Miről szól a vita, szerintünk

  • Kálmán C. György
  • 2013. január 13.

Első változat

Számos okból mindig is kételkedhettünk Kocsis Máté intellektuális nagyságában – egyáltalán: teljesítményében –, nem is az a lényeg, hogy észérvekkel próbáljuk legutóbbi nyilatkozatát legyűrni, vagy hogy logikáját, koherenciáját, argumentumait szembesítsük a (mondjuk egyszerűen így) józan ésszel. És próbáljuk meg a feltoluló politikai, erkölcsi, ízlésbeli émelygést is visszaszorítani – csak egyetlen mondatot elemezzünk.

Kocsis Máté ezt írja, többek között: „Bayer Zsolt indulatait megértjük, a stílusát nem, de szerintünk ez a vita nem a Fidesz és Bayer viszonyáról szól, hanem arról, hogy bestiális bűncselekmény történt.”

Afölött már át is siklik az ember, hogy hogyan is lehet egy „stílust” „megérteni”, és hogy miféle tévedhetetlen biztonsággal sikerül a polgármesternek szétválasztania az indulatot a stílustól. Jó. Érteni véljük. Az első kulcsszó a „szerintünk”. Vegyük észre, hogy a kormánypárti politikusok kommunikációjában ez a szó kulcsszerepet kapott, kezdve a miniszterelnöktől – valamilyen korlátozott érvényt, szerénységet, visszafogottságot jelent ugyan be (nem általános, megkérdőjelezhetetlen igazság az, amit mondok, csak szerintem van így) –, valójában azonban mindig azt jelenti, hogy ez a tuti, nincs apelláta, ez így van, és kész. (Ennek párja az „érdemes” – ilyen fordulatokban, mint: „szerintem ezt érdemes úgy felfogni…”; „szerintem érdemes arra gondolni…”; stb.) A „szerintem” éppen az ellenkezőjét jelenti (a Fidesznél), mint amit a köznyelvben: ha szerintem (szerintünk) ez így és így van, akkor úgy is van.

A következő elem a „vita”. Miféle vita? Megjelent egy borzalmas, felháborító, aljas cikk, és erre nagyon sokan felhördültek – miféle vitáról van szó? Hogy azután a szerző és a lap tulajdonosa-főszerkesztője reagált valamit? Ez vita volna? Kocsis azt akarja láttatni, mintha bármiféle racionális diskurzusról, a tárgy megbeszéléséről szó lett volna; mintha az történt volna, hogy egy egyszerű vélemény (amit mindegy is, hogy éppen ki tett közzé) ellenvéleményekkel ütközött volna a nyilvánosság előtt; mintha semmi más nem is volna érdekes, mintha semmi más tétje nem is volna ennek az esetnek, mint elgondolások ütköztetése. Bayer egyszerű, mezei újságíró, akik „vitatkoznak” vele, ebben a minőségében teszik meg ellenvetéseiket.

S végül: hogy a „vita” miről „szól”. Régóta szeretnék külön tanulmányt írni erről a szóhasználatról – hogy manapság minden valamiről „szól” (külön kedvencem a „történet”, ami „erről szól”). Ez a kifejezés azt a látszatot akarja kelteni, hogy a dolgok valami másik dolog helyett állnak; ha kimondom valamiről, hogy az erről vagy arról „szól”, akkor nincs apelláta, megfellebezhetetlenül ezt vagy azt a jelentést tulajdonítom neki. A „szerintünk” „a vita” „erről szól” szókapcsolat nem más, mint annak határozott bejelentése, hogy miről lehet – és főleg: miről nem – beszélni az adott esetben. A „vita” a bestiális bűncselekményekről „szól”, így Kocsis. Vagyis: erről vagyok csak hajlandó beszélni. Punktum. Márpedig erről, ugye, csak azt mondhatjuk, hogy megtörtént. Tehát a többiről, bármi másról: kuss, coki.

Bayerről pedig mindenki szálljon le, ugye. Ugye?

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.