Mindenki tudomást szerezhetett arról a kormányzati tervről, de legalábbis szándékról, hogy a komolyzene irányítása egyetlen központ kezében összpontosuljon. Bölcs, remek elképzelés, nem is értem, hogyan történhetett meg eddig, hogy összevissza, lépten-nyomon, mindenféle önállóskodó koncerttermekben, operákban, s még ki tudja, miféle szedett-vedett, gyanús helyszíneken csendültek fel – mindennemű ellenőrzés nélkül! – hazánk egyik legfőbb szellemi értékének kincsei.
A következő logikus intézkedéseket – a kiállításrendezés centralizálása, a könyvkiadási rendszer egyszerűsítése (a könyvkiadók, sőt folyóiratok racionális összevonása) stb. – a felkészült és e lépésekre már nyilván nagy erővel készülő kormányzati szakemberekre hagyom. Eggyel továbblépnék, mindennapi életünk felé, amely ugyancsak rászorulna gondosan megtervezett, átlátható, valamennyiünk üdvét szolgáló változtatásokra.
Az élelmiszer-ellátás kormányzati irányítása lesz az egyszerűbb ügy, ezért most a folyamat másik végére összpontosítanék, hiszen népünk régóta várja már a hathatós intézkedéseket az ürítkezés központi szabályozására. Hogy mást ne mondjak, köztudomású, hogy a magyar termőföld micsoda károkat szenved amiatt, hogy faluhelyen nem egy példa van arra: a lakosság (például éjjel, nagy viharban, vagy csak széles jókedvében) nem az arra kijelölt helyen, hanem a mezőn, a kert végében, a nagy fa tövében végzi a dolgát, számos mérgező, savas (vagy lúgos), rossz kisugárzású vagy élősködőket odavonzó anyaggal szennyezvén az édes anyaföldet. A városlakók egynémelyikének helytelen defekációs szokására pedig éppen maga a főpolgármester hívta fel nemrég a figyelmet. (Erre is vonatkozik miniszterelnökünk örökbecsű mondása: „Nem hagyunk senkit az út [az árok] szélén [a dolgát végezni].”)
Az új jogszabály – egyelőre! – nem érintené a lakosság magántulajdonban vagy tartós bérleményben levő lakhelyeit, de igenis kiterjedne a nyilvános helyekre és a közterületekre. Először is: nem lehet tovább tűrni, hogy bizonyos helyeken – még külföldi tulajdonú vendéglátó-ipari egységekben is! – ingyenes a toalett használata; az így kieső (papírhasználati, takarítási és felügyelői) díjat nyilván busásan megfizettetik a fizető vendégekkel, és felbecsülhetetlen extraprofitot kasszíroznak. Nem is szólva arról, hogy milyen hátrányos helyzetbe hozzák a becsületes magyar kiskereskedőket, akik azonnal és készpénzben kénytelenek elkérni a használatért joggal elvárható pénzt. Mostantól minden nyilvános illemhely – legyen az akár az utcán, akár valamely kereskedelmi egység részeként – olyan automatikus pénztárgéppel lesz felszerelve, amelyet közvetlen kapcsolat köt a NAV-hoz, így az adóhivatal azonnal értesül minden hólyag- és bélmozgási esemény sikeres (vagy sikertelen) kifejletéről. (A gépek gyártását és telepítését Mészáros Lőrinc cégére bíznám.)
Másodszor, a lakosság régi vágyát váltja majd valóra az az országos (nemzeti) videofigyelő rendszer, amely – kellő számú adat összegyűjtése után – képes lesz felismerni az illemhelyre betérőket, több szempontból osztályozza, értékeli és segíti őket, néven tudja szólítani, fontos figyelmeztetésekkel ellátni, irányítani valamennyi klienst. Különösen fontos, hogy a népesedési mutatók tekintetében is robbanásszerű áttörést hozhat, mert gátat vet a fiatalok nemi eltévelyedéseinek (ajánlott szakirodalom itt). A rendszert a most alakuló IntimControl Kft. üzemelteti majd (ügyvezető: Kubatov Gábor).
Természetesen – harmadszor – elő kell készíteni a továbblépést is, ezért várható, hogy a megalakítandó Nemzeti Anyagcsere Központ járási megbízottai (lesznek megyei és országos apparátusok is) rajtaütésszerű ellenőrzésekkel bizonyosodnak majd meg arról, hogy senki nem vizel a kádba (még zuhanyozás közben sem!), oda nem való dolgokat nem tesz a kagylóba – és egyáltalán, rendeltetésszerűen használja a mellékhelyiséget.
Méltán vívjuk majd ki a világ elismerését, ilyen szisztéma egész Európában nincs. A centrális erőtér végre a mindennapok kisebb-nagyobb dolgaiban, hol sürgető, hol nehézkesen sikerülő teendőiben is rendet tesz.
