Ha már egyszer maga a miniszterelnök is arról panaszkodik, hogy az egyetemi diplomája nem elég a villanyszámla megértéséhez, akkor valóban nagy baj van a köz- és felsőoktatással.
Adódna a megoldás – egyben ígéretes kiút az egyetemek számára –, hogy számlaértelmezési szakot indítsanak (igazán magas színvonalon, a nemzetközi standardokat megcélozva: természetesen a gáz- és vízszámla is a törzsanyag része volna, a telefon-, mobil- és internethasználati számlák csak MA-szinten). De nem érdemes ezen a nyomvonalon haladni, radikálisabb lépésekre van szükség: magának a felsőfokú szaktudásnak a mítoszával is ideje volna leszámolni. Ezt kormányunk egy miniszteri kinevezéssel már meg is kezdte, és többé ne hagyjuk magunkat holmi diplomáktól félrevezetni – ugyan, hogyan is múlhatna Hoffmann Rózsa köz- és felsőoktatás-szervezési virtuozitása egy francia–orosz szakos tanári oklevélen, vagy vajon mi köze Matolcsy György nagyívű elképzeléseinek, minduntalan meglepetéseket okozó tevékenységének a Duna-parti közgazdaság-tudományt oktató intézményben eltöltött évekhez? A tudást legfőbb vezetőink, úgy tetszik, máshonnan kapják – hiszen tudvalevő, hogy a magyar diploma értéktelen, oktatási rendszerünk a végletekig lepusztult, kár is önteni bele a pénzt. Sorsára kell hagyni, kár kínlódni vele – más utat választunk.
Vissza a természethez.
Az egyetem (vagy akár a középfokú oktatás) nincs mélyen beágyazódva a magyarság nemzeti tudatába. Kiiktatása csakis azokat bánthatja, akik gyökereikkel nem kapaszkodnak elég mélyen a nemzeti televénybe, akik idegen minták követésében lelik kedvüket, akik mindenféle külföldi hóbortok importálásában érdekeltek. A magyar népi hagyományban – népdalainkban, népmeséinkben, táncainkban, hímzéseinkben vagy kopjafáinkban – nincs semmi nyoma a felsőoktatásnak. Azt is mondhatnánk, hogy ez nem része a magyar népléleknek (talán szoros kivételként itt a Debreceni Egyetem egy nyomát említhetnénk). Felszámolása – természetesen a fokozatosság elvét szem előtt tartva, és a köztisztviselők kiképzését teljesen külön kezelve – visszatérés a magyarság valódi természetéhez és hajlamaihoz.
Mire is kell nevelni a kisdedeket, majd a kamaszokat, ifjakat? A természet erre is megtanít bennünket: táplálékszerzésre, rejtőzködésre, kiadós pihenésre, szaporodásra egyházi áldással történő, házasságon belüli utódnemzésre. Persze emberi társadalomban élünk, az anyagi javak megtermelése kikerülhetetlen; noha hallottunk már olyat, hogy valaki nem nevelte a gyermekeit semmi mesterségre, szántásra-vetésre, ménesterelésre, csordaterelésre, villanyszámla-értelmezésre; ezt azonban helytelenítjük. De hát, lássuk be, nemzetgazdaságilag nem megengedhető, hogy erős, kisportolt tizenévesek ne vegyenek részt a magyarság anyagi alapjainak megteremtésében, akár 12 éves koruktól kezdve, hogy hájasodjanak és lúdtalpasodjanak huszonéves korukig tartó naplopásuk közben. Nem, az alapvető és legfontosabb tevékenységek jóval korábbi életkorban elsajátíthatók, és az eddig másra (középiskolára, egyetemre) használt épületek, infrastruktúrájukkal együtt, mérhetetlen mennyiségű összeszerelő üzemnek, diszkontáruháznak, esetleg lakóháznak, turisztikai látványosságnak, edzőterem-komplexumnak adhatnának helyet.
Zárhatnánk azzal, hogy az egyetemek és középiskolák jelenlegi rendszere oda kerül, ahol a helye van – a történelemkönyvek lapjaira; de hát ilyenek nem lesznek, minek. Ott az Alaptörvény, abban minden úgyis benne van.
