„Tanuljatok, ne akarjatok közmunkások lenni!”

  • narancs.hu
  • 2016. október 17.

Élet + Mód

Magyarországon ma 140 ezer gyereket bármikor elvehetnek a szüleitől, csak azért, mert szegények. Az SOS Gyermekfalvak szerint van más megoldás. Videók a világnapra.

„Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői hálózata mellett családmegerősítő programot is fenntart, ahol azokat a családokat próbálja talpra állítani, ahol nagy a kockázat, hogy a szegénység miatt elvehetik a gyerekeket szüleiktől. Bár a jogszabályok szerint egy gyereket sem lehet kiemelni e miatt a családjából, a szegénység és annak következményei mégis vezető ok a családok szétszakításánál – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója az MTI-nek. – A megelőzésre és a családokat támogató programokra nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a gyerekek elvétele helyett.”

Az SOS programjában a családok baromfit kapnak, az SOS mentorálásával pedig megtanulnak önállóan gazdálkodni. A gyerekek fejlesztő- és szabadidős foglalkozásokon vesznek részt, a szülők jogi és pszichológiai segítséget kapnak. Cél, hogy a programban részt vevő családok legalább 70%-a 2 éven belül önállóan, veszélyek nélkül tudjon gondoskodni gyermekeiről.

A szegénység elleni küzdelem világnapján kisfilmekben mutatnak be ezen családokból párat.

Az özvegy, dolgozó férfi egyszerre apa és anya szerepben:

Ildikó nyolc osztályt végzett, munkát évek óta nem talál, tisztes szegénységben él három lányával:

Éva egyik lábát karácsony előtt amputálták. 13 éves lánya ápolja:

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.