Nagy napjai vannak most Balog Zoltán miniszternek.
Mindennap többször is nyilatkozik, beszédet mond és tárgyal, nem is csekély eredménnyel. Azt villogtathatja, amiben a legjobb és – a jelek szerint – a legeredményesebb: hajlékonyan, simán és megtorpanás nélkül képes végtelen hosszan beszélni, a konfrontációt egyetértésnek, a problémákat vívmánynak álcázni. Ezekben a napokban Balog éppen e fronton diadalt is arat.
Először elmagyarázta, hogy mennyire logikus, miért nem tárgyal a kormány a felsőoktatási átalakításokkal elégedetlen hallgatókkal és oktatókkal – csakis a HÖOK-kal, amely legitim, választott, a diákokat képviselő szerv; bezzeg azok az ezrek – országszerte: tízezrek –, akik az utcán vagy az egyetemek előadótermeiben háborognak, követeléseket fogalmaznak meg, ellenállásra szólítanak fel, senki által meg nem választott (tehát: figyelmen kívül hagyható) vizesnyolcasok.
Ráadásul másnap megtudhattuk, hogy a fiatalok úgy általában (talán a HÖOK kivételével, nem tudhatjuk) nehéz felfogásúak, és sajnos csökött, primitív gondolkodásuk nem teszi számukra lehetővé, hogy felfogják a kormány magasztos céljait. Szerencsére itt van például ő, Balog miniszter, felvértezve mindazzal az ismerettel, készséggel és gyakorlattal, ami ezen kommunikációs szakadékot áthidalandja. „A felnőttvilág gondolkodását sokszor embert próbáló feladat lefordítani a hallgatóknak, amihez szükséges a kommunikáció és az emberi viszonyok kultúrája.”
Hogy ez milyen pompásan sikerült, azt – ugyanezekben a napokban – a HÖOK-kal tető alá hozott „részmegállapodás” is bizonyítja, amiről csak néhány óra múlva derítették ki azok, akik kicsit is odafigyelnek, hogy számos homályos ponton kívül még ordas átveréseket is tartalmaz. Nem baj, a kommunikáció sikeres volt, célravezető és eredményes (hogy a miniszterhez hasonlóan szaporítsuk a szót).
S mindezen teljesítmények koronájaként még kutyafuttában azt a kínzó kérdést is megválaszolta a miniszter, hogy ugyan mi a fészkes fenére jó a Magyar Művészeti Akadémia. „Ma a magyar kultúrában a nagy lehetőség az MMA, melynek értelme az, hogy magukra a művészekre bízzuk a magyar kultúra szervezését, ápolását – méltatta az akadémiát Balog Zoltán, aki párhuzamot vont az MMA és a sikeresen működő Nemzeti Kulturális Alap tevékenysége között.” A „szervezés” és az „ápolás” oly magától értődő természetességgel kerül itt egymás mellé, mintha bizony az NKA kurátorai is mind remek művészek, az MMA tagjai pedig koncertszervezők és könyvkiadók volnának; de a lényeg a mondat könnyű, sikamlós, áramló futása: hogy ezek után nincs kérdés, magyar kultúra van, lehetőség van, öröm, boldogság, siker, dicsőség, eredmény.
Balog büszke lehet.
