Monopólium

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 5.

Első változat

Halász János nyitotta meg a modern fotóművészeti tárlatot. Kitöltötte az öt percet.

Kérdezi tőlem Ön, kedves Asszonyom, hogy ugyan miért állandóan az Emmi felső vezetőit, jelesen Balog minisztert, Klinghammer (és olykor Hoffmann) államtitkárt korholom rövid bejegyzéseimben; oly nagy az a minisztérium, érvel Ön, nem érdemlik a kiemelt személyek ezt a túlzó figyelmet.

Igaza lehetne Önnek, kedves Asszonyom, csakhogy úgy tetszik, a jelenlegi hatalom keveset delegál le, az alsóbb szintekre, a hülyeséget mondás, a hazudozás, a pökhendiség és a mismásolás nemes feladatiból. Azt is mondhatnám, hogy az állami szervek legfelső vezetői monopolizálják mintegy ezeket a funkciókat, kevés teret hagynak osztályvezetőknek, egyszerű minisztériumi tisztviselőknek vagy más beosztottjaiknak ilyen jellegű megnyilvánulásokra. Központosítva van az ostobaság demonstrálása, egyetlen erős hatalmi centrum gondoskodik az állami idiotizmus elosztásáról.

Vagy, mivel rendkívül jóindulatú vagyok, úgy is fogalmazhatnék, hogy a gondokkal és felelősséggel agyonterhelt minisztériumi vezetők megszabadítják beosztottaikat ettől a kínos feladattól; magukra vállalják, hogy a kellemetlenkedők megtalálják mindenféle rendű-rangú kifogásaikkal őket – és csak igen ritkán az alacsonyabb funkciójú tisztségviselőket. Mindezt tehát csak válaszul arra, kedves Asszonyom, hogy miért oly szűk az a kör, ami valahogyan az Ön alázatos bloggerének látókörébe kerül.

De hát, jut eszembe, eddig még nem is szóltam Halász államtitkárról, pedig megérdemli. (Viszont ünnepélyesen lemondok Balog miniszter legújabb interjújáról.) Ritka szavú ember az államtitkár, de ha megszólal, kitesz magáért.

Gondoljon csak bele, kedves Asszonyom – mit tenne Ön, ha (mindenkit érhet baleset) felkérést kapna arra, hogy nyissa meg a kohógépek legújabb generációjának bemutatóját? Ön, ezt joggal feltételezem, nem ért a kohógépekhez, ha tehát öt percet kell beszélni, akkor kitalál egy kohómérnök nagybácsit, és tréfás történeteket mesél a gyermekkorából, vagy némi pátosszal emlékezik kohómérnök évfolyamtársaira, esetleg a kohómérnökség és a haza felemelkedésének összefüggéseit taglalja. Attól óva inteném – de hát magától is van ennyi esze, nem félteném Önt –, hogy jeles külföldi kohómérnök-szaktekintélyekre hivatkozva a kohóipari gépek technológiájáról értekezzen. Hát persze hogy nem – nemcsak a szakértők vihognának a markukba, de még az Önhöz hasonló laikusok is rögtön éreznék, hogy itt valami blöff van.

Mármost – visszatérve Halász államtitkárra –, ha már államtitkárilag kell megnyitni egy fotóművészeti tárlatot, és ha már tudvalevő, hogy a jelenlegi kulturális államtitkár nem ért a fotóművészethez (engedjük meg: a tánchoz, az irodalomhoz, talán még a kohómérnökséghez is bizonyára kiválóan); akkor legalábbis kínos, hogy hajszálra pontosan öt percben így katyvaszol, hasal, nagyképűsködik és mellébeszél, hogy egy gyengébb középiskola unott pedagógusa is vöröslő fejjel írná be az egyest.

Az már csak ráadás, hogy fransziás elezsansziával „Bár”-nak ejti Roland Barthes és inglis ekszenttel „Gedemör”-nek Hans-Georg Gadamer nevét. Akikről nyilván fogalma sincs, hogy kicsodák. A kezébe adtak egy papírt, szégyellte megkérdezni a kiejtést. Vagy – még rosszabb –: azt hitte, tudja. De mindegy – a semmiről beszél, üres, értelmetlen, kusza és zavaros, amit mond; mintha maga sem értené, nem is érdekelné. Taps. Lágyabb szívű és feledékenyebb honfitársaink ilyenkor éreznek mélységes nosztalgiát Szőcs és L. Simon államtitkárok iránt.

De már megint elragad a hév, kedves Asszonyom. Abba is hagyom. Igazán nem célom, hogy hozzájáruljak az erős monopóliumok fenntartásához.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.