Jó kedvvel

  • Kálmán C. György
  • 2012. július 30.

Első változat

Az a baj – mondhatnám: az a legnagyobb baj –, hogy kezdjük elveszíteni a jókedvünket. Finomítok, szűkítek: legtöbbünk, egyre gyakrabban, és nem is általában a jókedvünket, hanem a humorérzékünket is. Amiről, állítólag, híres a magyar. (Ha én kormányzati tényező lennék, ezt is nyomatnám, ahogyan annyi mindenről híresnek kiáltották már ki népünket: a kormány nem győz hízelegni a népnek, hogy milyen ügyes, furfangos, sajátos gondolkodású, megfogja a munka végét, még a nyelve is nagyon különös… a humor eddig kimaradt.)*

Azt veszem észre például, hogy egyesek (és egyre többen) nemhogy vicceken, de mulatságos képeken sem igen tudnak jóízűen nevetni. Ehelyett: elborzadnak, felháborodnak, megrémülnek, elkeserednek – olyan lelki jelenségeket mutatnak, amelyek távol esnek a jókedvtől. Márpedig a magyar Himnusz második sorában éppen ezt kéri a költő (vagy: általában a magyar?) a Fentvalótól: hogy „jó kedvvel, bőséggel” áldja meg a népet. (És most tekintsünk el attól, hogy a „bőség” a „jó kedv” mellé van-e rendelve, vagy afféle hátravetett jelzője, mert ez a két értelmezés egyformán érvényesnek tetszik.)

„Közép-európaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény.”

Most már senki nem vetheti a szememre, hogy ingyenreklámot csinálok az @®© nevű, több mint egy évtizede elég csendben folyó rendezvénysorozatnak (egyszerűen szólva: plakátkiállításnak és -versenynek), a jelentkezés és a válogatás már lezárult. Eddig is sok vicces plakát volt minden évben a kiállításokon, de most kifejezetten arra utalt a felhívás, hogy a jókedv és a bőség legyen a plakátok centrumában („Mi befolyásolja, hogy közelebb kerüljünk a jókedvhez és a bőséghez? Mit teszel te, hogy elérd ezeket? Hogy látod, mit tesznek ezekért a környezetedben élők?”).

A kiscicás és bulizós képeken kívül gyakran kerülnek ki a közösségi oldalakra mindenféle tréfás fotók is, meg felhívások, hirdetmények – többnyire tudunk ezek között különbséget tenni, de olykor vannak mulatságos félreértések. Az @®© meghirdetésének idején például magam is megosztottam a következő képet:


Amire is számtalan elképedt, felháborodott, méltatlankodó és tiltakozó reakció érkezett, sokan azt vizionálták, hogy lám, a kormányzati propaganda visszaérkezett az ötvenes évekhez, már ugyanott tartunk, ahol a sztálinista (rákosista, kádárista) hazugsággépezet… és így tovább.

Mert hiányzik a jó kedv (a bőségről most ne is szóljunk). Nemcsak azon lehet jóízűen mulatni, ami nem arra van szánva – esetleg olykor olyan is van, ami azért mulatságos, mert aki kitalálta, éppen ezt – a nevetést – akarta a nézőből kiváltani. Hadd ne magyarázzam: az 50-es, 60-as éveket idéző plakát ebbe a kategóriába tartozik. De hát meg vagyunk rémülve, aggódunk, gyanakszunk.

„Rendelkezz szabadon e három szóval! Helyezd az ismert kontextusba, vagy kezeld attól függetlenül azokat! Bátran emeld új környezetbe, társíts hozzájuk bármit, amit csak akarsz! Mi foglalkoztat? Mi nem hagy nyugodni mostanában? Mi zakatol a fejedben éjszakákon át? Add ki magadból a 12. ARC-on!” – így szól a felhívás. Fogalmam sincs, mennyit sikerül ebből megvalósítaniuk a pályaműveknek – a megnyitó szeptember 4-én lesz –, s főleg attól tartok, már nem is értjük a viccet. Már a Stan és Pan-jeleneteknek is fenyegető és tragikus felhangjait érzékeljük.

Ez itt a nagy kérdés – hogy a lelki egészség karbantartásához szükséges „jó kedvvel, bőséggel” rendelkezünk-e még. Vagy csak attól tör ki rajtunk a – kissé perverz – jókedv, ha éktelen, agyament baromságok jönnek szembe (és azok jönnek, mindennap). Hogy van-e remény.

 


* Ebből, úgy látom, sorozat lesz – a nevetésről írtam például itt meg itt.

A lelki egészség karbantartásához szükséges „jó kedvvel, bőséggel” rendelkezünk-e még?

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.