Nagy szavak

  • Kálmán C. György
  • 2015.10.14 13:14

Első változat

A miniszterelnök bejelentette, hogy nagy változások vannak a világban, és hogy ezek komoly kihívást jelentenek mindenki számára. Aha.

…És a politikus homályos szemmel tekintett a messzeségbe, elgondolkodott, és halálos csöndben, melyet a feszülten figyelő közönség pisszenése sem zavart meg, kijelentette: „a modern világ gyors változása kihívás elé állítja a demokratikus politikai rendszereket, legyen szó akár a modern kori népvándorlásról vagy a világgazdaság digitalizációjáról.”

Hallottuk a szót.

Meg is értettük, mert hát mi mást is mondhatott volna? Azt, hogy a modern világ nem (vagy lassan) változik? Hogy nincsenek kihívások? Hogy semmi nem történik? Ugyan. Nagyot és vészjóslót (vagy nagyon ígéreteset) kell mondani, és hát vannak dolgok, amik amúgy is mindig igazak (a világ változik), vagy ha nem igazak is, nemigen ellenőrizhetők, vagy ha ellenőrizhetően nem igazak – kit érdekel?*

A jelentőségteljes és súlyos megszólalás a lényeg, nem az igazság. Az a fontos, hogy a Nagy Szavak, amelyek elhangzanak, éppen a megfelelő pillanatban és a legalkalmasabb szájból szóljanak. Arra is fel kell készülnünk (számíthatunk rá, reménykedhetünk vagy retteghetünk), hogy következményei lesznek: fejek hullanak, csillagzatok emelkednek, államtitkárok kineveztetnek, adók bevezettetnek, háttér-kutatóintézetek alapíttatnak, elbocsátások foganatosíttatnak, közbeszerzések beindulnak, lészen sírás és fogaknak csikorgatása, szépséges szűz leányok (nagy szemű hurik) jőnek.

Úgy nevezi ezt a (franciás műveltségű) angol, hogy clairvoyance. A tisztánlátás képessége, amely csak a kiválasztottaknak adatik meg: a lényeg megpillantásának adománya, ami a világ folyását is megváltoztathatja, ha megfelelő pillanatban, értő füleknek zendül fel A Szó.

Ilyenkor az ember hajlamos elgondolkodni ezeken a szavakon: „A menekültek között lehetnek olyanok, akik »bizonyos küldetéssel érkeznek«.”

És felsóhajtani: vannak pedig itthon is elegen, akiknek küldetésük van, sajnos.


* Már-már szégyellem idecitálni a jól ismert viccet, de hát elkerülhetetlen. Az egyik változata így szól:

Három bóher, a berdicsevi, a sklówi és a slavutai arról vitáznak, hogy melyikük rabbija képes nagyobb csodákra. A berdicsevi kezdi:

– Egyszer hetekig nem esett az eső, a rabbink kiment a határba, a kezét az égnek emelte, s lásd: azonnal esni kezdett!

– Az semmi – kontrázik a sklówi bóher –, egyszer megjelentek a kozákok, hogy felégessék nálunk a zsidónegyedet, a mi rebbénk kiállt eléjük, és egy pillantására meghátráltak!

– Ez is csak semmi – szólal meg a slavutai –, a mi rebbénk kiment a falu határába, és felkiáltott: Ég Lemberg! Pedig Lemberg kétszáz mérföld tőlünk.

– És ti erre mit csináltatok?

– Összepakoltunk, rohantunk Lembergbe, de nem égett ott semmi.

– De hol itt akkor a csoda?

– Na hallod, hát ellát odáig!

Neked ajánljuk