Élet + Mód
Magyarország marad, Budapest kiszáll a 2024-es női kézi-Eb rendezésből
Ügyvédnek és orvosnak adta ki magát a férfi, kenetet is vett egy sértettől
Vádat emeltek ellene.
Hetek óta a budai agglomerációban kószál egy farkas
A mozgása lelassult. Arról az állatról van szó, amelyik Svájcból kóborolt el.
A közoktatásban is jelen van a vallási propaganda és fundamentalizmus
Feldmár András: „A depresszió nem pszichiátriai, hanem politikai probléma”
Magyar tempó
Ő találta ki és alkalmazta először azt az úszástechnikát, amelynek révén az első magyar olimpiai aranyérmet megszerezte Hajós Alfréd – akit egyébként a hazai versenyeken nemegyszer legyőzött. Gräfl Ödön neve ma jószerivel elfelejtődött.
Mindhalálig műemlék
Budapest legforgalmasabb utcájának, a Kossuth Lajos utcának fénye régen elhalványult, de a legszomorúbb látványt a Szép utca sarkán álló 3-as számú épület nyújtja. Az ütött-kopott homlokzat, az összegraffitizett kirakat láttán inkább szanálásra váró építménynek gondolnánk, mint az egyik legjelentősebb belvárosi műemléknek.
A szökés veszélye
Bár sok új bizonyítékot még nem mutattak be az ügyben, így is feltámadt a világméretű vita a mindközönségesen csak koronának nevezett vírus eredetéről. Ám ennek dacára is csekély a valószínűsége annak, hogy nem a természet laboratóriuma volt a vírus igazi forrása.
Bodográf – Bányász – Graffiti
„A Bodográf mozi ezzel a névvel nagyon jó volt. Aztán Bányásznak hívták. (…) Egy mozit így nem lehet hívni. Hát tudni kell, hogy mi az a mozi! De többek között ezt sem tudták. Stílusuk nem volt, érzékük nem volt, és szeretetük nem volt” – nyilatkozta Mándy Iván 1993-ban a Budapesti Negyednek.
Ne szomorkodjon, 1848. március 15-én is borús idő volt!
Legfeljebb a politikai kilátásokat érezte kedvezőbbnek az istenadta nép két nappal a bécsi forradalom után.
Így változik a közlekedés március 15-én a fővárosban
A BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.