Mondvacsináltságok

  • Kálmán C. György
  • 2012. augusztus 6.

Első változat

Vigyázzunk azzal, mit (mikor és miért) tekintünk lényegtelennek, érdektelennek, elhanyagolható tényezőnek.

Sólyom László például beszédet mondott Aszófőn, aminek nagy híre ment, nem véletlenül: a volt államfő keményen ostorozta a jelenlegi kormány stílusát, egyes intézkedéseit, az alkotmányozást, sőt a média felületességét. Sokan sok mindenben igazat adnak neki, mások vitatják a beszéd megállapításait, persze – nekem sok minden nem tetszik benne, de most csak egy mozzanatot említek.

Sólyom szerint „az alaptörvény ellen felhozott kifogások legnagyobb része – a házasság mint férfi és nő kapcsolata, a magzat védelme, Isten nevének szerepeltetése – mondvacsinált”. Mondvacsinált – tehát alaptalan, nem igazi probléma, felfújt ügy, csakis azért létezik, mert mondva megcsinálták – azáltal hozzák létre, hogy beszélnek róla. Mindez tehát nem egyéb, mint (üres) fecsegés, duma, gyorsan túl lehet lépni rajta.

Hát – nem tudom.

Amit Lukács György írt az egyik legnagyobb magyar drámáról, Madách Az ember tragédiájáról, az vitatható, talán igazságtalan, provokatív – és érdekes. Lukács szerint a bizánci jelenet alapkonfliktusát (a homousion-homoiusion ellentétet) Madách egyáltalán nem érti, és úgy viszonyul hozzá, azzal a felháborodással, „amellyel a XIX. század felvilágosodott polgára viszonylik a középkor ideológiai harcaihoz”. Márpedig ez megöli a drámaiságot, állítja Lukács.

Másutt ezt írja a magyar filozófus: „Már gimnazista koromban – pedig akkor szenvedélyes ateista voltam – mélyen felháborított Az ember tragédiájának bizánci jelenete: Tankréd (és vele, érezhetően, Madách) állásfoglalása a homousion–homoiusion-vitában. Mert azt éreztem akkor, és érzem ma is, és érzi velem mindenki, akinek egy vallásos, egy metafizikai nívón élt élet iránt csak a legkisebb érzéke van: mi másért haljon meg valaki, ha keresztény, mint a hitért, mint azért, hogy Krisztus Istennel egynemű-e vagy csak hasonló hozzá? Hát nem ezen múlik minden?” (Lukács György: Ifjúkori művek [1902–1918]. Magvető, 1977. 703. – idézi Lörinczy Huba.)

Vagyis: bizonyos távolságból, perspektívából – vagy egyszerűen: bizonyos értelmezők számára – érdektelennek tetsző ügyek halálosan fontosak, életbevágóak lehetnek máskor, mások számára. Férfi és nő kapcsolata, a magzat védelme, Isten nevének szerepeltetése – mindez nem számít? Mondvacsinált? A keresztény-konzervatív, úri közép-államelnök szerint nyilván. Mit érdekli őt – és természetesen sokakat nem izgat –, hogy a meleg és leszbikus közösség tagjai hogyan élik meg azt, hogy csak másneműek köthetnek házasságot;  az abortusz kérdését az egyházi iránymutatás révén egyszer s mindenkorra megoldottnak tekinti; és talán kifejezetten hiányolná, ha Istent nem emlegetné az alaptörvény, nem is érti, mi lehet ezzel a probléma (és kinek lehet ezzel bármi baja). Nem – az efféle kérdésekre nemcsak Sólyom süket, hanem nagyon sokan –, de olyannyira, hogy fel sem fogják, mások hogy nem süketek ezekre. Azok – szerintük – csak mondvacsinálnak.

Sólyom valaha az Alkotmánybíróság elnöke volt, később a köztársaságé. Elvárható volna tőle, hogy ne bagatellizálja azokat az ellenvetéseket, amelyeket talán nem a többség és bizonyára nem eléggé hangosan fogalmazott meg. Át kellene látnia, hogy vannak ügyek, amelyek sokak számára nagyon is fontosak. „Hát nem ezen múlik minden?”

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.