Nagyon régen mesélte egy kedves kollégám, aki kénytelen volt az egyetemen magyar irodalomtörténetet tanítani külföldi (főként vietnami) diákoknak, hogy általában nem volt nehéz dolga, de akkor bizony nagyon megizzadt, amikor az enyészet szó jelentését kellett (volna) valahogyan elmagyarázni. Most, hogy az interneten kutakodhatna, nem volna könnyebb dolga: az egyik hely szerint például egyszerűen „megsemmisülés”; másutt „elmúlás, pusztulás”; a Wikipédián nincs. De valahogyan beleérezzük a természet lassú emésztő erejét, sőt talán még a tenyészet (burjánzás, elszaporodás) szó is felötlik bennünk: esetleg olyan lassú halál, ami együtt jár azzal, hogy más dolgok (lények) egyúttal keletkeznek.
Volt egy nagyon érdekes beszélgetés a Klubrádióban (Rózsa Péter vezetésével, meghallgatható itt és itt), ahol Mélyi József és a vendége, Péterfy Gergely azon tűnődtek: mi is volna a Szabadság téri gábrieles emlékmű megfelelő sorsa. Ha. Ha majd egyszer. Mert egyszer úgyis.
Mélyi nem nagyon lelkes a szoborpark ötletétől, de még mindig jobbnak tartja, mint a rombolást – legszívesebben a rossz, káros, hazug köztéri alkotásokat nem pusztán poénkiállításon, hanem komoly feldolgozás tárgyaiként látná viszont, a közönségtől nem elzárva, de alapos elemző munkát, megőrzést és bemutatást is biztosító színtéren. A szobrok (így a Szabadság téri mű) megsemmisítését Péterfy sem tartja jó ötletnek – ő viszont olyan áttervezést javasolna, amely mintegy idézőjelbe teszi, kinevetteti, komolyan vehetetlenné alakítja a művet. Nem könnyű feladat, de hátha valaki képes volna erre.
A beszélgetésnek ebben a szakaszában tehát három lehetőség körvonalazódott: megsemmisítés; elmozdítás; átértelmezés. Szeretnék javasolni egy negyediket – ez volna az enyészet.
Számos érvem van. Egyrészt: a legolcsóbb megoldás. Semmit nem kell csinálni – pontosabban: elszántan a semmit kell csinálni. Semmi tereprendezés, takarítás, tisztogatás – át kell engedni a szoborcsoportot a természet pusztító erejének. Másrészt: Budapesten fájóan kevés a zöldfelület. Még kevesebb a természetes, magától alakuló, dús növényzetű terület. Harmadrészt: a főváros lakóit közösségi tevékenységre sarkallná. Ki-ki hozna pár marék termőföldet, fűmagot, borostyánt, örömmel nézné a város népe, hogy lepi el lassan a moha Gábrielt meg a sast, hogy lesz ligetből lignit.
Kellene egy kis kezdő lökés, persze: munkálkodhatnának a gerillakertészek, a megunt húsvéti nyusziknak, hörcsögöknek, kóbor macskáknak is volna helyük. Sokan szívesen locsolnák az emlékművet (pláne trágyáznák), legalább néhány helyen fel kellene verni a burkolatot (a többit a gyökerek elintéznék), és ha kedvező az időjárás, hamar csodálatos városi oázis alakulna ki, ahol a volt szobornak már csak a körvonalai sejlenének fel. Gazdag élővilág venné át az uralmat a tér közepén, játszi mókusokkal, mélabús vakondokkal, élénk színű mohával, virágokkal, egyre terebélyesebb fácskákkal.
Hát nem volna szép? Senkit nem érdekelne már az egyre kevésbé látszó szobor, vidám gyülekezőhellyé válna a tér, a szabadság terévé. Az enyészet, aminek átadnánk a rég elfeledett nevű szobrász valahai, ismeretlen rendeltetésű művét, az új élet diadalát hirdetné. Hű, de szép gondolat, magam is meghatódtam.
De ha már itt tartunk. Nemcsak a szoborral lesz baj (ha, ha majd egyszer, mert egyszer úgyis): van persze, amit kíméletlenül le kell majd rombolni, van, amit át kell helyezni, a kinevetés meg már most folyik. Ne feledkezzünk majd meg akkor sem a negyedik lehetőségről, az enyészetről. Például a Magyar Művészeti Akadémiát sem felszámolni, sem áthelyezni nem lehet – az enyészetnek kell átadni, némi segítséggel. Sorsára kell hagyni, éljen meg, ahogy tud (persze állami pénzt ne kapjon, ahogyan – hosszú távon – egyetlen hasonló egylet se), szép lassan úgyis széthullik, elindul a bomlás, felveri a gaz; annyi ilyen kis értelmetlen hobbitársaság van (benne mindig egy-két jóravaló, sőt kiváló emberrel), elfér az MMA is. Sosem lesz olyan szívderítő látvány, mint – reményeim szerint – a majdani Szabadság téri emlékmű, de nem szúr szemet.
És lehet tovább gondolkodni: az enyészetnek nagy a hatalma, és csodákat hozhat létre.
