Passau püspöke is elgondolkodtatónak tartja a cölibátus felszámolását

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 18.

Lélek

A meglehetősen sármos német katolikus pap Ferenc pápa felvetésére reagált.

Miután múlt héten Ferenc pápa egy lapinterjúban arról beszélt, hogy az egyház felülvizsgálhatja a római katolikus papok számára kötelezően előírt nőtlenséget, szombaton Passau püspöke is úgy nyilatkozott, hogy támogatja, hogy vita kezdődjön a kérdésről.

"A cölibátus Jézus életmódja. De ha társadalmunkban oly sokan nem tudnak így élni, és egyre zsugorodik azok száma, akik sikeresen meg tudják ezt élni és ki tudnak benne teljesedni, akkor el kell gondolkodnunk"- fogalmazott Stefan Oster a Passauer Neue Presse című lap szombati számában megjelent interjúban, amelyet az MTI idéz.

Oster szerint a múltban a papok olyan közösségekben éltek, amelyek osztották értékeit és támogatták életvitelében, ma viszont potenciálisan ki van téve "internetes kísértéseknek" olyan közösségekben, amelyek mindenféle életmódra nyitottak, a papi életmódot viszont "furának" tartják.

A püspök úgy véli, hogy a cölibátus nem kulcseleme a papi felszentelésnek.

Kitért arra is, hogy a Vatikánhoz tartozó keleti egyházakban szolgálnak nős papok, és azok a protestáns lelkészek, akik katolikus hitre térnek és katolikus papokká válnak, szintén "természetesen" nős emberek maradnak.

A pápa az előző héten egy argentin lapnak nyilatkozva beszélt arról, hogy a cölibátus "ideiglenes előírás", nem "örökkévaló, mint a papi felszentelés", és elképzelhető a felülvizsgálata.

A paphiánnyal küzdő Amazónia egyes vidékein már 2020-ban felvetődött a cölibátus kiiktatása, ám akkor a katolikus egyházfő még visszautasította a javaslatot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.