Vallási propaganda és fundamentalizmus a közoktatásban

Eljöttek a gyerekeidért

Belpol

A kormány ellehetetlenítette, hogy az oktatási intézményekben szakmai és civil szervezetek segítsék a gyermekek és fiatalok szexuális felvilágosítását, fejlődését. A gyakran külföldről finanszírozott vagy támogatott keresztény fundamentalista nem kormányzati szervezetek, NGO-k viszont gőzerővel ténykedhetnek a közoktatásban, és még inkább azon kívül.

Immár két éve, hogy a kormány csak a nyilvántartásba vett civil szervezeteknek engedélyezi az iskolai szexuális felvilágosítást, és ezzel együtt a más témákban, például a drogfogyasztásról és a testi, szellemi egészségfejlesztésről tartott előadásokat. Erre szolgáló nyilvántartást azóta sem hoztak létre.

A 2021. évi LXXIX. „gyermekvédelmi” törvény (a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról) így fogalmaz: „a nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján és az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel kötött együttműködési megállapodással rendelkező állami szerven kívül” senki más nem tarthat ilyen foglalkozást.

Több magyarországi szervezet (például a Magyar Pszichiátriai Társaság) már a törvény elfogadásakor felhívta a figyelmet a várható következményekre: szakmai segítség híján a szexuális kisebbséghez tartozó gyermekek, fiatalok egyedül, a kérdéseikre pedig válasz nélkül maradhatnak. Valójában nemcsak ők, hanem mindenki, gyakran a szülőket is beleértve.

Ha Orbán Viktorra hallgatunk, a probléma első ránézésre nem tűnik jelentősnek. A törvény elfogadása idején egyik Szamizdatában azt írta: „Az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.”

A szülők azonban egyetlen statisztika szerint sem szerepelnek az első helyen azon csoportok között, akiket a gyerekek és a kamaszok a szexualitás témájában megkérdeznek. Így a gyerekek érthetően még nagyobb arányban fordulnak a barátokhoz, az internethez és a pornográfiához.

Arra voltam kíváncsi, hogy ezt az újonnan keletkezett űrt be akarják-e tölteni a keresztény egyházak, közösségek és civil szervezetek. Közülük is az utóbbi két csoportra fókuszáltam, ugyanis a történelmi egyházakkal kapcsolatban nem lehetnek illúzióink. A 14 legnagyobb történelmi egyház 2021 decemberében adott ki közös nyilatkozatot a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében, kijelentve például, hogy házasság csak férfi és nő között köttethet. Márpedig a kormány a keresztény egyházak eddig is kiadós és bőséges támogatására az utóbbi egy évben rátett még egy lapáttal, további milliárdokkal és jelentős infrastruktúrával árasztotta el a hittan- és erkölcsoktatás emberi és szervezeti erőforrásait. A keresztény intézményrendszer által alkalmazott szakemberek pedig a törvény értelmében kikerülnek annak kizáró hatálya alól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.