étel, hordó

Hotel Benczúr/Zsolnay étterem

  • ételhordó
  • 2012. december 8.

Gasztro

A Benczúr szálló tipikus példája, hogyan képzelték a szállodaépítészetet a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Országszerte találunk ehhez hasonló, háromcsillagos "superior" rémséget, sokat wellnessrészleggel bolondítottak meg az ezredforduló után, mintha bármi megváltozna ettől. A Benczúrt ráadásul kifejezetten elegáns környéken, a diplomatanegyedben emelték; ne legyen már olyan jó kedvünk, ha erre indulnánk a Városliget felé.


Ettől persze lehetne még jó a hotel étterme, bár emlékeink szerint egyszer már jártunk itt valami rendezvényen, de csak Fornetti-termékeket adtak, s a legemlékezetesebb momentum az volt, hogy az egyik előadó a powerpoint prezentáció helyett a törökországi nyaralásáról készült képeket mentette le a pendrive-jára.

Mindez azért kívánkozott ide, mert most is valami konferencia zajlik, így hát a privát vendégnek (nekünk) kijelölt terem a jókora Zsolnay-installációval csak azután kelti fel a személyzet érdeklődését, hogy reklamálunk a recepción. Mivel addigra bőven megtanulhattuk az étlapot, a sajnálkozó felszolgálónak már kívülről fújjuk, mit akarunk.

Az erőleves fürjtojáslabdával, petrezselymes csirkenudlival (1000 Ft) inkább csak a nevében érdekes, nemkülönben a burgonyakrémleves szárított kolbászkarikával, paprikás olívával (800 Ft). A kolbászkarika tényleg szárított, viszont nagyon kellemetlen fűszerezésű, az olíváról meg annyit, hogy biztosan az volt, ha odaírták.

A lazacos zöldfűszeres pappardelléről (2200 Ft) sem mondhatunk sok jót. A tésztát rendesen megfőzték, de a rávalók miatt inkább a sarki önki jut az eszünkbe, amikor a kifőzde szakácsa különlegességgel próbál kedveskedni a bográcsgulyás/rántott sajt/rakott kel háromszögben. A legnagyobb csalódást mégis az ún. vörösboros, gombás vadpörkölt dödöllével (2700 Ft) okozza, csak abban vagyunk biztosak, hogy valóban vörösborral vadították a jól megpaprikázott (vaddisznó?, vadmarha?) húsdarabokat. Amúgy máshol krokettnek hívják az ilyen dödöllét.

A legjobb választás egyértelműen a rántott sertéskotlett káposztás burgonyával, savanyú zöldségekkel (2700 Ft), bár itt is kicsit hatásvadász a névadás. A tányéron egy többé-kevésbé tisztességesen elkészített borda, a krumpli is vállalható - a Kőműves étteremben sem csinálták jobban harminc évvel ezelőtt. S hogy ne feledjük, a somlói galuska (1000 Ft) attól "Benczúr-módra", hogy beledugtak egy étcsoki rudat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.