Élet + Mód

Egy jó ebéd után mi sem esik jobban, mint egy kis szundítás - legalábbis valami koncentrációt nem igénylő lazítás. De vajon miért kapcsolunk ki, ha tele a bendő?

I’m not gonna sell my soul – emeli meg hirtelen a regisztert Laci a banki hitelekről beszélgetve a litván sráccal (aki egyébként banki alkalmazott is volt odahaza, de ezt Laci nem tudja). Kint cigizünk a Bentleyk és Rollsok között a szálló mögötti utcában. Laci a lelkét ugyan nem adta el, de mostanában buszokon alszik, már amikor nincs két shiftje egymás után, mert akkor 1-2 órát le tud dőlni az office-nak becézett raktárban műszakváltás között. El kellett jönnie a lakásából, és most nincs annyi pénze, hogy a kétheti depositot letegye egy új albérletért, amit nem értek, mert ő is hetente kap fizetést és legalább 300-at alkalmanként, annyit dolgozik. Talán a szerencsejátékokhoz való meghitt viszonyával magyarázható, hogy bár öt éve van kint, én negyedik hónapja, mégis ugyanott tartunk.

Az abruzzói olívabirtokon töltött novemberi szüreti napot életem egyik legemlékezetesebb élményeként tartom számon. Három emléket őrzök a mai napig a legerősebben: elsőként a frissen préselt olívaolaj átható, intenzív illatát, amely betöltötte a termet.

A magyar férfi és női curlingválogatott a szövetség fennállása óta először jutott ki Európa-bajnokságra. Olyan ez, mintha holnap a Quimby a Rolling Stonesszal lépne fel; nem előttük, hanem velük. A sikerek egyik kivívóját, a magyar válogatott versenyzőjét az itthon jószerivel ismeretlen, világszerte viszont szerfelett népszerű sportág titkairól kérdeztük.

Minden szót vállalok. Igen, a "mézjégkocká"-t is. Ahogy a "gyóntatólilá"-t, az "érett balerina, ellenfényben"-t és a "csacsi fiú, jöjjön csacsacsázni"-t is. Ezek úgynevezett bormetaforák, amiket az adott években legjobbnak ítélt borokról szóló kiadványok megrendelésére szállítottam, lírikusi minőségben. A legutolsó "lepkesúlyú fekvenyomó"-ig meg tudom magyarázni.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Budapestet idén elöntötte a forralt bor. Cikkünkben azok a helyek szerepelnek, amelyek megugrották magasra tett, természetesen szubjektív lécünket.

A mágikus dátum, december 21. közeledtével felerősödtek a lehetséges katasztrófákkal kapcsolatos találgatások. A felmerült, rendre laikus eredetű ötletekben csak a naivitás a közös.

Briannel, akinek ráeső fényben szikrázik a foga, már összeütjük az öklünket. Brian jamaicai fekete, 10 éve dolgozik a college konyháján, ahová néha küldenek, és nem aranyfoga van, hanem mintha apró ékköveket ültettek volna a felső metszőfogaiba. Az ő irányítása alatt hordom a kaját a konyhából a díszterembe, majd vissza a szennyest a mosogatókhoz, közben pedig kaparom a kukába az ételmaradékot, amikor a banketteken a pincérek futva hozzák ki a tányérokat két fogás között. Good job, George, szokta mondani műszak végén, tényleg elégedett velem, a foga szikrázik, öklünk koccan, cheers, man.

Először is árulja el nekem valaki azonnal, hogy a sok hízottliba-máj és liba hazájában mi történik a libák nyakával! Pontosabban fogalmazva, a nyakbőrükkel. Merthogy az hiánycikk, az már bizonyos.

A 15-ös buszra felszáll egy vámpír, és húz maga után egy koporsót. Az emberek tátott szájjal nézik, mire megszólal a vámpír: Mi van? Nem láttak még ételhordót?

Békeidőben minden emigráns története ugyanúgy kezdődik: szűkülő munkalehetőségek, nehezedő megélhetés, egyre élhetetlenebb ország. Esetemben ezt még tetézi, hogy első 27 évemet sikerült a komcsik alatt megélnem, úgyhogy most, amikor nem csak beleléptünk, de szügyig gázolunk ugyanabban a folyóban, már nem csak fontolgattam, mint a 80-as években, de le is léptem operettországból. Londonba. Sej.