Követ minket a világ

  • Kálmán C. György
  • 2012. augusztus 3.

Első változat

Nem vagyok feltétlen híve a kormány minden intézkedésének, ez talán kiderülhetett az eddig e helyen közölt írásaimból, de – hiszik vagy sem – a kormány bizonyos céljaival egyetértek (ahogyan, gondolom, nagyon sokan ebben az országban). Legyen jólét, szabadság, pörögjön  a gazdaság, senki ne éhezzen, mindenki lakhasson, tanulhasson, dolgozhasson, és a tudomány és kultúra virágozzék. Ezt én is szeretném. Mi tagadás, a célok prioritási sorrendjében elég hátul van az, hogy Magyarország olyan új dolgokat találjon ki (államirányításban, gazdaságtanban, oktatásszervezésben vagy bárhol másutt), amiket azután majd (az ámuldozás végeztével) követni fognak kontinensünk haladottabb nemzetei – e nélkül jól meglennék, csináljuk csak dolgainkat az unalmas, jól bevált módon, feltéve, hogy ez a fent vázolt célok eléréséhez vezet.

Persze az külön öröm, ha innovatívak vagyunk, és minket utánoz a nagyvilág, ez jót tesz a magyar ember önbecsülésének, elmélyíti a hazafias érzéseket, és hozzájárul későbbi fényes sikereink megalapozásához.

Ezért is volna nagy boldogság, amit tegnap hallottunk, hogy „terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban” – van, végre valahára, valami, amiben elsők vagyunk, amiben irányt mutatunk. Márpedig ezt mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, akinek megbízható embernek kellene lennie. (Pedig hát Giró-Szász András állítólag, valaha, ami szellemi képességeit illeti… na de nem megyek bele bizonytalan híresztelésekbe; amit biztosan tudhatunk: valaha nem volt kormányszóvivő.)

Minthogy semmit nem értek a közgazdaságtanhoz, még akár el is hinném, amit a szóvivő mond. Hacsak nem mondanák hozzáértő emberek, hogy az a tranzakciós illeték, amit most Franciaországban bevezetnek, gyökeresen más, mint magyar elődje (és állítólagos példaképe) – hogy ott kifejezetten nagy összegek átutalására, spekulációs célzatú pénzmozgásokra vetik csak ki, és szó sincs a kisemberek csekkbefizetéseiről. De hát ebbe bele se mernék menni, mert még a végén megkapom a magamét a Nemzetgazdasági Minisztériumtól – ahogyan ez másokkal is, korábban előfordult. Ki akarna ujjat húzni magával a magas minisztériummal, pláne, ha nem is ért a dologhoz?

Ezért azután csak afeletti kétségeimnek adnék hangot, hogy valóban valami új, eredeti, „unortodox” lépésről volna szó. Mindez ugyanis nagyon egyszerű: kell pénz; nincs pénz; keressünk pénzt (hol van?); megvan; elvesszük. Még ha igaz is, hogy nincs szaga, azért csak ki lehet szimatolni – és kellő törvények, szabályok, rendeletek megléte esetén onnan, ahol van anyagi erőforrás, elvonjuk. Ennél ortodoxabb megoldás el sem képzelhető.

Ami azt illeti, az útonállás, a szabadrablás, a dézsma vagy az uzsora sem vadonatúj dolgok. Csak úgy mondom, nem akarnék ötleteket adni.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.