Jó kedvvel

  • Kálmán C. György
  • 2012. július 30.

Első változat

Az a baj – mondhatnám: az a legnagyobb baj –, hogy kezdjük elveszíteni a jókedvünket. Finomítok, szűkítek: legtöbbünk, egyre gyakrabban, és nem is általában a jókedvünket, hanem a humorérzékünket is. Amiről, állítólag, híres a magyar. (Ha én kormányzati tényező lennék, ezt is nyomatnám, ahogyan annyi mindenről híresnek kiáltották már ki népünket: a kormány nem győz hízelegni a népnek, hogy milyen ügyes, furfangos, sajátos gondolkodású, megfogja a munka végét, még a nyelve is nagyon különös… a humor eddig kimaradt.)*

Azt veszem észre például, hogy egyesek (és egyre többen) nemhogy vicceken, de mulatságos képeken sem igen tudnak jóízűen nevetni. Ehelyett: elborzadnak, felháborodnak, megrémülnek, elkeserednek – olyan lelki jelenségeket mutatnak, amelyek távol esnek a jókedvtől. Márpedig a magyar Himnusz második sorában éppen ezt kéri a költő (vagy: általában a magyar?) a Fentvalótól: hogy „jó kedvvel, bőséggel” áldja meg a népet. (És most tekintsünk el attól, hogy a „bőség” a „jó kedv” mellé van-e rendelve, vagy afféle hátravetett jelzője, mert ez a két értelmezés egyformán érvényesnek tetszik.)

„Közép-európaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény.”

Most már senki nem vetheti a szememre, hogy ingyenreklámot csinálok az @®© nevű, több mint egy évtizede elég csendben folyó rendezvénysorozatnak (egyszerűen szólva: plakátkiállításnak és -versenynek), a jelentkezés és a válogatás már lezárult. Eddig is sok vicces plakát volt minden évben a kiállításokon, de most kifejezetten arra utalt a felhívás, hogy a jókedv és a bőség legyen a plakátok centrumában („Mi befolyásolja, hogy közelebb kerüljünk a jókedvhez és a bőséghez? Mit teszel te, hogy elérd ezeket? Hogy látod, mit tesznek ezekért a környezetedben élők?”).

A kiscicás és bulizós képeken kívül gyakran kerülnek ki a közösségi oldalakra mindenféle tréfás fotók is, meg felhívások, hirdetmények – többnyire tudunk ezek között különbséget tenni, de olykor vannak mulatságos félreértések. Az @®© meghirdetésének idején például magam is megosztottam a következő képet:


Amire is számtalan elképedt, felháborodott, méltatlankodó és tiltakozó reakció érkezett, sokan azt vizionálták, hogy lám, a kormányzati propaganda visszaérkezett az ötvenes évekhez, már ugyanott tartunk, ahol a sztálinista (rákosista, kádárista) hazugsággépezet… és így tovább.

Mert hiányzik a jó kedv (a bőségről most ne is szóljunk). Nemcsak azon lehet jóízűen mulatni, ami nem arra van szánva – esetleg olykor olyan is van, ami azért mulatságos, mert aki kitalálta, éppen ezt – a nevetést – akarta a nézőből kiváltani. Hadd ne magyarázzam: az 50-es, 60-as éveket idéző plakát ebbe a kategóriába tartozik. De hát meg vagyunk rémülve, aggódunk, gyanakszunk.

„Rendelkezz szabadon e három szóval! Helyezd az ismert kontextusba, vagy kezeld attól függetlenül azokat! Bátran emeld új környezetbe, társíts hozzájuk bármit, amit csak akarsz! Mi foglalkoztat? Mi nem hagy nyugodni mostanában? Mi zakatol a fejedben éjszakákon át? Add ki magadból a 12. ARC-on!” – így szól a felhívás. Fogalmam sincs, mennyit sikerül ebből megvalósítaniuk a pályaműveknek – a megnyitó szeptember 4-én lesz –, s főleg attól tartok, már nem is értjük a viccet. Már a Stan és Pan-jeleneteknek is fenyegető és tragikus felhangjait érzékeljük.

Ez itt a nagy kérdés – hogy a lelki egészség karbantartásához szükséges „jó kedvvel, bőséggel” rendelkezünk-e még. Vagy csak attól tör ki rajtunk a – kissé perverz – jókedv, ha éktelen, agyament baromságok jönnek szembe (és azok jönnek, mindennap). Hogy van-e remény.

 


* Ebből, úgy látom, sorozat lesz – a nevetésről írtam például itt meg itt.

A lelki egészség karbantartásához szükséges „jó kedvvel, bőséggel” rendelkezünk-e még?

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.