Mondvacsináltságok

  • Kálmán C. György
  • 2012. augusztus 6.

Első változat

Vigyázzunk azzal, mit (mikor és miért) tekintünk lényegtelennek, érdektelennek, elhanyagolható tényezőnek.

Sólyom László például beszédet mondott Aszófőn, aminek nagy híre ment, nem véletlenül: a volt államfő keményen ostorozta a jelenlegi kormány stílusát, egyes intézkedéseit, az alkotmányozást, sőt a média felületességét. Sokan sok mindenben igazat adnak neki, mások vitatják a beszéd megállapításait, persze – nekem sok minden nem tetszik benne, de most csak egy mozzanatot említek.

Sólyom szerint „az alaptörvény ellen felhozott kifogások legnagyobb része – a házasság mint férfi és nő kapcsolata, a magzat védelme, Isten nevének szerepeltetése – mondvacsinált”. Mondvacsinált – tehát alaptalan, nem igazi probléma, felfújt ügy, csakis azért létezik, mert mondva megcsinálták – azáltal hozzák létre, hogy beszélnek róla. Mindez tehát nem egyéb, mint (üres) fecsegés, duma, gyorsan túl lehet lépni rajta.

Hát – nem tudom.

Amit Lukács György írt az egyik legnagyobb magyar drámáról, Madách Az ember tragédiájáról, az vitatható, talán igazságtalan, provokatív – és érdekes. Lukács szerint a bizánci jelenet alapkonfliktusát (a homousion-homoiusion ellentétet) Madách egyáltalán nem érti, és úgy viszonyul hozzá, azzal a felháborodással, „amellyel a XIX. század felvilágosodott polgára viszonylik a középkor ideológiai harcaihoz”. Márpedig ez megöli a drámaiságot, állítja Lukács.

Másutt ezt írja a magyar filozófus: „Már gimnazista koromban – pedig akkor szenvedélyes ateista voltam – mélyen felháborított Az ember tragédiájának bizánci jelenete: Tankréd (és vele, érezhetően, Madách) állásfoglalása a homousion–homoiusion-vitában. Mert azt éreztem akkor, és érzem ma is, és érzi velem mindenki, akinek egy vallásos, egy metafizikai nívón élt élet iránt csak a legkisebb érzéke van: mi másért haljon meg valaki, ha keresztény, mint a hitért, mint azért, hogy Krisztus Istennel egynemű-e vagy csak hasonló hozzá? Hát nem ezen múlik minden?” (Lukács György: Ifjúkori művek [1902–1918]. Magvető, 1977. 703. – idézi Lörinczy Huba.)

Vagyis: bizonyos távolságból, perspektívából – vagy egyszerűen: bizonyos értelmezők számára – érdektelennek tetsző ügyek halálosan fontosak, életbevágóak lehetnek máskor, mások számára. Férfi és nő kapcsolata, a magzat védelme, Isten nevének szerepeltetése – mindez nem számít? Mondvacsinált? A keresztény-konzervatív, úri közép-államelnök szerint nyilván. Mit érdekli őt – és természetesen sokakat nem izgat –, hogy a meleg és leszbikus közösség tagjai hogyan élik meg azt, hogy csak másneműek köthetnek házasságot;  az abortusz kérdését az egyházi iránymutatás révén egyszer s mindenkorra megoldottnak tekinti; és talán kifejezetten hiányolná, ha Istent nem emlegetné az alaptörvény, nem is érti, mi lehet ezzel a probléma (és kinek lehet ezzel bármi baja). Nem – az efféle kérdésekre nemcsak Sólyom süket, hanem nagyon sokan –, de olyannyira, hogy fel sem fogják, mások hogy nem süketek ezekre. Azok – szerintük – csak mondvacsinálnak.

Sólyom valaha az Alkotmánybíróság elnöke volt, később a köztársaságé. Elvárható volna tőle, hogy ne bagatellizálja azokat az ellenvetéseket, amelyeket talán nem a többség és bizonyára nem eléggé hangosan fogalmazott meg. Át kellene látnia, hogy vannak ügyek, amelyek sokak számára nagyon is fontosak. „Hát nem ezen múlik minden?”

Neked ajánljuk