Egy indoklás ürügyén

Három dologról szeretnék írni, ezért kicsit hosszabb lesz.

Az egyik Jókai Anna kitüntetése – ami abból a szempontból csöppet sem érdekel, hogy megérdemelte-e (már három éve megírtam, hogy mit gondolok az állami díjakról), csakis az indoklás körüli vitáról szólnék. Mint emlékezetes, ezen az oldalon (itt) az értékelés egy fél mondatának értelmezése is téma volt, jelesen azé, hogy az írónő „az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért” kapta volna a díjat. A blogger rámutatott, hogy ez annyit jelent: urbánus, de nem zsidó.

Felháborodott ezen az Irodalmi Jelen jegyzetírója, és egyenesen „nemzet- és keresztényfóbiát” vet a blogger szemére. Holott csak annyi történt, hogy a Magyar Narancs írása rámutatott, mi rejlik egy kifejezés mögött. Nem kell ahhoz szociolingvisztikai vértezettség, sem elmélyülés az ellenfogalmak elméletében, hogy értsük – józan paraszti ésszel –, mi mögött mi van. Bizony, manapság Magyarországon, ha valakiről azt mondják, hogy keresztény, akkor rögtön azt is mondják, hogy nem zsidó. Próbáljuk csak ki: „derék, keresztény asszony”, „jóravaló, keresztény úr” – vagyis nem zsidó. Ez ma ezt jelenti. Lehet ezen háborogni, lehet méltatlankodni – aki itt él, aki ismeri a nyelvet és használóit, annak ezt számításba kell vennie.

Ha nagyon jóindulatú vagyok (szokásom szerint), akkor azt kell mondanom, hogy az indoklás megszövegezője ezt nem vette figyelembe, véletlenül elfelejtette, kihagyott a nyelv- vagy stílusérzéke. Mondhatnám, hogy akkor ne írjon hivatalos értékelést. Mégis, mire gondolt? Írhatta volna azt, hogy „az urbánus irodalom nemzeti ágának kiemelkedő képviseletéért”, vagy még egyszerűbben: „az urbánus irodalom kiemelkedő képviseletéért”. Nem akarta, nem merte. Miért? Mitől tartott vajon, akkor kikkel kerülne így egyazon rubrikába Jókai Anna? Valahogy specifikálni akarta ezt a fránya urbánust (amely kategória azért is gyanús, mert valahogy felidézi a zsidókat), és ez szaladt ki a tollán. Nagyon jóindulatú vagyok, ezért nem feltételezem, hogy éppen a zsidóval akarta volna szembeállítani a nemzeti és keresztény írónőt – de hát mégiscsak ezt tette, megengedem, meggondolatlanul. Aki ezt felfedi (és nem kell hozzá nagy mutatvány), aki erre felhívja a figyelmet, az ugyan miféle logika alapján volna „nemzet- és keresztényfóbiás”?

Nem, a hivatalos indokló nem zsidózott – ahogyan nem zsidózott Szaniszló Ferenc sem legutóbbi remeklésében, amikor is alig követhető, de kellő mennyiségű tudatmódosító szerrel egész szórakoztató okfejtésében a „farkas” szóval helyettesített egy másikat, amit nehéz volna nem a „zsidó” szónak vélni. Van itt szó antifarkasizmusról, antifarkasitákról, farkasellenes gyűlöletbeszédről – a zsidó szó nem hangzik el. Zsidózik-e Szaniszló? Ugyan, dehogy. Csak elmond egy ártatlan állatmesét, ki nem ejt zs-vel kezdődő szót a száján. Nyilván „nemzet- és keresztényfóbiás” az, aki azt hiszi, hogy az Echo Tv műsorvezetője virtigli antiszemita szózatot vezet elő. Nehéz is volna bíróság elé citálni, ha valaki megpróbálná – miért, már a farkasokról sem szabad egy rossz szót sem szólni?

Végképp nem zsidóztak azok a lengyelek, akik úgy érezték, a március 15-i ünnepségen támogatniuk kell hazánk miniszterelnökét a gaz liberális és baloldali erők elleni harcában, a globalizációval szembeni élethalál-küzdelmében, a keresztény értékekért folyó világméretű háborúban. Hoztak transzparenst is, ezzel a felirattal: „Isten[,] óvd meg Magyarországot és Lengyelországot! Védd meg Európát a balliberális pestistől és a szivárványszínű üszkösödéstől”. Nem, ez sem zsidózás. De könyvtárnyi szakirodalma van annak, hogy a biológiai (betegségekre, élősködőkre, élettérre, kifejlődésre stb. utaló) metaforák a náci beszéd részei. Fénykorukat persze a náci Németországban élték, de máig használatban vannak, jellemzően a szélsőjobb nyelvhasználatában, de bizony másutt, a baloldalon is előfordulnak. Éspedig azért, mert – megint nagyon jóindulatú vagyok – sok beszélőben nem tudatosul az efféle szóhasználat eredete, a hozzá kapcsolódó asszociációk sora, a metaforákat nem gondolják végig, és nem vetnek számot azzal, hogy mit is sugall, ha effélét mondanak. A „pestis” meg az „üszkösödés” tipikusan náci duma. A miniszterelnök ünnepi beszédének körítéséül, drága lengyel véreinktől.

Ami az utcán megvert zsidókat, a zsinagógák elleni bombatámadásokat vagy akár a nyílt színi gyalázkodást illeti, minden bizonnyal az európai lista végén kullogunk. Hál’ istennek. Tehát – húzódik mosolyra a kormányzati felelősök szája ilyenkor – nincs nálunk komoly antiszemitizmus. Hát igen, efféle valóban nincs. Csak éppen észrevétlen méreg itatja át a közbeszédet, zsidók említése nélkül is (a kimondatlan – mert hivatalosan kimondhatatlan – szférájában, lappangva) ott a sunyi megkülönböztetés az öntudatlan vagy nagyon is tudatos célozgatásokban, az előfeltevésekben és a szóhasználatban. És nem igaz, hogy ezt észrevenni túlérzékenység volna.

Utóirat: és akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy egy fideszes képviselő szerint a Rothschildok (ugye, értjük?) verték le a ’48-as forradalmat. Á, ő sem zsidózik.