Nehéz, súlyos dolgokban viccelődhetünk, hülyeségeken nem érdemes. Fordítsuk komolyra a szót.
Semmi kedvem élcelődni a napokban zajló bugaci Kurultájon, ahol a hunhitűek és a turáni eredet hagyományát őrzők gyűlnek össze – részint azért nem, mert ha az ember elolvassa a tudósításokat, az már magában bőven elég mulatságos, részint mert túlságosan is kézenfekvő, egyszerű, nagy szellemi befektetést nem kívánó feladat volna nevetségessé tenni azt, ami önmagától is az, részint meg az ember spórolja meg a poénjait fajsúlyosabb témákra, jól fog az jönni. Mondom, komolyan gondoljuk ezt végig: az ázsiai rokonságot, közös múltat és ősvallást nagy becsben tartó hazai és külhoni emberek úgynevezett törzsi gyűlést tartanak, és ezt a magyar parlamenti alelnök beszédével az Országgyűlés épületéből indítják.
No most, képzeljük el ezt Londonban, Stockholmban vagy akár Ljubljanában.
Hagyományőrzők, sajátos gondolkodású emberek, a történelemről másként vélekedők és futóbolondok mindenütt vannak, s e halmazok metszik, de nem fedik le egymást; nincs is azzal semmi baj, ha egyesek unortodox nézeteket vallanak saját népük eredetéről, a múlt homályába vesző népek vallásáról, s az ehhez történő visszakanyarodás szükségességéről. Mindenhol lehetnek olyanok, akik furcsa eszmék rabjai, és meggyőződésüket minden lehetséges fórumon szeretnék hangoztatni – ádáz harcot vívnak a (szerintük: tévelygő) hivatalos tudományossággal, és gyermektáboroktól konferenciákig minden fórumot saját nézeteik terjesztésére használnak. Jó, rendben van. Ilyen biztosan van Londonban, Stockholmban és Ljubljanában is (bár – értelemszerűen – nem a türk és turáni népek közös eredetét és összefogását hirdetik). Még olyan is bőven előfordulhat másutt is, hogy sámánt eresztenek be a Parlamentbe, aki szertartást végez a Szent Korona előtt. Végül is, bizonyos feltételekkel, a Parlament épülete szabadon látogatható, és a sámán tevékenysége emberéletre, közegészségre, szeméremre vagy közlekedési szabályokra nem volt veszélyes.
Az se semmi, hogy a Kurultáj megnyitása a Parlamentben zajlik, bár hallottunk már olyanról, hogy tekintélyes közintézmények jó pénzért helyt adtak vállalati buliknak, magáncégek rendezvényeinek, pornófilmforgatásnak, effélének. Ha a törzsi gyűlés nem fizetett a hepajért, azt tudjuk be a Magyar Országgyűlés gáláns gesztusának (ekként is anyagilag támogatják a hunhitűeket). Nyilván kevesen tartjuk szent, magasztos helynek a Kossuth téri épületet, mégis elvárható volna, hogy csak nagyon kivételes esetekben használják másra, mint amire szolgál. (Vagy… legyen, az üres órákban civil és tudományos konferenciák, megbeszélések, ünnepségek helyszíne is lehet.) De hogy a parlament alelnöke köszöntse ezeket az embereket? Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, aki most betölti az alelnöki posztok egyikét – de hát mégiscsak alelnök a pozíciója, az ég szerelmére. Felnőtt ember, funkciókkal, feladatokkal, tekintéllyel, hatalommal. Hogyan engedheti ezt meg magának? Nem, ne beszéljünk arról, amit mondott, ne röhögjük ki, ne háborogjunk – mégis, egyáltalán, miért volt ott? Miért adja ehhez a nevét a parlament elnöke, bárhogy hívják is? Dühömben mondhatnám, hogy teljesedjék be rajta, amit ő a rendezvény legfőbb hozadékának nevezett: hogy „közelebb viszi az embereket az egyre inkább elhanyagolt természethez, mindenekelőtt a lovakhoz”. De már dühös se vagyok.
Csak azt kérdezem: szégyelljük magunkat? Ki szégyellje magát?
