Kis műhelytitok: mi tagadás, semmiféle nehézséget nem okozott összehozni azokat a szövegeket (itt, itt meg itt), amelyek a kormány (vagy a szóvivők, vagy a kormányhoz közel álló mindenféle kommunikátorok) beszédét próbálták imitálni. Már belém van ivódva (és nyilván kedves olvasóimba is), akarva-akaratlanul a fejemben zeng (vagy inkább csörömpöl) az a mondatszerkesztés, szóhasználat, érvrendszer, indulat, amivel a kormány két éve (és a jelenlegi kormányerők korábban) folyamatosan eláraszt bennünket. Nem nagy ügy ezt felismerni, felidézni, utánozni. És még a stílusra sem kell ügyelni – sőt közelebb kerülünk az eredetihez, ha éppen arra figyelünk, hogy ne legyen minden mondat értelmes, koherens, vagy akár grammatikailag korrekt.
Azért a valósággal szembesülni gyakran megrázó.
Sok mindenre fel voltam készülve, amikor „A következő lépés. Széll Kálmán Terv 2.0” című anyagot megnéztem, de erre nem. Rákerestem a „tudománypolitika” szóra, és a 44. lapon a következőt találtam:
37. Tudománypolitikai Stratégia
Igen, ennyi. Következik utána a 38. pont („Kutatás-fejlesztés, innováció céljainak megvalósulását támogató közművelődési informatika fejlesztése, versenyképes szolgáltatások megjelenése az EU Kreatív és Kulturális Iparban”), de a 37. pont alatt – semmi.
Ez volna tehát az egyik végpont (hogy mélypontot ne emlegessünk): a kormánynak nincs mondandója a tudománypolitikai stratégiáról (bár azért a „stratégiát” gondosan nagy S-sel írja, mert hallatlanul tiszteli). Persze lehet, hogy így járunk jól – ki tudja, talán százszor is megbánnánk, ha a kormány valami határozott tudománypolitikai stratégiát erőltetne, összevonásokkal, szétválasztásokkal, megvonásokkal, át- és kinevezésekkel.
A semmi – őszinte, tisztességes, egyenesen reménykeltő megoldás. Csakhogy hamar eljutunk a 100. lapra, ahol bizony az I. mellékletben a végrehajtandó intézkedések között mégiscsak szerepel a tudománypolitikai stratégia (ezúttal kis s-sel), és az „Intézkedés tartalma” rovatban ez olvasható:
Tudománypolitikai stratégia készítése, amely illeszkedik az innovációs stratégiához. A stratégia célja az akadémia szféra kutatási alapinfrastruktúrájának és finanszírozásának megalapozása, továbbá a tudományos eredmények elismerésének, közzétételének rendszerszerű megújítása. A stratégia és a tudománypolitikai beavatkozások központi célja, hogy a magyar akadémia szféra: a felsőoktatási intézmények, az MTA intézetei, a költségvetési és non-profit kutatóhelyek be tudjanak kapcsolódni a Horizon2020 [sic!] programjaiba és ehhez megfelelő ESZA „rásegítő” támogatásokat kaphassanak. A 2014–2020 évi EU pénzügyi tervezési időszak (MFF) ex ante feltétele olyan stratégiai dokumentum megléte, amely az ESZA és az ERFA növekvő K+F lehetőségei mentén a célokat kijelöli és amely a hazai stratégiában a Horizon2020 és az [sic!] Strukturális Alapok valamint a hazai kutatási kapacitások közötti kapcsolódásokat megfelelően feltárja.
Na, most akkor jobb? Nem, ezt még tanulni kéne; ilyen szöveg előállítására vagy imitálására még nem érzem képesnek magam. Azzal azonban hízeleghetek magamnak, hogy kicsit belelátok a szöveg előállítóinak gondolkodásába. Először is, leütésre (bepötyögött betű szerint) fizetik őket, tehát hozni kell egy bizonyos mennyiséget, függetlenül attól, van-e egyáltalán miről írni. (Mindezekért cserébe az írásjelekkel – a vesszőkkel – szabadon lehet bánni.) Másodszor: olyan megfogalmazásokat kell találni, amelyek bármilyen intézkedésre alkalmat adnak, a kormányzat majdani kedve (érdekei) szerint. Harmadszor (gondolva az EU számára készítendő angol fordításra is) hangsúlyozni kell a korszerűséget és a lehetőségeket. Negyedszer: el kell venni a potenciális olvasó kedvét attól, hogy bármennyit is (tovább) akarjon kutakodni a szövegben – ólmos álmosságot kell rábocsátani, a végletekig kifárasztani, menekülésre bírni.
Beismerem: győztek.
