Tegyük fel, hogy holnaptól Ön, kedves olvasó, igen, Ön lesz az oktatásért felelős államtitkár. Ne csodálkozzon, ne nevessen, ne berzenkedjen – kormányunk káderpolitikáját elnézve sem képzettség, sem tudás, sem rátermettség nem számít, bárki kaphat, mittudomén, kutatóintézetet, akadémiát, bársonyszéket vagy kormánybiztosi megbízást, ez a szép a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, hogy mindenki az iszákjában hordozza a marsallmájat. Egy szép napon Ön is arra ébredhet, hogy Ön lett az oktatásért felelős államtitkár, nem biztos, hogy rosszul járnánk.
Nos, Ön bemegy a munkahelyére, bekéreti az utóbbi időben elkészült anyagokat (így hívják ezeket államtitkársági körökben), és olvasni kezdi. Például ilyen mondatokra bukkan:
Aha, állapítja meg Ön éles szemmel, ez volt az a tervezet, amelyik a latin nyelv kötelező oktatását irányozta volna elő, de aztán módosították (a. m. visszavonták) ezt a tervet. Tekintsünk el most attól, hogy Ön személy szerint meg van-e győződve a latin kötelező középiskolai oktatásának szükségességéről, vagy épp ellenkezőleg, tűzzel-vassal irtaná a latintanárokat még az iskolák két kilométeres körzetéből is. Azt mindenképpen érzékelni fogja Ön, hogy a szöveg – és az ezekhez hasonlók – nemcsak a bürokraták üresduma-termelésének magas minőségéről tanúskodik, hanem arról is, hogy akik ezt az anyagot (és a hasonlókat) fogalmazták, bekapcsolták a „küldetéstudat”, „nemzet” és „együttműködés” feliratú generátorokat is.
És akkor elgondolkodhat.
Nem szép dolog a közszolgálatban dolgozókat alávetni a politikai (és személyi) mozgások változandóságának: új miniszter, államtitkár vagy akár főosztályvezető – és sok szegény közszolgának elkezd inogni a széke, holnapra nemhogy alacsonyabb státusba kerül, de esetleg még állása sem lesz. Holott csak azt tette, amit mondtak neki, szorgalmas végrehajtó volt, megbízható és készséges munkaerő. Mit tenne Ön? Maradjanak a helyükön azok, akik ezt az anyagot (és számos hasonlót) munkaidejüket és agytekervényeiket nem kímélve megfogalmazták? Mert hiszen ha ilyet tudnak írni, azzal éppen azt igazolják, hogy rugalmasak, alkalmazkodni készek, kreatívak – és holnap valami egészen mást is képesek lesznek írni? Vagy rosszul van-e Ön attól, hogy a folyosón és a büfében efféle emberek jöjjenek szembe, mosolyogjanak szélesen és szolgalelkűen – és szívesebben dolgozna olyanokkal, akik nem feltétlenül (akár nemzeti együttműködős) hülyeségeket írnak? Humánusan betartja-e Ön a demokrácia játékszabályait, és államtitkár-helyettesi szint alatt mindenki marad a helyén, vagy tisztogat-e Ön, semmibe véve a közszolgálati étoszt (vagy ilyesmit)? Mi legyen a magánszorgalmú kutyákkal, a hű ölebekkel, az idiótákkal, a korlátoltakkal?
Nem lesz könnyű dolga.
