„A designer hullámzó fénye láthatatlan tettre sarkall.”
Ezt a mondatot írtam le. Pontosabban nem is én írtam le, hanem Paulo Coelho, a hírneves regényíró, világszerte milliók kedvence. Még pontosabban nem is ő (legalábbis tudtommal még nem írta le), hanem egy Coelho-idézeteket generáló weblap, amelynek segítségével tetszőleges számú mélyértelmű Coelho-mondatot hozhatunk létre.
De akár én is leírhattam volna, mert bármit le lehet írni. Azt például garantáltan Coelho írta (vagy mondta), hogy a huszadik század egyik legjelentősebb szépirodalmi alkotása, James Joyce Ulyssese káros és túlértékelt mű. Ezt mondta, mert mondhatja, írhatja – írhat bármit ő is, én is, bármelyikünk. Szólásszabadság van.
„Hdguejakolk lflfotpésáa, bhgujse.” „A pő, ha engemély, kimár.” „A víz kemény.” Ezek a mondatok értelmetlenség és igazságérték tekintetében nagyon különböző megítélés alá esnek ugyan, de egy közös van bennük: mindegyik mondható. Ha nem tudnád, kedves olvasó, „ez az az idő, amikor lassan végre szakítunk a szabad gondolkodást és a valóság megismerését gátló, önmagunk által kreált korlátokkal. Szakítunk a politikailag korrekt beszéddel. Szakítunk azzal, hogy egy emberről nem szabad megmondani, hogy ő kicsoda, milyen származású, milyen vallású. Ki merjük végre mondani, hogy ő magyar, ő zsidó, ő cigány, ő német, ő román, ő arab, ő fekete, ő angol. S merünk végre olyanokat is mondani, hogy »szerintem az angolok ilyenek meg ilyenek«, »szerintem a németek olyanok meg olyanok«, »szerintem a magyarok amolyanok meg amolyanok«, s a jelzőink lehetnek pozitívak és negatívak is. Mert jogunk van ahhoz, hogy véleményünk legyen.” Jogunk van, szabadok vagyunk, bármit mondhatunk – érzed, ó, olvasó, e szavak súlyát s egyben felszabadító erejét? Zsidózhatol, cigányozhatol, vaze! Bármit mondhatsz, ne korlátozd magad! Ha olyanod van, fuss le a nyilt utca során, táncolni, dalolni se szégyellj – szabad vagy!
És lám, máris van, aki megfogadja a jeles kormányközeli ideológus, Fricz Tamás szavait, és rámutat, hogy amit felháborítónak, az antiszemitizmus zászlóbontásának, az útszéli gyűlölködés értelmiségi megszentelésének hittünk – azt is szabad, mondható volt, írható volt, mert a szólás szabad, semmi baj, hurrá! Babarczy Eszter szerint ugyanis Csoóri Sándor emlékezetes írása a rendszerváltás hajnalán a Hitel hasábjain ma már érdektelennek és ártalmatlannak látszik. „Nem történt más, mint hogy a Kádár-korszakban sugdosott gondolatokat ki lehetett hangosan mondani – ez együtt jár a szólás szabadságával.” Mondjuk azt nem tudom, hogy a liberálisokról és pártjukról ugyan ki milyen gondolatokat sugdosott volna a Kádár-korszakban, de mindegy is. A lényeg: Babarczy Eszter is azt ír, amit akar, és azt írja, hogy Csoóri azt írt, amit akart: zsidózott kicsinyég, mert hát szabad a szólás, s ha egyszer bármit ki lehet mondani, ugyan kit izgat, hogy az a bármi éppen antiszemita? Nincs súlya, jelentősége, következménye, érdekessége vagy ártalma. Még annak se, ha ezt mondom. Vagy az ellenkezőjét. Ez együtt jár a szólás szabadságával.
