Lázár János reagált az amerikai nagykövet súlyos kritikáira is, amelyeket tegnap fogalmazott meg Colleen Bell. A miniszter azt üzente a „nagyra becsült amerikai nagykövet asszonynak”, hogy a magyar kormány nem fogja átengedni a menekülteket az ő kérésükre sem, mert „Magyarország nem az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozik”, hanem az Európai Unióhoz. Így a felvetett kérdéseket az EU-val vitatja meg a magyar kormány. Magyarország „egyetlen olyan ország beavatkozását sem tolerálja, amely nem tagja az EU-nak”.
| ||
Ha most a kalauznő, aki már eddig is, látszólag közönyösen, kétszer-háromszor végignézett rajtam, azt találná mondani, hogy kérem a kedves utasokat, áradjanak a kocsi elejébe, akkor én, erre mérget vehetnek, egy árva szót sem szólnék, másfelől viszont meg se moccannék, hanem, mintha ide lennék cövekelve, állva maradnék a helyemen. Arra ugyanis, hogy én itt okvetlenül állva maradjak, alapos okom van. Mégpedig az, hogy itt lent, a földön, a bokámnak nekitámasztva, ott az aktatáskám, benne öt üveg sörrel, tíz pár virslivel, mustárral, kenyérrel, vajjal, sajttal és egy üveg háromcsillagos konyakkal, ami körülbelül hat vagy nyolc kiló, és ezt nem vagyok hajlandó elmozdítani, sőt boldog vagyok, hogy a táska nem billen föl se fékezés, se indulás esetén.
Mindez persze azért van így, mert akadnak olyan kiszámíthatatlan, elviselhetetlen, hisztérikus emberek, mint az én legjobb barátaim, akiknek az utolsó percben jut eszükbe magukat vacsorára bemondani. Ezzel a magyarázattal viszont nem állhatok elő, mert nevetségessé válnék az utasok előtt, tehát némán, de kimozdíthatatlanul itt maradok, ahol vagyok.
Ha most már a kalauznő, ami nincs teljesen kizárva, meg találna szólítani, mondván, hogy azt a szürke esőkabátos urat külön felkérem, hogy adjon helyet a felszálló utasoknak, akkor viszont már, előzékenyen bár, de igen határozottan kénytelen lennék kijelenteni, hogy kedves asszonyom, maga jobban tenné, ha befogná a száját.
Ha erre a kalauznő, ami könnyen lehetséges, azt találná válaszolni, hogy kikérem magamnak ezt az otromba hangot, akkor én azt mondanám, még mindig előzékenyen, vagy ha nem is előzékenyen, de tartózkodó nyugalommal, hogy kedves asszonyom, maga pedig zöldüljön meg, kopaszodjon meg, legfőképpen pedig némuljon meg, mert mást se csinál, mint oktatja, bosszantja és sértegeti az utasokat. Ha pedig erre, amire már volt eset, ő azt felelné, hogy uram, ha még egy szót mer szólni ezen a hangon, akkor rendőrt hívok, azzal vágnék vissza, hogy tisztelt asszonyom, hívja ide az egész rendőrséget, a katonaságot, a tűzoltóságot, hívjon ide akár páncélos alakulatokat, én akkor se fogok elmozdulni erről a helyről, melyet jogom van elfoglalni, mint minden más utasnak a világon. (…)
