Követ minket a világ

  • Kálmán C. György
  • 2012. augusztus 3.

Első változat

Nem vagyok feltétlen híve a kormány minden intézkedésének, ez talán kiderülhetett az eddig e helyen közölt írásaimból, de – hiszik vagy sem – a kormány bizonyos céljaival egyetértek (ahogyan, gondolom, nagyon sokan ebben az országban). Legyen jólét, szabadság, pörögjön  a gazdaság, senki ne éhezzen, mindenki lakhasson, tanulhasson, dolgozhasson, és a tudomány és kultúra virágozzék. Ezt én is szeretném. Mi tagadás, a célok prioritási sorrendjében elég hátul van az, hogy Magyarország olyan új dolgokat találjon ki (államirányításban, gazdaságtanban, oktatásszervezésben vagy bárhol másutt), amiket azután majd (az ámuldozás végeztével) követni fognak kontinensünk haladottabb nemzetei – e nélkül jól meglennék, csináljuk csak dolgainkat az unalmas, jól bevált módon, feltéve, hogy ez a fent vázolt célok eléréséhez vezet.

Persze az külön öröm, ha innovatívak vagyunk, és minket utánoz a nagyvilág, ez jót tesz a magyar ember önbecsülésének, elmélyíti a hazafias érzéseket, és hozzájárul későbbi fényes sikereink megalapozásához.

Ezért is volna nagy boldogság, amit tegnap hallottunk, hogy „terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban” – van, végre valahára, valami, amiben elsők vagyunk, amiben irányt mutatunk. Márpedig ezt mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, akinek megbízható embernek kellene lennie. (Pedig hát Giró-Szász András állítólag, valaha, ami szellemi képességeit illeti… na de nem megyek bele bizonytalan híresztelésekbe; amit biztosan tudhatunk: valaha nem volt kormányszóvivő.)

Minthogy semmit nem értek a közgazdaságtanhoz, még akár el is hinném, amit a szóvivő mond. Hacsak nem mondanák hozzáértő emberek, hogy az a tranzakciós illeték, amit most Franciaországban bevezetnek, gyökeresen más, mint magyar elődje (és állítólagos példaképe) – hogy ott kifejezetten nagy összegek átutalására, spekulációs célzatú pénzmozgásokra vetik csak ki, és szó sincs a kisemberek csekkbefizetéseiről. De hát ebbe bele se mernék menni, mert még a végén megkapom a magamét a Nemzetgazdasági Minisztériumtól – ahogyan ez másokkal is, korábban előfordult. Ki akarna ujjat húzni magával a magas minisztériummal, pláne, ha nem is ért a dologhoz?

Ezért azután csak afeletti kétségeimnek adnék hangot, hogy valóban valami új, eredeti, „unortodox” lépésről volna szó. Mindez ugyanis nagyon egyszerű: kell pénz; nincs pénz; keressünk pénzt (hol van?); megvan; elvesszük. Még ha igaz is, hogy nincs szaga, azért csak ki lehet szimatolni – és kellő törvények, szabályok, rendeletek megléte esetén onnan, ahol van anyagi erőforrás, elvonjuk. Ennél ortodoxabb megoldás el sem képzelhető.

Ami azt illeti, az útonállás, a szabadrablás, a dézsma vagy az uzsora sem vadonatúj dolgok. Csak úgy mondom, nem akarnék ötleteket adni.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.