Újabb rémtörténet a magyar egészségügyből: fél napig váratták a haldokló, vért hányó beteget a sürgősségi folyosóján

  • narancs.hu
  • 2018. január 27.

Élet + Mód

Végül betolták a műtőbe, de már késő volt.

A gyermekei vittek be egy hasnyálmirigy-daganattal küzdő 57 éves férfit a Honvédkórház sürgősségi osztályára, miután a lakásukba kihívott ügyeletes orvos ezt tanácsolta, hiszen a beteg vért hányt és hatalmas fájdalmai voltak.

A tavaly október 27-én történt tragédiáról a 24.hu számolt be péntek esti cikkében, a portálnak a férfi lánya nyilatkozott: „Az első vizsgálatra két óra várakozás után került sor. Hasi röntgent és hasi ultrahangot végeztek el édesapámnál, de ezek eredményeiről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. A nővérnek közben többször jeleztem, hogy édesapám szenved, mire odatoltak egy ágyat. Fekve még nagyobb fájdalmai voltak, le akart esni a földre. Hiába szóltam bárkinek, csak azt hajtogatták, ne pánikoljunk, annál később kerülünk majd sorra.”

Estére sikerült elérni, hogy a férfit megvizsgálják, CT-re vitték, miután kiderült, hogy a hasi artériája elzáródott, a vékonybél egy része elhalt, és azonnal vitték is a műtőbe, de már nem tudtak rajta segíteni, másnap meghalt.

„Az egész ügyben az embertelen bánásmód fáj a legjobban. Jól tudták, hogy hibáztak, de a nővérek, az orvosok és a vezetőség fedezték egymást. A papírokat csak pénzért adták ki, és eleinte a boncolást sem akarták elvégezni” – mesélte a meghalt férfi lánya, aki azt is elmondta, hogy édesapját a triage-rendszer szerinti hármas kategóriába sorolták az ötös skálán; ez határozza meg, hogy a beteget mennyi időn belül kell orvosnak megvizsgálnia.

A férfi gyerekei panaszt tettek a kórháznál, a válaszlevélben az intézményvezető azzal védekezett, hogy érkezésükkor már 29 beteg vizsgálatai folytak, akik között több súlyos állapotú is volt, illetve a vizsgálatok alatt, amíg a Sürgősségi Betegellátó Centrumban tartózkodtak, további 68 beteget vettek fel. Azt is megemlítette, hogy szerinte a férfi áttétes daganata miatt a korábbi műtét sem segített volna, és hozzátette: „(…) a betegellátás a szakma szabályai szerint történt”. Utóbbi annak fényében furcsa, hogy a beteg órákig haldoklott ellátatlanul a kórházi folyosón.

A család jogászokhoz fordult és büntetőeljárás indításán gondolkozik a kórház ellen. A 24.hu megkeresésére nem kommentálta az esetet a Honvédkórház.

Lassú sürgősségi, avagy a hazai Vészhelyzet

Hetente hallunk, olvasunk drámai történeteket különböző kórházak sürgősségi betegellátó osztályairól. Nem tudok, nem is lehet egy-egy adott történet kapcsán felelősséggel véleményt mondani, igazságot tenni. Mint mindig, most is azt javaslom, hogy lépjünk kicsit távolabb, nézzük meg, mi van a háttérben.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.