Vasárnaptól újra használható a Nyugati pályaudvar

Élet + Mód

De a csarnok majd csak nyár végére lesz kész.

Egy hónapos felújítási munkák után, vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója pénteken.

 Az elmúlt egy hónapban a pályaudvar átfogó karbantartási munkákon esett át: javították a pályák állapotát, korszerűsítették a biztonsági berendezéseket, távközlési és áramellátási rendszereket. "Összességében a pontosabb, megbízhatóbb működés érdekében" - mondta.

A munkálatok során több mint 16 ezer négyzetméternyi területen új burkolatot tettek le, 3 kilométeren kicserélték a síneket, 5 kilométeren a felsővezetéket. A fejlesztés keretében egy olyan szolgáltatást is kidolgoztak, amely a pályaudvar területén a vakok és gyengén látók közlekedését segíti.

A csarnokot viszont egyelőre nem, hanem majd nyár végén vehetik újra birtokba az utazók, itt színvonalasabb környezet és új utastájékoztatási rendszer várja majd őket.

Ezzel azonban nem zárultak le a fejlesztések, ugyanis modellezésük szerint a napi 50 ezres utasszám 20 év alatt 100 ezerre nőhet, az évi 18 milliós utasszám megközelítheti a 40 milliót a következő évtizedekben.

A kapacitások bővítése és a növekvő igények kiszolgálása érdekében a kormány megbízásából a BFK a MÁV-val együtt még az idén kiírja azt a nemzetközi tervpályázatot, amely a 2030-as Nyugati pályaudvart "megálmodja" - jelentette be Vitézy.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.