Klinghammer belép

  • Kálmán C. György
  • 2013. február 13.

Első változat

Hogy a világért se hagyjam a kedves olvasót kétségek között vergődni – beismerem, hogy a kormány és a diákok vitájában én bizony (surprise! surprise!) a diákok pártján állok.

Mint a béke nagy barátja, kenyérre kenhető és konciliáns állampolgár, továbbá mint a nemzet hű fia, a legjobb férj, példás családapa és dolgozó ember, szükségét érzem annak, hogy óvólag figyelmeztessem a köz- és felsőoktatásért felelős politikusokat és vezetőket: igazán kicsit ügyesebbek is lehetnének.

Itt van rögtön a most kinevezett felsőoktatásért felelős államtitkár, Klinghammer István, akit nyilatkozatakor még ki se neveztek, még be se lépett a szobába, de jól megelőzte öblös hangja, és előrebocsátotta törköly-, pálpusztai- és hagymaszagú leheletét, hogy aztán a szobába lépve nem kellemes illatú lábbelijét a terített asztalra tegye. Szerinte nyilván jópofa dolog a HaHa tiltakozását „cintányéros, gyermekded felvonulásoknak” nevezni, és bizonyára van olyan célközönség, amely hasát fogja az olyan kitételek hallatán, mint hogy ő „tornanadrágban, tornacipőben… versenyre készen” állna a feladatra (vizuális típusú olvasóink itt tartsanak egy kis egészségügyi szünetet). Az (akkor még kinevezésre váró) államtitkár azt is volt szíves kifejteni, hogy az egyetemi szakok fele „tücsökszak”, amelyek jó részére a társadalom nem tart igényt. (Csak találgathatunk, mire gondol a professzor úr, a bölcsészszakokon kívül itt szomorúan ismerhet magára nem egy természettudományos szak is. Igényt tart-e a társadalom a csillagászatra? Hát hány magyar csillag van? Na ugye.)

Szóval, bár nincs okunk kételkedni az efféle nyilatkozatok őszinteségében (ez is valami, lássuk be), aligha tesznek jót a higgadt párbeszédnek. Mi több, a címzetteket (vagy azokat, akikkel tárgyalni kellene) nyilván jócskán felbőszítik. Nem értem, tényleg nem, hogy mi a jó ebben ezeknek a vezetőknek (ide értve az ugyancsak meglepően értetlenül nyilatkozó dékánt is) – mi hasznuk származik abból, hogy sértően, lekicsinylően, kellemetlen hangnemben beszélnek azokról (és azokkal), akikkel legfeljebb vitázniuk (és végül megállapodniuk) kellene. Már Klinghammer (félig-meddig) elődje, Hoffmann Rózsa is „pár forrófejű agitátor” akciójáról beszélt. De hozzájuk képest egyenesen csipkefinom lelkű úriembernek számít Balog Zoltán – aki viszont azt a bájos trükköt engedte meg magának, hogy az alaptörvénybe íratta mindazt, amiről nem volt kedve egyezséget kötni. (Szép hasonlat – loptam! –: ez olyan, mint amikor a váltságdíjról folyó tárgyalások közben behozzák a túsz levágott fejét.)

Még egyszer tehát: mi ez? Érzéketlenség? A „mi bármit megtehetünk” biztos tudata? Butaság? Politikai vakság? De ha bármelyik is – annyi belátás legalább nincs ezekben az emberekben, hogy ha végül győznek is, nem szabadna gyűlöletet, olthatatlan dühöt, elkeseredést ébreszteniük az ellenfelükben? Miért nem lehet kulturáltan, civilizáltan viselkedni? Vagy legalább elegánsnak látszani?

Kiegészítés: nem csodálnám, ha az „erkölcs”-re és a „közösség”-re történő hivatkozás volna az egyik elem, amely – bár talán megfogalmazatlanul – a legnagyobb ellenállást váltaná ki a kormány intézkedéseivel (és egyre inkább a kormánnyal magával) szembeforduló hallgatókból. Nemcsak azért, mert üres, hamis, megfoghatatlan és gyanús – hanem azért is, mert látják, honnan jön. Nem kéne ezt forszírozni.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.