom meg, milyen lett volna, ha beengedlek. De ha beengedlek, pedig jobb lett volna, ha nem teszem, akkor az nagyon fájdalmas lesz. Tehát az ára annak, hogy hátat fordítunk mindennek és mindenkinek, csekélyebbnek tűnik, mint annak az ára, hogy veszélybe hozzuk magunkat. De sajnos minden, ami izgalmas, az veszélyes. Ami nem veszélyes, az unalmas.

Tehát amikor észrevettem, hogy eddig a félelmem vezetett, elgondolkoztam, mi lenne, ha mostantól inkább a vágyam lenne az iránytűm. Azután mennék, amire vágyok, s nem attól menekülnék, amitől félek. És akkor megváltozott az életem. Már voltak gyerekeim, és észrevettem, hogy ők mindig csak a vágyaik után mennek. Az ő életük kezdete ugyanis nem volt olyan fájdalmas, mint az enyém. Nekem ahhoz, hogy túléljem mindazt, amibe születtem, nagyon fontos volt, hogy elkerüljek mindent, ami félelmetes. Nekik szerencsére nem volt erre szükségük. Ők megengedhették maguknak, hogy a vágyaik után menjenek.

Terápiában abban segítek az embereknek, hogy megtanuljanak ne általánosítani. Volt egy, a Monarchia idején Bécsben született író, Jean Améry, aki leírta, miért nem akar élni: nem tud bízni senkiben, mert szerinte mindenki arca mögött lehet egy gyilkos, és nincs igazságosság, mert akik őt bántották, azoknak nem kellett felelniük a tettükért. Találkozott velük a háború után és azt látta, hogy kávéházban ülve élvezik az életet. Így azt gondolta ez az író, hogy olyan világban, amelyben ilyen mérhetetlen igazságtalanság történhet, és nem lehet senkiben megbízni, ő nem akar élni. Azért írta a könyvet, nehogy azt higgye bárki, hogy őrült, amiért megöli magát. Racionálisan elhatározta, hogy ilyen világban ő nem akar játszani, elküldte a könyvet a kiadónak, majd megölte magát.

Azoknak, akik hasonlóan deprimáltak, megmutatom, hogy ha gyakorolnak, meg lehet látni, kiben bízhatnak, kiben nem. És hogy mit lehet tenni azért, hogy a világot igazságosabban hagyják itt, amikor meghalnak, mint amikor beleszülettek. És akkor esetleg érdemes élni.

MN: Tehát ahhoz, hogy megszerezzük a megkülönböztető bölcsességet, hogy kitől féljünk s kitől ne, bele kell menni helyzetekbe, tapasztalni kell.

FA: Igen, és ez veszélyes lehet, de ha belemegyünk, kiderül: legtöbbször nincs veszély. Erre csak felfedezés útján jöhet rá az ember. Úgy hatéves lehettem, amikor Mátraszentimrén, ahol akkoriban nyaraltunk, összebarátkoztam egy tizenöt év körüli juhász fiúval. Egy gyönyörű napos délután ültünk egymással szemben, birkákkal körülvéve, ő cigarettázott. Azt kérdezte, akarom-e látni, ahogy kifújja a fülén a füstöt. Persze hogy akartam. Teljesen ártatlan voltam. Azt mondta, nyújtsam oda neki a kezem és csak nézzem a füleit. Egy nagy slukkot vett a cigarettából, majd kioltotta a kezemen. Megégetett, amíg én a fülét néztem. Sírva elfutottam. Ezután egy darabig senkivel nem akartam barátkozni, mindenkitől féltem. Mert én akkor nem feltételeztem, hogy ez a fiú képes lenne arra, hogy bántson. Aztán azt gondoltam, hogy hát a paraszt­fiúktól kell félnem, de persze az sem volt igaz. Végül rájöttem, hogy csak ettől az egy embertől kell félnem. Ha őt elkerülöm, akkor jó. Ott kezdtem el megtanulni, hogy ne általánosítsak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.