UNICEF: A pandémia nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek mentális állapotán is sokat rontott

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. október 5.

Élet + Mód

Minden hetedik tizenéves mentális problémákkal küzd.

A koronavírus-járvány világszerte rontott a gyerekek és fiatal felnőttek mentális állapotán, amelyre sokkal több figyelmet kell fordítania a kormányoknak - figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az UNICEF.

 "A pandémia következményei jelentősek, de ez csak a jéghegy csúcsa: már a vírus előtt is nagyon sok gyerek küzdött egészségügyi vagy pszichés problémákkal, amelyekre nem fordítottak elég figyelmet" - szögezte le Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

A kiskorúak mentális állapotát vizsgáló jelentés összeállítói szerint minden hét, 10 és 19 év közötti gyerek közül egy diagnosztizált mentális zavarral küzd, évente pedig közel 46 ezer tinédzser követ el öngyilkosságot, amely így egyike az öt leggyakoribb halálozási oknak ebben a korcsoportban.

A szervezet szerint a helyzet sokat romlott a járvány alatt, részben a karanténintézkedések miatt. "A korlátozások hétből legalább egy gyereket közvetlenül érintettek, és több mint 1,6 milliárd gyerek oktatását vetették vissza" - teszik hozzá, kiemelve, hogy a napi rutin összeomlása, az elmaradt szabadidős tevékenységek, és az aggodalom a család jövedelme, illetve az egészsége miatt sok fiatalban hagyott nyomott harag, aggodalom és a jövő miatti szorongás formájában.

A jelentésben az UNICEF felszólította a világ kormányait, fordítsanak több pénzt a mentális zavarok kezelésére.

A felgyógyulás utáni egyre több tapasztalatból ráadásul az is kiderül, hogy a koronavírus fertőzés után több olyan tünet is hosszú ideig fennmaradhat, vagy akát hetekig, hónapokig visszatérhet, amely megkeseríti az ember életét. Az úgy nvezett long-covid vagy post-covid szindrómától nemcsak a felnőttek, hanem a gyerkeke is sokáig szenvedhetnek.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?