Nincs okom az elkeseredésre, felvirrad végre a nap, a magamfajta bepenészedett szobatudósok napja: erre következtetek néhány apró jelből, s ahogyan húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt, manapság is az elejtett szavakból olvassuk ki a jövő reménységeit.
Régóta tudjuk, hogy a politikusok (vagy szélesebb értelemben, az egyszerű gondolkodású, műveltségileg kihívásokkal küzdő emberek) szemében a könyv mérhetetlen beccsel bír; amiről könyv van írva és kiadva, amit könyvben tárgyalnak, amiről könyv szól, azt nagyon komolyan kell venni, az már-már automatikusan igaz – és fordítva, a nagy igazságok könyvbe írandók bele, csakis a könyv az, ami szentesítheti a kikínlódott tudományos vívmányokat.
Nem véletlen, hogy maga a miniszterelnök is „szép, érthető szerkezetű, áttekinthető könyvre” vágyik, amelyben Budai Gyula merész elképzelései, hőstettei és múlhatatlan érdemei volnának megörökítve, s ezzel az elszámoltatási folyamat végére arannyal nyomott, gyöngyházszínű pont volna téve. Az is teljesen természetes, hogy a magyar nemzet új meghatározása, ez a páratlan dokumentum (s az erről nyilatkozó Patrubány Miklós is) nagy, vastag, kemény fedelű könyvekre hivatkozik, tetszenek tudni, amelyekben olyan sok betű, bekezdés, sőt ábra van, mindenféle egyetemek vannak a címlapján, ergo: főhajtás, hang lehalkítása, boka csattint, fenék összeszorít.
Hiába tehát minden kesergés, károgás, nyavalygás, hogy bajban volna a magyar könyvkiadás – előttünk a pálya, a könyv becsülete soha nem látott magasságokba szárnyal, sőt a könyv végre méltó helyére kerül: az igazság letéteményese leend.
És hogy mik lesznek a könyvekbe írva? Hát tudományos igazságok. Olyanok például, amelyeket a kutatóintézetek állítanak elő. S hogy ezek száma ne csappanjon, hogy a magyar (pardon: Magyar) tudományosság magasan virágozzék, arról gondoskodik a Jó Állam, pontosabban maga a Jobbkéz. A Növekedési Terv értelmében „létrehoznának például egy Kelet-közép-európai Növekedéskutató Intézetet a térségi szintű gazdaságfejlesztési stratégiák összehangolására, valamint egy Kelet-közép-európai Közlekedéstudományi Intézetet is”.
Magam megcéloznék egy tanácsadói állást valamelyikben, 500 nettó plusz költségtérítés, hiv. szgk.-használat, étkezési utalvány, ruhapénz. olyan kutatási projekteket rittyentenék, hogy csak na. Először is javaslatot tennék (külön premizálás fejében), hogy az intézet viselje nevében a „Világnemzeti” kifejezést, mégiscsak tudja meg a köznép, mivel van dolga. Tudnék – könnyedén! – összehozni bármekkora terjedelmű szövegeket az integráció fontosságáról, a határok menti, határokon átívelő és határokon túli együttműködés elengedhetetlen fontosságáról (vagy ha úgy tetszik, parancsolni az efféle elképzelések elavult, visszahúzó, értelmetlen voltáról), a növekedés, munkahelyteremtés, hosszú távú beruházási programok elengedhetetlen fontosságáról, a tervezhető fejlődés szükségességéről, a közlekedés reformjának elodázhatatlanságáról (vagy külön jutalom fejében, e nézetek tarthatatlanságáról, a hanyatló Nyugattal való mély ideológiai – ’68-as! – rokonságáról, nemzetellenes beágyazottságáról.)
Könyv és tudomány – de jó lesz.
