Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztere Úr (szent ég, ezt hogy kell megfogalmazni?), Miniszterelnök Úr, kormánypárti Képviselő Urak!
Hazánk, mint mára már köztudott, nem a mezőgazdaság, de még csak nem is az ipar révén, hanem a szolgáltatások páratlan, gombamódszerű és dinamikus növekedése által válhat a régió, a földrész, sőt a világ vezető hatalmává (ideértve a cukrászatot is).
Világossá vált, hogy Magyarország igazi húzóágazata nem a nehéz- vagy könnyűipar, nem is a repce- vagy lucernatermesztés, vagy marhatenyésztés, hanem a szolgáltatás színes spalettája a vasúti közlekedéstől a fodrászatig (a cukrászattal együtt), ezért ez az a terület, ahová a nemzet forrásait összpontosítanunk kell. Az is jogos kívánalom, hogy a szolgáltatásban dolgozók, s még inkább a terület vezető személyiségei, a legjelentősebb anyagi erővel rendelkező vállalkozók, akik a szektor legnagyobb terheit viselik és a munkahelymegtartásban és -teremtésben egyaránt élenjárók, hatékonyan beleszólhassanak az őket érintő köz- és felsőoktatási kérdésekbe.
Ezért határozottan hangot adunk azon elképzelésünknek, hogy a felsőoktatás azon részeit kell elsősorban állami támogatásban részesíteni, amelyek a szolgáltatások számára utánpótlást, szakembereket, magasan kvalifikált értelmiséget biztosítanak. Az elmúlt zavaros két évtizedben sajnálatos módon értelmetlen túltermelés zajlott a közgazdász- és jogászképzésben, ennek nemcsak azonnal véget kell vetni, de további évtizedekre bízvást tekinthetjük megoldottnak az ellátást ezekből a szakmákból. Mivel tanszabadság van, ezért lehetővé kell tenni, hogy kellő fizetség fejében ki-ki azt tanulhasson, amit akar – de hobbikat az államnak nem kell finanszíroznia.
Nagy szükség van azonban felsőfokú képesítésre olyan területeken, amelyeket a negyvenéves bolsevik diktatúra csakúgy, mint a zavaros évtizedek kormányai sajnálatosan elhanyagoltak – természetesen a szolgáltatásra gondolunk, a gáz- és villanyszereléstől a karosszérialakatosokon és kozmetikusokon át a mozdonyvezetőkig és a vegyesbolti eladókig (különös tekintettel a cukrászokra). A magas intellektuális igényeknek pedig csakis úgy lehet megfelelni, ha végre teljessé tesszük az egyházak részvételét a felsőfokú oktatásban, legelőször is az evangélikus élelmiszer-ipari egyetem máris jócskán megkésett megalapításával, természetesen katolikus és kálomista testvéreinkkel szoros együttműködésben. A szellem napvilága, hadd fogalmazzunk így, akkor éri el a megfelelő gazdaságélénkítő ingerküszöböt, ha teljes körű egyházi és szakmabeli választék áll a tudni vágyó ifjúság rendelkezésére, a megfelelő nemzeti egyeztetések után. Bázisalapú szemlélettel, átfogó nemzetstratégiai célok mentén meg kell teremteni a felsőoktatás új, magyar rendszerét, amiben léhűtőknek nincs helyük, s amely célzottan szolgálja a szolgáltatásnak mint központi ágazatnak a céljait.
A szolgáltatásban dolgozó, nemzeti elkötelezettségű és a Történelem Irányítójában mélyen hívő emberek anyagi erejük végén járnak, további adóterheket már nem viselnének el – viszont elvárják, hogy a haza az ő igényeiknek megfelelően gondoskodjék a vidám, egészséges, erős fiatalok képzéséről. Kérjük tehát Miniszter, Miniszterelnök és Képviselő Urakat (az utóbbi esetben: Hölgyeket is), hogy ennek megfelelően gondolják újra a felsőoktatásra vonatkozó elképzeléseket.
Köszönjük.
Gondos A. Géza,
az Édes Szív evangélikus cukrászat vezérigazgatója, az ipartestület és a tekeklub tagja, területi bajnok
