Nem tudom, ez így elhangzott-e, vagy csak blikkfangos újságírói összefoglaló: „A rendszerváltás kudarc, gazdasági és társadalmi újratervezésre van szükség – ebben értettek egyet az Ökopolisz Alapítvány vasárnapi budapesti konferenciájának »sztárfellépői«”, mármint Sólyom László, Róna Péter és Ángyán József.
Mindenesetre szomorú.
Ez a szöveg nagyjából a kilencvenes évek eleje óta – tehát épp a rendszerváltás idejétől – ismert, más és más formában: a még lezáratlan rendszerváltás szlogenjétől a félresiklott rendszerváltásig, vagy akár addig, hogy nem is volt rendszerváltás. Szó nincs arról, hogy ennek valaha is jogi, közgazdasági, történelmi, bármi más relevanciája lett volna, mint politikai. Az ilyen szólamok több (olykor egyszerre is több, máskor egymásra következően változó) célt szolgáltak: megjelenítettek valamiféle elégedetlenséget, hiányérzetet, és indokolták a politika lépéseit. Elégedetlenség persze mindig is volt (és lesz); ilyenkor kényelmes valami nagypolitikai végső okra hivatkozni, ami már történelem, tehát nem lehet könnyen helyrehozni. Érdekes módon ez a szlogen a leggyakrabban a konzervatív jobboldalról hangzott fel annak idején (MDF – ha még valaki emlékszik rá), akkor is, amikor éppen uralmon volt; úgy panaszkodtak a vezető jobboldali (népi, konzervatív, liberalizmusellenes stb.) értelmiségiek és politikusok a rendszerváltás hibái (vagy elsikkasztása, félrevitele stb.) miatt, mintha ez az átok ülné meg a mindenkori kormányzás amúgy remek irányát.
Márpedig ha valami ilyen súlyos mulasztás történt, akkor helyre kell hozni, ahogy lehet, és akkor mindenféle radikális, merész átalakító lépés indokoltságot nyer. Tudomisén – újra átnézzük a privatizációkat, újraosztjuk a minisztériumi pozíciókat a portásig, takarítónőig, szakmányban törvényeket módosítunk (azért az ügynöklistákat nem tesszük nyilvánossá… mert nem, na). Nagyjából bármilyen átalakítás indokolható azzal, hogy baj volt a rendszerváltással. És ennél több, alaposabb, szakszerűbb magyarázat akkor nem is kell.
Ezért szomorú, hogy az Ökopolisz konferenciája megint csak ide jutott. Sem Sólyomnak, sem Ángyánnak nem érdeke (és hát kínos is volna), hogy az elmúlt három év esztelen rombolását bírálja elsősorban – sokkal egyszerűbb a majdnem negyed százados rendszerváltást hibáztatni, minden további magyarázat nélkül. Így aztán ez a szöveg – még ha nem is egészen ugyanabban a funkcióban, még ha tartalmát (ha van) némileg változtatva is – pontosan ugyanaz a politikai lózung, mint húsz éve volt. Gondolkodni, elemezni nem kell, kétségbe ki merné vonni a „sztárfellépők” judíciumát, megvan a régi-új jelszó: a rendszerváltás kudarc volt.
Ennyi telik?
