Sokan azt hiszik, hogy Salgótarján a kommunizmus eljöveteléig nyomorult koszfészek volt, és csak lánglelkű bányamérnökök, no meg hétpróbás gazemberek láttak benne fantáziát.
Aligha túloz a főkurátor, Révész Emese, amikor az illusztrált sajtó megjelenését a könyvnyomtatás feltalálásához vagy az internet elterjedéséhez hasonló jelentőségű fordulatként mutatja be a kiállítás bevezető szövegtábláján.
A világ legismertebb fiktív szuperkémje tán semeddig sem jutott volna, ha nem segítik frappáns - habár többnyire szintén csak fiktív - találmányok. James Bond elképzelhetetlen halálos trükkök és gyors, gyönyörű autók nélkül.
Hackercsapatként beszél róluk a sajtó - pedig ők, legalábbis szándékaik és filozófiájuk szerint, többek ennél: egy utópikus jövő fáradhatatlan harcosai. A törvény persze teszi a dolgát, és büntet.
A Zsidó Múzeum kiállításának legbelső termében két tablót láthatunk egymással szemben. Az egyik a VAC (Vívó- és Atlétikai Klub), a másik az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) megalakulásának körülményeiről, múltjáról, jelentőségéről tájékoztatja a látogatókat.
A szenvedélybetegek többsége családban vagy legalábbis párkapcsolatban él, de a hozzátartozókról legfeljebb csak mint áldozatokról esik szó. Pedig az addiktológusok szerint a szerepük igen fontos lehet abban, hogy egy függőből újra józan ember legyen.
Négyszáz méter sincs, mégis úgy tűnik, a világ tetején ülünk. A visegrádi Nagy-villám kilátóból nyílik Magyarország legszebb panorámája, legszívesebben azt mondanánk, hogy festő ecsetjére kívánkozik, de igazság szerint félő, hogy a legkreatívabb emberi beavatkozás (megörökítés) is csak ártana neki. (A fényképezőgépet gyorsan visszatesszük a tatyóba.)
A féltékenység nem jó, hanem pocsék. Lelkünkbe alapfelszerelésként épített kínzókamra, ahol mindannyian eltöltünk több-kevesebb időt. Érdemes tehát elgondolkodni, hogy egy ennyire rémes érzés miért nőtt hozzánk. Lehet, hogy valamiképpen hasznát látjuk?